305 milliót "nyertek" a buherált pénztárgéppel
2011. március 24. csütörtök 10:10
A közlemény szerint a NAV ellenőrei egy próbavásárláson arra figyeltek fel, hogy bár a vásárlás ellenértékéről szabályos pénztárgépi nyugtát, illetve az áfatörvényben meghatározott adattartalmú elektronikus pincérblokkot kaptak, ez utóbbi alkalmas volt a nyugta helyettesítésére és így a fogyasztók megtévesztésére.
A revizorok pénzügyőrökkel és informatikusokkal tértek vissza. Kiderült, hogy a pénztárgépen PC-bemenet volt, így az eladó egy billentyű alkalmazásával vagy annak mellőzésével dönthetett, hogy a vásárlást megjeleníti-e a pénztárgépben, vagy csak a megtévesztő pincérblokkot nyomtatja ki.
A társaság négyéves működése alatt 305 millió forintot meghaladó bevételt titkolt el, miközben bevallásai szerint több éve veszteségesen üzemelt.
A NAV átfogó vizsgálatot rendelt el, az adóhiány és a bírság megállapításán túl vizsgálják a társaság ügyvezetőjének büntetőjogi felelősségét is.
A NAV tapasztalatai szerint egyes vendéglátósok ma már elsősorban nem a nyugtaadás kikerülésével trükköznek, hanem manipulált szoftverekkel igyekeznek a bevételt eltitkolni - áll a közleményben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

