Ismét rengett a föld Nógrád megyében
Iliny község közelében szerda délután a Richter-skála szerinti 2,1 erősségű rengést mértek - közölte az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel. A földmozgást a lakosság is érzékelte, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés.Mónus Péter szeizmológus közlése szerint a mostani földrengés a január 1-i sorozat újabb tagja. Az év első napján négyszer regisztráltak földrengést Iliny közelében: 7 óra 43 perckor a Richter-skála szerint 3,9-es, majd 11 óra 45 perckor 4-es erősségű földrengés volt. Ezt két utórengés követte, 15 óra 22 perckor 3,1-es, 20 óra 44...Jön a 10 milliárdos társasházi energiahatékonysági pályázat
Folytatódik az Otthon melege program, amelynek következő eleme 10 milliárd forintos kerettel egy új társasházi energiahatékonysági pályázat lesz - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Szabó Zsolt kiemelte, hogy a 4-60 lakásos panel és tégla társasházak pályázhatnak március 9-től, a támogatási intenzitás pedig 50 százalékos lesz. A pályázat nemcsak a szigetelés, és a nyílászárók, hanem akár a fűtési rendszer...
Húsz évvel ezelőtt gyilkolt, most emeltek vádat
Különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki a vád szerint húsz évvel ezelőtt megölt egy idős házaspárt Zuglóban az értékeikért - tájékoztatta a fővárosi főügyész szerdán az MTI-t. Ibolya Tibor közleménye szerint a vádlott 1995. május 20-án, az általa korábbról ismert 76 éves férfi és 74 éves felesége családi házában összevitatkozott a házaspárral, mivel egy korábbi, pár ezer forintos tartozását nem tudta megadni nekik. A vita során a vádlott meglökte a 76 éves férfit, aki elesett. Ezután a...
Álfogorvosok (!) ellen...
Kuruzslás miatt emeltek vádat egy házaspár és a lányuk, valamint alkalmazottjuk ellen, mert fogtechnikusi és fogászati asszisztensi végzettséggel sorozatban végeztek fogorvosi...Újra csökkent az...
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 332-333...Bekeményít az ex-SZDSZ-es...
Budaörs önkormányzata nem fizeti tovább az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszának közvilágítását az útdíj kiterjesztésével "egyoldalúan megváltoztatott" közlekedési...320 forint fölé ugrott...
Gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd estére a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama 320 forint fölé emelkedett. Kedd reggel hétkor az eurót 318,40...Hoppá: hírtévé lesz az...
A közmédia közlése szerint az M1 az eddigi vegyes tartalomkínálat helyett a hírekre, hírháttér műsorokra, illetve a...
Pótdíjfizetési felszólítást...
Pótdíjfizetési felszólítást kapnak azok az autósok, akik a fizetőssé vált útszakaszokat januárban matrica nélkül használják,...
7,2 százalék a munkanélküliségi ráta a KSH szerint
Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 83 ezerrel 321 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2,0 százalékponttal, 7,2 százalékra mérséklődött - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 169 ezer volt, 47 ezerrel kevesebb, mint 2013 azonos időszakában. Munkanélküliségi rátájuk 2,1 százalékponttal, 7,0 százalékra csökkent. Szeptember-novemberben a munkanélküli nők 152 ezres létszáma 36 ezerrel volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, munkanélküliségi rátájuk a 2,0...
Schwezoff felmondott a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának
FRISSÍTVE. Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak - tájékoztatta a BZSH ügyvezetője hétfőn az MTI-t. A közleményben olvasható indoklás szerint a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos tisztességtelen pályáztatásban többen is érintettek lehetnek. A meghirdetett tiszta és átlátható gazdálkodás kívánalmaival összeegyeztethetetlen, ha egyesek a befolyásukat tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használják fel - írta Schwezoff...Útdíj: folyamatosan értékelik a tapasztalatokat
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) január elseje óta folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli az új útdíjrendszerrel kapcsolatban beérkező tapasztalatokat - mondta a kormany.hu-ra feltöltött videón Becsey Zsolt, közlekedésért felelős helyettes államtitkár. Becsey Zsolt kifejtette: mint minden rendszer, így a hazai útdíjrendszer átalakításánál is előfordulhatnak ideiglenes problémák, a türelmi idő ezek kezelését szolgálja. A türelmi idő a rendszert használóknak és a rendszert kialakítóknak is lehetőséget biztosít arra, hogy a megyei matricák használata egyértelmű és jól...
LMP: a kormány csak ígérget...
Az LMP véleménye szerint a kormány az elmúlt években háromszor szegte meg a pedagógusoknak tett ígéretét, akiknek a korábbi...
MSZP: februárig ne...
Az MSZP hétfőn felszólította a kormányt, hogy január 31-ig se a büntetést, se az azzal járó igazgatási díjat ne vesse ki a fizetőssé vált utakon megyei autópálya-matrica nélkül autózókra....Most Afrikában vannak: a...
A búbos banka lett 2015-ben az év madara egy tavaly lezajlott internetes szavazás eredményeként - tájékoztatta hétfőn a Magyar...
Meghalt egy 62 éves...
Meghalt egy jégszörfös a Balatonon vasárnap Örvényesnél - közölte az MTI-vel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője. Tar Mihály tájékoztatása szerint a 62 éves férfi a...Nem volt ötös a lottón,...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 46 (negyvenhat), 54 (ötvennégy), 55 (ötvenöt), 70 (hetven), 85 (nyolcvanöt). Joker:...Az olajbotrány...
Karancsi Tibor volt rendőrt, az "olajbotrány kirobbantóját" támogatják a szociáldemokraták a veszprémi időközi...
Öt-, hatezer ember tüntet a kormány ellen az Operánál
FRISSÍTVE. Ha igaz, amit az index.hu hírportál ír, miszerint a Nagymező utcától az Operaházig megtöltötték az Andrássy utat a kormány ellen tüntetők, akkor a január másodikai - gigatüntetésnek beharangozott - budapesti demonstráción este fél hét körül mintegy 5-6 ezer ember lehet. A Google-térkép adatai szerint ugyanis a szóban forgó szakasz mintegy 200 méter hosszú és 20 méter széles, azaz 4 ezer négyzetméteres területről van szó. Az ATV televízió közvetítéséből az látszik, hogy kényelmesen elférnek egymás mellett az emberek, tehát négyzetméterenként átlag egy fővel...
Nem áll össze a baloldallal az LMP a veszprémi választáson sem
Gerstmár Ferenc, az LMP helyi önkormányzati képviselője a párt jelöltje a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson - jelentette be az LMP társelnöke pénteken a városban. Schiffer András közölte: Gerstmár Ferenc személyében az LMP helyi civilt indít, aki pontosan ismeri a helyi közösségek problémáit. Gerstmár Ferenc második ciklusát kezdte meg a veszprémi városi képviselő-testületben, országosan pedig az LMP önkormányzati és rendészeti szakszóvivőjeként tevékenykedik - mondta a jelöltet bemutatva a párt társelnöke.Ónos esőre és havazásra figyelmeztet a meteorológia
Több megyére és a fővárosra az ónos eső, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a havazás veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A veszélyjelzésében azt írták: csütörtökön a késő esti, éjjeli órákig főként az ország déli felében még kialakulhat kisebb havazás, északnyugaton gyenge ónos eső, északon fagyott eső. Pénteken északkeleten fagyott eső, főként Szabolcs-Szatmár megyében havazás várható, öt centiméternyi friss hó is hullhat. Az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Alföld egyes részein a délutáni órákban ónos esőre lehet számítani. A...
A rovat további témái
- Hét hosszú hétvégénk lesz, az egyiket már meg is kezdtük
- Újabb, erősebb földrengés volt Nógrád megyében
- Földrengés volt Nógrád megyében Szécsény mellett
- Áder János köszöntője: "Nagyobb tisztelettel legyünk a másik iránt!"
- Holnaptól közkinccsé válnak Radnóti Miklós versei
- A vagyonvédelmi rezsióradíj minimuma 1929 forint lesz jövőre
« Előző
18144 | 18171 | 18198 | 18225 | 18252 | 18279 | 18306 | 18333 | 18360 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

