Megvásárolhatja az MVM Csoport a szlovák villamosműveket

Négy működő és két épülő blokkal bővülhet az MVM Csoport érdekeltségébe tartozó nukleáris alapú áramtermelési portfólió, ha sikerül megvásárolni a szlovák villamosművek részvénycsomagját. Az MVM részvételével alakult konzorcium ajánlatát érdemben értékelendőnek ítélte az ENEL - mondta el Baji Csaba szerdán. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója egy budapesti sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az atomenergia felhasználásával hosszú távon számolnak. A paksi atomerőmű kapacitásának fenntartását szolgáló két új tervezett blokk mellett a Slovenské Elektrárne 66...

A népesség harmada rejtőzködő voksoló, vagy nem szavaz

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint megállt a Fidesz-KDNP támogatottságának csökkenése, stabilizálódtak a pártok közti erőviszonyok. Az intézet által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kormánypártokat decemberhez hasonlóan változatlanul a teljes népesség 26 százaléka támogatja. Az MSZP teljes népesség körében mért támogatottsága (a decemberi 7 százalék után) jelenleg 10 százalékos, a Demokratikus Koalíció támogatottsága e körben 5, az Együtté 1 százalékos. Az LMP 6, a Jobbik pedig 17 százalékos szimpatizánsi bázist tud felmutatni a teljes...

Nem osztja könnyen a kegyelmet a köztársasági elnök

Nem osztja könnyen a kegyelmet a köztársasági elnök Tavaly kaptak a legkevesebben államfői kegyelmet Magyarországon: 753-an folyamodtak érte, de csak négy kérelem részesült az államfő pozitív elbírálásában az Igazságügyi Minisztérium által szerdán közzétett összesítés szerint. Ez 0,53 százalékos pozitív elbírálási arányt jelent, ami a legalacsonyabb a vizsgált időszakban. A tárca a 2002. január 1. és 2014. december 31. közötti időszakra vonatkozóan közölt statisztikát. Ezalatt összesen 13 ezer 354 kérvény érkezett és 259-en kaptak kegyelmet. A legtöbb kegyelmi ügy - 1378 - 2007-ben volt, míg a legkevesebb - 556 eset - 2012-ben. A...

Kritikusan alacsony a...

Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek - derül ki egy reprezentatív kutatásból, amely szerint a 4 és 10 év közötti korosztály ötödét fenyegeti a dehidratáció veszélye. Magyarországon a 7...

Megérkeztek az új, mindent...

Megérkeztek az új, mindent látó traffipaxok, februárban tesztelik, márciustól bevetik őket Új közlekedési ellenőrzési rendszert tesztel a rendőrség februárban, az első 160 változtatható helyű kamerát már kiosztották a...

Február 16-ig lehet kérni...

A magánszemélyek legkésőbb február 16-ig választhatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást - hívta fel a figyelmet az adóhivatal...

Minden 14 év feletti magyar...

Minden 14 év feletti magyar állampolgár kérdezhet Deutschtól A www.internetkon.hu oldal keddi elindulásával kezdetét vette az internetről szóló nemzeti konzultáció - jelentette be a...

Már kért menedéket...

Hétfőn összesen 330 koszovói állampolgárral szemben intézkedtek - mondta el Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója kedden Budapesten tartott...

Varga "minden idők...

Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja indulhat Magyarországon az új uniós költségvetési ciklus forrásai révén - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Linamar Hungary...

A bezárt Tescók dolgozóinak több mint hetven százaléka kap állást

A bezárt Tescók dolgozóinak több mint hetven százaléka kap állást Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett 566 fős létszám több 70 százalékának, 350 embernek helyet találni más üzletekben - közölte Sáling József, a KASZ elnöke a megállapodást követően kedden az MTI-vel. Tájékoztatása szerint az egyezetések során a KASZ igyekezett a lehető legjobb feltételeket kiharcolni azon munkavállalók számára, akik végül a vállalat elhagyására kényszerülnek. A legnagyobb hangsúlyt...

Három éve állt le a Malév, felszámolása azóta sem ért véget

Három éve állt le a Malév, felszámolása azóta sem ért véget Három évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása azóta sem fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások. A leállás közvetlen előzménye az volt, hogy 2012. január 9-én az Európai Bizottság a Malév számára nyújtott állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete megállapította, hogy a nemzeti légitársaság számára...

Csoóri Sándor kedden 85 éves - "Nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet"

Csoóri Sándor kedden 85 éves - Ma már nem ír rendszeresen, de sokat gondolkodik például az elmúlásról és a kultúra helyzetéről Csoóri Sándor, a nemzet művésze, aki kedden ünnepli 85. születésnapját. A kétszeres Kossuth-díjas alkotó az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a "magas kultúra" lassan a népi kultúra sorsára jut, eltűnik, és arról a meggyőződéséről is, hogy nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet. Csoóri Sándor születésnapját kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) ünneplik meg. Az írót, politikust Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönti. Rajta kívül jelen...

Senki sem szeretne...

Jelölt hiányában elmarad a február 8-ára kitűzött időközi polgármester-választás a Tolna megyei Udvariban - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. A 352 lakosú településen...

Eszmecserére használták fel...

A magyarországi német vállalatok vezetői azt szorgalmazták Angela Merkel német kancellárral történt budapesti találkozójukon, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok további erősítése...

Elhunyt Bitskey Tibor, a...

Saját halottjának tekinti Bitskey Tibor színművészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is, a Kossuth-díjas, nemzet színésze címmel kitüntetett érdemes művész hétfőn, életének 86....

Néhány forinttal emelnek az...

Néhány forinttal emelnek az üzemanyagok árán Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci...

Elindult a verseny az...

A döntős fákra az interneten lehet szavazni február 28-ig - olvasható az Ökotárs Alapítvány hétfői közleményében. Magyarországot a tatai platánfa képviseli. Az Európai Év Fája verseny...

A TEK betiltotta a...

A TEK betiltotta a Merkel-tüntetést, máshol tartják meg Lezárta a Terrorelhárítási Központ (TEK) az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem környékét Angela Merkel német...

Néhány ezren tüntettek megint a Kossuth téren Budapesten

Néhány ezren tüntettek megint a Kossuth téren Budapesten Tavasz jön - Orbán megy! - Tüntetés az európai Magyarországért címmel tartottak demonstrációt vasárnap Budapesten, a Kossuth Lajos téren a Százezren az Internetadó ellen, valamint a 60 ezren a Magánnyugdíjukért elnevezésű Facebook-csoport szervezésében. Gulyás Balázs, a Százezren az Internetadó ellen Facebook-csoport aktivistája a tér középső részét megtöltő néhány ezres tömeg előtt felidézte, hogy a demonstrációk hatására a hatalom már számos ponton meghátrált. A többi között ezeknek köszönhető, hogy a Magyarországra látogató Angela Merkel német kancellárnak nem kell matricát...

Nézze meg milyen lesz az idő az előttünk álló héten: előrejelzés napról napra

A jövő héten folytatódik a télies idő: többször várható havazás, megerősödik a szél, így hófúvás is lehet. Hidegre is készülni kell, több helyen nappal is maradnak a mínuszok - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap. Az országos, középtávú előrejelzés szerint hétfőn elszórtan várható kisebb havazás, délen és keleten havas eső és eső is, a hóréteg gyarapodása már nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire mínusz 5 és 0 fok között alakul, az északi havas területeken lehet kissé hidegebb a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet nagyrészt plusz 1-5 fok között...

Elfogták a tatabányai lövöldözés gyanúsítottját

Kisbéren, a buszvégállomáson fogta el a rendőrség vasárnap hajnalban azt a 33 éves férfit, aki szombaton Tatabányán lőfegyverrel három embert megsebesített - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap délelőtt. Ismertetik: 11 órával a bűncselekmény elkövetése után a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, a Nemzeti Nyomozóiroda és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a kisbéri buszvégállomáson elfogták a bűncselekménnyel gyanúsított, Győrben élő férfit. A rendőrség közlése szerint a férfi és a három sértett ismerte...