Pécsi kettős sikere strandröplabdában
A versenyen dorogi, keszthelyi, és veszprémi NB I-es és NB II-es röplabdázókkal kellett felvenni a versenyt. A PTE-PEAC játékosai nagy küzdelemben jutottak el a döntőig, hiszen három mérkőzésüket is egy ponttal nyerték. Végül a döntőben 21:10 arányban győztek a veszprémi első osztályú röpisek alkotta csapat ellen.A Stuttgartot kapta a Győr az UEFA-kupában
A legrangosabb európai kupasorozatban a csoportkörbe-jutásért az MTK - Fenerbahce párharc győztese az Inter Baku - Partizan Belgrád csata továbbjutójával játszik, először idegenben. Az azeri csapat az első mérkőzésen hazai pályán 1-1-re végzett a szerb együttessel, a visszavágót Belgrádban játsszák. Az MTK 2-0-ra kapott ki Törökországban.Az UEFA-kupa utolsó selejtezőkörében a Győri ETO nehéz ellenfelet kapott, ugyanis a német Stuttgarttal sorsolták össze, míg a DVSC-TEVA a svájci Young Boys csapatával játszik. Mindkét magyar együttes idegenben kezd augusztus 14-én, a visszavágókat...Sarapova kihagyja az olimpiát
Még az is elképzelhető, hogy az orosz szépség kihagyja az augusztus 25-én rajtoló amerikai nyílt bajnokságot, a US Opent is. Sarapova a kanadai esemény második fordulójában 7:5, 5:7, 6:2-re legyőzte a lengyel Marta Domachowskát, majd sérülése miatt azonnal vissza is lépett.A világranglista harmadik helyén álló orosz klasszis már régóta küszködik vállproblémával, most azonban súlyosbodott a helyzet. „Olyan sérülésem van, amely csak hosszabb idő alatt gyógyul meg. Nagyon fáj, hogy azt kell mondanom: kihagyom az olimpiát" - jelentette ki Sarapova. A tavaszi szenzációs...
A Vasas nyerte a fővárosi...
Vasas - Újpest4-2 (2-0)Illovszky-stadion, 3000 néző. V.: Vad II.Vasas: Németh G. - Balog, Unierzyski, Paripovic, Piller - Németh N., Dobric (Mundi, 81.), Pavicevic, B. Tóth (Merczel, 93.)...Módos szombaton biztosan...
Struhács György szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a 21 éves versenyzőnek bakteriális fertőzés útján vérmérgezése van, ami a jobb vállát támadta meg. "Módos túl...Ifi Eb-győztes tinicentert...
Az ifjú újvidéki tehetség már bemutatkozott a Vojvodina színeiben az Európa Kupában is, ahol átlagosan 24,7 percet töltött a pályán, ez alatt 9,5 pont és 7,8 lepattanó fűződött a nevéhez....Szombat este ismét...
Amint arról a rendező Melitta SE nevében Kovács János beszámolt róla, a 19:00 órai rajt előtt már három órával fogadják a nevezőket a Pécsi-tó nagystrandjának parkolójában.Az utóbbi...Netcenzúra, dopping és...
A testület Jacques Rogge elnök vezetésével egy Peking belvárosában található szállodában kezdi meg háromnapos ülését, majd ezt követően keddtől tartják a NOB kétnapos közgyűlését.A...Hamiltoné lett a pénteki nap
A péntek délelőtti gyakorlást még a Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa nyerte meg csapattársa, Kimi Räikkönen előtt,...
Teljes gőzzel az olimpiára
A napokban megkezdték a kiutazást a magyar versenyzők az idei nyári olimpia helyszínére, Pekingbe. „Én az első nagy magyar csoporttal, augusztus másodikán indulok", mondja Csonka Zsófia, aki két lövészszámban (légpisztolyban és sportpisztolyban) indul az ötkarikás játékokon. Magyarországot ez alkalommal öt sportlövő képviseli, (Gerebics Roland, Sidi Péter, Csíkné Tóth Anita, Igaly Diána és Csonka Zsófia) közülük egyedül ő indul pisztolyszámban. A felkészülés a legvégéhez közeledik: edzőtáborok, és pár kisebb verseny keretében több hete igazán feszes tempóban...
Olimpiai etikett: tilos a köpködés és a pizsama
Az olimpia idejére vonatkozó viselkedési és öltözködési előírásokat küldtek szét a szervezők négymillió pekingi háztartásba. A füzetben a városvezetés többek között azt tanácsolja, hogy a lakók kerüljék a túl színes ruhaviseletet, ne hordjanak fehér zoknit fekete cipővel, valamint ne járjanak át a szomszédokhoz pizsamában, ahogyan azt az idősebbek gyakran teszik.Az "etikett" a helyes kézfogástól a megfelelő testtartáson át az utcán való köpködés mellőzéséig számos intelmet tartalmaz, amelyet Peking polgárainak javasolt betartaniuk. A kiadványban szerepel az is, hogy a...Szombaton megtartják a Balaton-átúszást
Az erőpróbát eredetileg múlt szombatra írták ki, ám a rendezők az alacsony vízhőmérséklet miatt végül a halasztás mellett döntöttek.A világon egyedülálló rendezvényre jó idő esetén 10 ezer indulót várnak reggel 8 órától a révfülöpi strandon.Bővebb információ: www.balaton-atuszas.huJavultak Pekingben a...
A kínai hatóságok az utóbbi napok legkisebb légszennyezettségi mutatóját mérték az olimpiára készülő Pekingben. A közelmúltban meghozott szigorú intézkedések mellett az esőzések és a...Grúziában jutott tovább a...
FK Zestafoni (grúz) - Győri ETO FC1-2 (0-0)Labdarúgó UEFA-kupa, selejtező, 1. forduló, visszavágó, Zestafoni. V.: Kakosz (görög).Zestafoni: R. Kvashvadze - Lobzsanidze, Todua, Oniani (Dos...Három érmet várnak az...
Három érem - közte egy arany - megszerzését várja a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) a pekingi olimpiára kiutazó sportági küldöttségtől. Füleky András, az MVSZ ügyvezető igazgatója elmondta,...Csehék már Pekingben, az...
A 200 és 400 méteres vegyesúszásban, továbbá a 200 méteres pillangón induló Cseh arról számolt be a T-Mobile olimpiai hírszolgálatának, hogy az utazás nem volt vészesen hosszú, sikerült...Fenyegetéssel gyorsítják a...
Tomiszlav Szivics szerint a nyáron szerződtetett légiósok remekül beleillenek a csapatba, fontos viszont, hogy magyarul is megtanuljanak legalább annyira, hogy alapszinten megértessék...Eilingsfeldék nem jutottak...
Magyarország-Szlovákia92-95 (26-26, 16-25, 22-25, 28-19)U18-as Eb, B divízió, D csoport, 4. fordulóA torna egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb mérkőzésén a PVSK-s Eilingsfeld...Kórházban az olimpiára készülő szigetvári birkózó
A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a 21 éves szigetvári versenyzőt fertőzéssel, lázas állapotban szállították be, de a kezelésnek köszönhetően jelenleg már láztalan. A következő 24-48 órában döntik el kezelőorvosai, hogy szombaton a többiekkel együtt útra kelhet-e Kínába.A kötöttfogású birkózók 55 kilós kategóriájának küzdelmeit augusztus 12-én rendezik. Így még van idő Módos felépülésére, de a betegséggel értékes időt veszít a felkészülés utolsó szakaszában.Labdarúgó Intertotó-kupa - élt 47 évet
Maga a viadal, mint a neve is mutatja, a sportfogadásnak köszönheti a létrejöttét, hiszen annak érdekében indították el, hogy a nyári holtszezonban is lehessen futballmeccseket szerepeltetni a totó programjában.Az ötlet szülőatyjai a legendás svájci szakember, Karl Rappan (aki 1938-ban a svájci, 1954-ben pedig az osztrák válogatottat irányította a világbajnokságon - képünkön), illetve Ernst B. Thommen voltak - utóbbi a VVK létrejötténél is bábáskodott, és később a FIFA alelnöki posztját is betöltötte. Az azóta megszűnt svájci sportújság, a Sport is támogatta az ötletet, és bár az...Peches gólokkal kapott ki az MTK
Fenerbahce - MTK2-0 (1-0)Labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező, 2. forduló, első mérkőzés. Isztambul, 49 ezer néző. V.: Serge Gumienny (belga).Fenerbahce: Volkan Demirel - Gökhan Gönül, Eduardo, Lugano M., Roberto Carlos - Ugor Boral (Gürhan, 68.), Selcuk, Alex, Kazim Kazim (Burak, 85.) - Güiza, Semih (Emre, 76.).MTK: Végh - Horváth L., Lambulic, Balogh B., Pollák - Zsidai, Pintér - Nagy G., Pátkai (Szabó Á., 46.), Bori (Hrepka, 85.) - Urbán (Pál, 57.).G.: Roberto Carlos (16.), Selcuk (59.)Sárga lap: Selcuk (55.), illetve Bori (40.), Pollák (62.), Balogh B. (87.)A magyar bajnok a...
« Előző
7506 | 7533 | 7560 | 7587 | 7614 | 7641 | 7668 | 7695 | 7722 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átvette a jelképeket a Pécsi...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

