A gyógyszeráremelést semmi sem indokolja - mondja az MSZP
2011. március 29. kedd 18:54

Az MSZP szerint semmi, így a gyógyszerkassza helyzete sem indokolja a gyógyszeráremelést, ami elsősorban az idős embereket és a kismamákat sújtja.
Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja (képünkön) kedden sajtótájékoztatón elmondta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján közölt ismertetés szerint áprilistól több mint száz gyógyszer állami támogatása csökken vagy szűnik meg. Hozzátette: a listán szívgyógyszerek, vérnyomáscsökkentők, vércukorcsökkentő gyógyszerek, csontritkulást és urológiai betegségeket kezelő készítmények éppúgy szerepelnek, mint kismamák által szedett gyógyszerek.
Az MSZP-s politikus a szívgyógyszerek árának emelkedésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon minden második haláleset valamilyen szívbetegség miatt következik be, így a támogatás csökkentésének tragikus következményei is lehetnek.
Beszélt arról is, hogy az idősek fogyasztói kosara - az átlagosnál nagyobb mértékben - 4,8 százalékkal drágult az első negyedévben, vagyis számukra különösen kedvezőtlen az áremelkedés. Hozzátette: mivel Szócska Miklós egészségügyi államtitkár előrevetítette, hogy a kormány idén mintegy 25 milliárd forintot akar kivonni a gyógyszerkasszából, így akár ezres nagyságrendű lehet a dráguló gyógyszerek száma.
Az OEP hétfői közlése szerint az áprilisban életbe lépő árváltozás csaknem kétszáz terméket érint, amelyek közül tizennégynek csökken a térítési díja, huszonkettőé pedig nem változik. A térítésidíj-változást 53 esetben a forgalmazó kompenzálja részlegesen árcsökkentéssel. A pénztár tájékoztatása szerint az intézkedéssel ötmilliárd forinttal több maradhat a gyógyszerkasszában, ami az Egészségbiztosítási Alapba kerül.
Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy áprilistól több száz, úgynevezett kombinációs készítmény - döntően vérnyomáscsökkentő - drágul jelentősen, mert az OEP mérsékli tb-támogatásukat. Az újság a birtokába került szakmai anyagra hivatkozva azt írta, hogy az intézkedéssel négymilliárd forintot spórol az állam. A lap közlése szerint ugyanakkor ez az intézkedés nincs összefüggésben a Széll Kálmán Tervben két évre előirányzott 120 milliárd forintos támogatás-csökkentéssel.
Török Zsolt, a szocialisták szóvivője a sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánypártok alkotmánytervezete leépítené a szociális jogokat, a társadalombiztosítás kifejezés pedig egyáltalán nem szerepel benne.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...

