Civil összefogást sürget Áder a decemberi jégkár miatt
2015. január 16. péntek 16:44

Az állami támogatás mellett civil összefogást sürget Áder János köztársasági elnök a tavaly decemberi ónos eső és az azt követő jegesedés okozta erdőkárok enyhítésére. Az államfő azt kérte a közmédiától, fordítson kiemelt figyelmet e civil összefogásra.
A Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében tudatta, hogy az államfő fogadta Zámbó Pétert, az Országos Erdészeti Egyesület elnökét, aki tájékoztatást adott a károkról, az elmúlt másfél hónapban történt munkálatokról és a további teendőkről.
Az erdészek becslése szerint az elmúlt 30-40 év munkáját tette tönkre a decemberi természeti katasztrófa, amelynek következtében 34 ezer hektár állami erdőt kell helyreállítani. A kár akkora, hogy enyhítése állami segítség mellett is csak társadalmi összefogással történhet meg - hangsúlyozták.
Az összefogás érdekében Áder János pénteken levélben fordult Szabó László Zsolthoz, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójához, hogy a közszolgálati média szenteljen kiemelt figyelmet az ország erdeinek kárenyhítését célzó civil összefogásnak, hiszen az MTVA mindig is fontos szerepet vállalt a társadalmi kezdeményezések támogatásában.
MTI - Fotó: Beliczay László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

