Ismét vizsgálják a szén-monoxid-mérő készülékeket
Rendkívüli ellenőrzés keretében ismét vizsgálja a forgalomban lévő szén-monoxid-mérő készülékek biztonságát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a nemzeti fejlesztési miniszter utasítására - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-t. A közleményben felidézték, hogy tavaly a fogyasztóvédelmi hatóság két alkalommal is mintavételezte a szén-monoxid-érzékelőket, és a vizsgálatok során kiderült, hogy többségük nem felel meg az előírásoknak. A kifogásolt berendezések magas száma nem jelenti azt, hogy a kereskedelemben kapható valamennyi termék...
Már iPhone-nal is megvehetők az új autópálya-matricák
Péntektől már nem csak Android, hanem iOS operációs rendszerrel működő mobileszközökön (például iPhone-on, iPad-en) is megvásárolhatók az autópálya-matricák - közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. pénteken. A közlemény emlékeztet: a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. fejlesztésének köszönhetően január 20-án sikeresen elindult az új típusú, január elsején bevezetett e-matricák mobilfizetéssel történő értékesítése. A felhasználók továbbra is megvásárolhatnak minden matricatípust - akár előzetes regisztráció nélkül, bankkártyás fizetéssel is - az App Store-ból és a Google Play áruházból...
Több helyen 20 centiméteresnél is nagyobb hó van az országban
Több településen 20 centiméter körüli, vagy még annál is vastagabb a hóréteg az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli adatai szerint. A szolgálat honlapján közöltek alapján a 300 méter feletti települések között Veszprém megyében Zircen 30, Bakonybélen a Somhegypusztán lévő mérőállomáson 29 centiméteres hóréteget regisztráltak. Kékestetőn 19, Miskolc Lillafüred-Jávorkúton 10, Mátraszentimrén 8 centiméternyi hó van. A 300 méter alatti települések között a Veszprém megyei Bakonykoppányon 26 centiméter, Komár-Esztergom megyében Csatkán 22, Kisbéren 20 centiméteres a hó...Nem ússzuk meg, folytatódik...
A hétvégén folytatódik a télies idő, többfelé várható havazás, és hidegre is készülni kell. Helyenként mínusz 9 Celsius-fokig...
Döntött az Ab, nem...
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett első devizahiteles törvénynek a bíróság által...
Pályázatokat várnak a...
Idei látványvilágának színesítésére vár pályázatokat a Sziget fesztivál három kategóriában. Az óriás méretű installációk,...
Itt a kenyérárharc - Rogán...
A Fidesz szerint az olcsóbb üzemanyag miatt csökkennie kellene a kenyér árának, a pékszövetség vezetője viszont azt mondja,...
Vigyázat, már a NAV...
A NAV hivatalos weboldalához a megtévesztésig hasonló oldal jelent meg az interneten - figyelmeztetett az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Aki a hamis...Háromnapos ellenőrzést...
Egyebek mellett áfacsalásra utaló jeleket, foglalkoztatási és bejelentési szabálytalanságokat kerestek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző...Erősíteni kell a turizmusban a minőségre törekvést
Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár szerint erősíteni kell a magyar turizmusban a minőségre törekvést az ágazat rekordteljesítményének fenntartásához. A Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázat 10. jubileumi átadásán kedden, Budapesten aláírták a védjegyrendszer akkreditációjának újabb ötéves meghosszabbítását is. Az államtitkár úgy fogalmazott: nagy szükség van arra, hogy a magyar turizmusban - ahogy a gazdaság más szegmensében is - erősítsék a minőségre törekvést, hiszen a nemzetközi verseny egyre kegyetlenebb kihívásokat állít. Hozzátette, hogy a turizmus...
Még egy hete van, fontos határidő az adóbevallással kapcsolatban
Legkésőbb február 2-ig nyilatkozhatnak a munkavállalók arról, kérik-e munkáltatójukat a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésére, azaz a munkáltatói adómegállapításra - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben. A lehetőséget azok használhatják ki, akik kizárólag egy munkahelyről kaptak az elmúlt évben az adóköteles jövedelmet. A NAV adatai szerint tavaly csaknem 870 ezer adózó szja-bevallását a munkáltatója készítette el, a lehetőséggel évről évre egyre többen. A munkáltatói adómegállapításról az adózók április 30-áig...
Kötetben jelennek meg Radnóti Miklós dedikációi
Radnóti Miklós irodalmi és személyes kapcsolatai ismerhetők meg abból a tavasszal megjelenő kötetből, amely a költő több mint ötszáz dedikációját adja közre - közölte Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész az MTI-vel. A többek által önálló műfajnak tartott dedikációk összegyűjtéséhez egy saját tulajdonú könyvben szereplő ajánlás történetének megismerését követően, 2001-ben hozzálátó kutató elmondta, a kötetben feltárul Radnóti Miklós kapcsolati hálózata és kiderül, kik voltak olvasói. Kezdetben ajánlásait a szerző pontosan datálta, így az is megismerhető, kivel mikor találkozott. A...Hepatitisjárvány van...
Hepatitisjárvány van Miskolcon - állította Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatóján. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal...Hende Csaba bemutatkozó...
Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok új budapesti...
Húszmilliárd forintot...
Az elmúlt négy évben mintegy 20 milliárd forint állami és uniós forrást fordíthatott az Országos Mentőszolgálat a...
A bevándorlók egy részét...
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy jelentősen gyorsabban, akár néhány napos határidővel lehessen lefolytatni egyes menekültügyi...
Zord idő és mínuszok várnak...
A jövő héten folytatódik a télies időjárás. Esőre, hózáporra, havazásra és lehűlésre is készülni kell. Több helyen az éjszakai órákban mínusz 10 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet -...Megszüntetné a dolgozói...
A dolgozói szegénység megszüntetésére komplex törvénycsomagot dolgoz ki az LMP - közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Szél Bernadett elmondta,...Nehezíti a közlekedést a havazás, de nincs elzárt település
A Dunántúlon több helyen nehezíti a közlekedést a havazás és a hófúvás, vasárnap hajnalban egy mellékutat le kellett zárni Veszprém megyében, de elzárt település nincs. A hófúvás veszélye miatt már három megyében narancssárga, vagyis másodfokú riasztások vannak érvényben.A Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap reggel az MTI-vel azt közölte: a Dunántúlon szombat kora reggel óta gyakorlatilag folyamatosan, változó intenzitással havazik. A legtöbb hó Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyében hullott. Több helyen - főleg Győr-Moson-Sopron, Veszprém és...
Óvatosan az utakon! Havazás, hófúvás lesz vasárnap
Több megyében havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. A hófúvás veszélye miatt Veszprém megyére vasárnapra narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki.Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint vasárnap hajnalban, délelőtt főként a Dunántúl középső és nyugati megyéiben időnként 70-85 kilométer per órás széllökések is kialakulhatnak, Veszprém megyében síkvidéken egy-egy 85 kilométer per óránál erősebb szél is lehet. Vasárnapra a viharos szél miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére...Ha jól ikszelt, sok pénzt érhetnek ezek a számok az ötös lottón
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 4. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három) 50 (ötven) 55 (ötvenöt) 57 (ötvenhét) 58 (ötvennyolc) Joker: 426895Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre egyenként 2 851 625;a 3 találatos szelvényekre 23 340;a 2 találatos szelvényekre 1380 forintot fizetnek.A rovat további témái
- A segélyezés miatt esett egymásnak a DK és a Fidesz
- Lázár: hiba a nyilvánosság előtt tárgyalni a belső vitákat
- Gaskóék népszavazási kérdéseit is simán visszautasították
- Jövő hét közepéig megérkeznek az adóbevallási csomagok
- Ma a dízelesek jártak jobban, azt nem emelték
- A hétvégén jön a hó - de fagypont alatt nem lesz a hőmérő
« Előző
18063 | 18090 | 18117 | 18144 | 18171 | 18198 | 18225 | 18252 | 18279 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

