Szijjártó: ismét kiváló lehet a magyar-amerikai politikai viszony
Az új amerikai nagykövet érkezése jó lehetőség, hogy a magyar-amerikai politikai viszonyt visszaemeljük arra a kiváló szintre, amelyen a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok és a védelmi együttműködés van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A miniszter a Világgazdaság című lap konferenciáján bejelentette, a magyar kormány úgy döntött, hogy Chicagóban főkonzulátust nyit, amely szeptemberben kezdheti meg a működését. Szijjártó Péter elmondta: a viszony rendezésére való amerikai nyitottság és készség jele, hogy magyar idő szerint szerda este...
Varga Mihály szerint nem lesznek új adók és elbocsátások
Abba kellene hagyni a riogatásokat, nincs szó új adókról és jelentős elbocsátásról a kereskedelemben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában szerdán a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos népszavazást kezdeményező érdekképviseletek több tízezres létszámleépítésre, új adók bevezetésére vonatkozó kijelentéseire reagálva. Kifejtette: a kereskedelemben 330 ezer ember dolgozik, és nincs szó arról, hogy a szektor leépítené létszáma 20-30 százalékát. A miniszter szerint, ha Ausztriában és Németországban meg tudták oldani a vasárnapi pihenőnap...
Harangoznia kell a presbiternek, ha mérnek a faluban a zsaruk
Ilyen sem volt még: a police.hu című hivatalos weboldalán magyarázza csütörtök reggel a magyar rendőrség, miért kell használniuk a traffipaxot. Az apropót egy faluban bevezetett "ellenmódszer" adja, íme: "Egy, az internetes oldalakon nyilvánosságra hozott levél szerint, arra kényszerül egy falu presbitere, hogy harangkongatással jelezze az ott lakóknak, ha rendőrök sebességet mérnek náluk. A rendőrséget sosem az öncélúság és a büntetés kiszabása vezérli a sebességmérések végrehajtásakor, hanem a balesetek megelőzése, az akár emberéletet követelő tragédiák...
Könyv jelent meg a...
Kötetben foglalta össze a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának első öt évében, azaz 1992-ig történteket és a...
Átadta megbízólevelét az új...
Átadta megbízólevelét Colleen Bradley Bell, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete Áder János köztársasági elnöknek...
Elérte az influenzajárvány...
Elkezdődött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentése szerint a múlt héten, az év harmadik hetében 16 400 ember, a második hetinél 40,2...Nem vonják vissza...
Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriendnek, a budapesti amerikai nagykövetség eddigi ügyvivőjének diplomáciai...
A magyarok többsége...
A lakosság kétharmada szigorítaná a bevándorlással kapcsolatos magyarországi szabályozást, emellett a többség szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni az európai polgárokat egy a...BRÉKING: Kiszivárgott a...
Az emberiség válaszul egy idegen civilizáció jeleire LÁMPAGYÚJTOGATÓK címmel egy filmet küld az Androméda-ködbe. A film 42...
Elhunyt a legendás dalszövegíró S. Nagy István
Elhunyt S. Nagy István eMeRTon-díjas, Artisjus-életműdíjas dalszövegíró, aki az 1950-es évek második felétől számos slágert írt mások mellett Kovács Katinak, Koncz Zsuzsának, Zalatnay Saroltának és Máté Péternek. S. Nagy Istvánt hosszan tartó betegség után kedden hajnalban, 81. születésnapján érte a halál Budapesten, szívrohamot kapott - közölte felesége, Csongrádi Kata énekesnő az MTI-vel. 1934. január 20-án Kőröstarcsán született. Előbb a hadseregben zenélt (dobolt), később humoros krokikat, majd dalszövegeket írt, Németh Lehel előadásában a Merre jártál tegnap este?...A bankoknak érdeke, hogy megegyezzenek a hitelesekkel
A bankoknak érdeke, hogy megegyezzenek a svájci frankos autóhitelesekkel, mert ezeknél a fedezetek minősége sokkal alacsonyabb, mint a jelzáloghiteleknél, így a bankok nagyot bukhatnak, ha az ügyfél nem képes törleszteni - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Nagy Márton kiemelte: a nem teljesítő jelzáloghitelek esetén a hitelösszeg 60-70 százaléka megtérül, azaz a bank átlagosan egy ilyen hitel maximum 30-40 százalékát nem kapja vissza, míg a nem teljesítő járműhiteleknél a hitelezési veszteségek elérhetik a kölcsönösszeg 70-80...
Mobilfizetéssel is megvehetők az új autópályamatricák
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kedden elindította az új autópálya-matricák, köztük az éves megyei e-matricák mobiltelefonon keresztüli értékesítését - közölte a társaság kedden. A mobilapplikáció jelenleg Android operációs rendszeren érhető el, de napokon belül az iOS-en is megvásárolható lesz, így a társaságnál nem regisztrált felhasználók számára is lehetőség nyílik akár ad hoc módon, bankkártyával csak egyszer-egyszer igénybe venni a szolgáltatást - idézte a közlemény Veres Mihályt, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatóját. A társaságnál regisztrált ügyfelek az interneten...
Megérkezett az Egyesült...
Megérkezett hétfő délután állomáshelyére az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bradley Bell. A nagykövetet a...
Kósa: aggodalomra adhat...
A franciaországi terrortámadás után Magyarországot érintő biztonságpolitikai kérdéseket vitatták meg az Országgyűlés...
Varga: az autós...
A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel...
Még mindig ne vegyen...
Gyengült kissé a forint hétfő reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése a péntek esti 319,05 forintról 319,70 forintra, a svájci franké pedig 320,78 forintról 322,08...Ilyen időre számíthatunk a...
A jövő héten jellemzően felhős, borús, esős lesz az idő. Továbbra is többfelé 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, a hétvégén lehet kisebb lehűlés - közölte az Országos...A hatos lottón sem volt...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 7 (hét) 15 (tizenöt) 20 (húsz) 31 (harmincegy) 36...A héten sem vitték el az ötös lottó főnyereményét
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: A nyerőszámok: 63 (hatvanhárom) 68 (hatvannyolc) 69 (hatvankilenc) 75 (hetvenöt) 86 (nyolcvanhat) Joker: 966105. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 2 496 165; a 3 találatos szelvényekre 25 080; a 2 találatos szelvényekre 1575 forintot fizetnek.Fidesz: Magyarországot Magyarországként kell megtartani
A Fidesz kitart amellett, hogy Magyarországot Magyarországként kell megtartani, és meg kell védeni a megélhetési bevándorlástól. A kormánypárt szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnök felháborítónak és megengedhetetlennek nevezte, hogy a terrorcselekményeket arra használják, hogy bevándorlóellenes hangulatot generáljanak. Megfogalmazása szerint a kormánypárt a Jobbik korábbi programját valósítja meg. A Fidesz közleménye szerint a megélhetési bevándorlás - ahogy sok más európai ország példája mutatja már -...
Tévézéssel tölti a szabadidejét a legtöbb magyar
Többórás szabadidejükben a magyarok inkább tévéznek vagy zenét hallgatnak, mozgással és kulturális tevékenységgel az emberek kevesebb mint 30 százaléka töltődik fel, ha pedig csak tíz perc szabadidejük van, akkor a magyarok 67 százaléka kávézással kapcsolódik ki.A Tárki által a Nespresso megbízásából tavaly év végén készített több mint ezer fős reprezentatív kutatás a lakosság pihenési szokásait vizsgálta az alapján, hogy tízperces vagy többórás szabadidő áll-e rendelkezésére. A kutatás szerint a 10 perces szabadidőben népszerű kikapcsolódási mód még a beszélgetés és a sétálás is,...A rovat további témái
- Alacsonyabb számlákat hoznak a PÉTÁV nemrég indult fejlesztései
- Megint Orbán választás nélküli megbuktatásáról ábrándoznak
- Civil összefogást sürget Áder a decemberi jégkár miatt
- A nagy szentjánosbogár lett idén az év rovara
- Szijjártó komoly reményeket fűz az új amerikai nagykövethez
- Ne most vegyen valutát, reggelre ismét gyengült a forint
« Előző
18090 | 18117 | 18144 | 18171 | 18198 | 18225 | 18252 | 18279 | 18306 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Természetközeli élménypark vár...
- A strandok többségében május második...

