Három forinttal megint csökkent az üzemanyagok ára
Bruttó 3-3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 322-323 forintra, a gázolajé 344-345 forintra mérséklődött. A Mol legutóbb szerdán változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin és gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát egyaránt bruttó 5-5 forinttal csökkentette. A benzin literenkénti átlagára szeptember elején még 420 forint volt, az utóbbi négy hónapban mintegy 100 forinttal csökkent. A benzinár több éve nem mozgott 320 forint körül, legutóbb 2010 február...Gyurcsány sem gyűjthet aláírást a vasárnapi zárva tartás ellen
Elutasította, nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos országos népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét, mivel az Összefogás Párt elnöke már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést, és abban még nem született jogerős döntés. Gyurcsány Ferenc január 10-én nyújtotta be "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap is nyitva tarthassanak?" kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívét. Pálffy Ilona, a NVI elnöke csütörtöki...
Hétfőn érkezik Budapestre az új amerikai nagykövet
Jövő hétfőn érkezik Magyarországra Colleen Bradley Bell, az új amerikai nagykövet - mondta el az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. A diplomatát "nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy érkezésével "új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus". Az államtitkár megjegyezte, "a politikai nehézségek nem nyomják rá a bélyegüket a gazdasági kapcsolatokra", amelyek kiválóak és...
Hajsza indult két vaddisznó...
Két vaddisznó kószál szabadon Budapesten, a rendőrség azt kéri, hogy hívják őket, ha látják az állatokat - közölte csütörtökre...
Rogán szerint az Európai...
Frakcióközi egyeztető fórum létrehozásáról állapodtak meg a parlamenti pártok frakcióvezetői az össznemzeti ügynek tartott...
Ha pálinkát főz, vigyázzon,...
Jelentősen változtak a magán- és a bérfőzésre vonatkozó szabályok az idén, a korábban beszerzett desztillálóberendezéseket...
Négy hónap alatt 100...
Bruttó 5-5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A...
A rendvédelmisek...
A Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) működésének az elmúlt évben az volt a legfőbb eredménye, hogy benyújtotta a rendvédelmi életpályamodell egyes elemeire vonatkozó javaslatát a...Zöldombudsman: Ne kelljen...
Törvénymódosítást kezdeményez a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes azért, hogy a megújuló energiát hasznosító elektromos és elektronikai berendezések után ne...100-200 ezer forint ösztöndíjat kaphatnának az orvosok
Elkészült egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után - mondta az egészségügyi államtitkár az Origo hírportálon hétfőn megjelent interjúban. Zombor Gábor kifejtette, hogy az ösztöndíjrendszerben nettó 100-200 ezer forintos pluszjövedelem keletkezhet. Hozzátette: nettó 270 ezer forintos szakorvosi minimálbért céloztak meg, és "reményeink szerint ez a rendszer el is tud indulni a következő hónapokban". Az államtitkár felidézte: az egészségügyi törvény december...
Elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni
Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás - jelentette ki Rogán Antal hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy Magyarországon ugyan csökkent, de még mindig van munkanélküliség, ezért elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni. Látható, hogy a nyugat-európai országokban, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte -...
Fónagy szerint a többségnek nincs gondja az útdíjjal
Az eddig beérkezett vélemények szerint a többség elfogadja az autópályadíjak rendszerének átalakítását, kifogások nagyrészt csak egyes szakaszokkal kapcsolatban érkeztek - mondta Fónagy János az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az átalakítás alapvető elvét úgy fogalmazta meg: a lehető legtöbb ember elérhető áron, egységes feltételek mellett érhesse el az autópályákat. Az államtitkár a méltányolható észrevételek között említette azokat, amelyek például azt vetik fel, hogy két csomópont között hova tartozik egy-egy...
Szigetvári a civileket óvná...
Szigetvári Viktor, az Együtt - A Korszakváltók Pártja ügyvezető társelnöke egy, az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben felszólította a kormány és a Fidesz-KDNP vezetőit, hogy...Rogán: Derüljön ki, hogy ki...
A Fidesz frakcióvezetője szerint az országvédelmi akciótervnek része lehetne az is, hogy kiderüljön, "ki húzódik...
Nyolcvanhat éves korában...
Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar...
Megint nem vitte el senki a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: A nyerőszámok: 5 (öt) 19 (tizenkilenc) 23...Tömeges megbetegedés egy...
Tanítási szünetet rendeltek el a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium szekszárdi Bezerédj tagintézményében, ahol a diákok több mint fele megbetegedett. Vida Lajos, az...Ismét Bországgyűlést...
Az első országgyűlés helyszínén, Ópusztaszeren gyűlnek össze január 18-án a Kárpát-medencei borrendek és a szakmabeliek, hogy...
Duplájára nő a rászorulók üdülési támogatása
A duplájára, 6 milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó több mint tízmilliárd forintból az elmúlt 3 évben 400 ezer embernek, közte 200 ezer gyermeknek az üdülési lehetőségét teremtették meg. Hozzátette: a programmal eddig 3 ezer hátrányos helyzetű kisgyermeket értek el, reményei szerint ez a szám 2015-ben 15 ezerre nő és növelni szeretnék a programban résztvevő határon túli gyermekek számát...
Vádat emeltek egy diákját megverő tanárnő ellen
Az Esztergomi Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta egy napközis tanárnővel szemben, aki a nyergesújfalui iskolában a rábízott gyerekek egyikét többször megütötte - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint az 50 éves tanárnő 2014 május elején az udvaron felügyelte az alsó tagozatos gyerekeket, amikor egy 12 éves diák véletlenül vízzel lefröcskölte. Az asszony káromkodva elkapta és megszorította a gyerek karját, többször arcon ütötte, valamint rácsapott a hátára. A járási...Orbán Viktor amondó, ne kelljen két megyei matrica
Jelenleg a próbaüzem zajlik - mondta az új autópályadíj-rendszerről Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő arra kért mindenkit, hogy "most szólaljon fel (...), most tiltakozzon" a megyei e-matricák ügyében, mert ez az időszak január harmadik hetében lezárul. A kabinet azután tekinti át a próbaüzem tapasztalatait, és levonja az "értelmes" következtetéseket. Februárban a rendszer már végleges formájában működhet - tette hozzá. Orbán Viktor jónak nevezte a megyei e-matricák rendszerét, de azzal egyetértett, hogy...A rovat további témái
- Fónagy szerint senki ne számítson "puhulásra" útdíj-ügyben
- Szombat hajnalban semmisülhet meg az első magyar műhold
- Schwezoff lemondásra szólította fel a Mazsihisz ügyvezetőjét
- Elhunyt Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselő
- Na, ezt érték el eddig a balliberális tüntetők: soha nem volt még ennyire erős a Jobbik
- Nő a beltéri mobilhálózat adatsebessége egy új fejlesztéssel
« Előző
18117 | 18144 | 18171 | 18198 | 18225 | 18252 | 18279 | 18306 | 18333 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Természetközeli élménypark vár...
- A strandok többségében május második...

