Alacsonyabb számlákat hoznak a PÉTÁV nemrég indult fejlesztései
2015. január 16. péntek 20:58

Jelentős korszerűsítésen esik át a pécsi távfűtő-hálózat. Rozsos Rózsa, a szolgáltatást végző cég pr-menedzsere munkatársunknak azt mondta, a jelentős megtakarítást eredményező munkák első szakasza zajlik és az első félévben fejeződik be. Az ügyfelek is nyernek, a kivitelezés alatt álló új hőközpontok ugyanis az igényekhez való rugalmasabb alkalmazkodást, végső soron pedig megtakarítást eredményeznek.
Ugyan tavaly némi veszteséget könyvelt el a Pécsi Távfűtő (PÉTÁV) Kft., összességében stabil a cég működése. Hogy ez hosszabb távon is így maradjon, az elkövetkező években komoly fejlesztéseket valósítanak meg.
- Jelenleg előkészítési fázisban van egy államilag támogatott beruházás, amelynek keretében tíz rossz állapotú, föld alatti vezetékszakasz újul meg, illetve épül ki nagyjából két kilométernyi nyomvonalhosszban - fogalmazott Rozsos Rózsa. - A beruházás összköltsége meghaladja az 500 millió forintot, amelynek közel fele pályázati forrásból finanszírozott - tette hozzá.
Kérdésünkre elmondta, a teljes vezetékrendszert több tíz milliárd forintból lehetne megújítani, ám egyelőre nem szükséges ekkora volumenű beruházás.
A csövek korszerűsítése legfeljebb közvetetten érinti a távfűtést használókat, ám a cég másik nagyszabású beruházása már közvetlenül is csökkenti a terheket. A már napjainkban is zajló program keretében a városunkban működő úgynevezett szolgáltatói hőközpontokat megszüntetik, helyettük pedig épületenként kialakított egységekből kapják a lakóközösségek az energiát. Ez gazdaságosabb működtetést, így alacsonyabb összegű fűtésszámlákat eredményezhet, egyes háztartások akár öt-tíz százalékot is lefaraghatnak a költségekből. Jelenleg negyvennyolc ilyen központot építenek.
A szűkös anyagi források miatt komolyabb fejlesztések külső támogatás nélkül aligha valósíthatóak meg, így a PÉTÁV-nál azt ígérik, a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus pályázati lehetőségeit - akárcsak az esetleges további állami lehetőségeket - a „lehető legnagyobb mértékben" kihasználják majd.
Képünkön: távhővezeték az út mentén.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...

