A címvédő nyitja a labdarúgó NB I-et
Az MTK mellett várhatóan a megszakítás nélkül háromszor első, az előző idényben második DVSC-TEVA és a Győri ETO lehet harcban az aranyéremért. A dobogós helyekért harcolhat az elmúlt idénnyel ellentétben ezúttal elsősorban magyar játékosokra építő Újpest és a centenáriumát ünneplő, az Intertotó-kupában az előzetes várakozást felülmúlóan szereplő Budapest Honvéd.A kispestiek nemzetközi kötelezettségük miatt (szombaton játsszák a Sturm Graz elleni visszavágót, melynek tétje az UEFA-kupába jutás) kedden kezdenek a bajnokságban a Vasas ellen.Ismét saját stadionjában rendezheti hazai...
Az iraki sportolók nem indulhatnak az olimpián
A NOB június elején függesztette fel Irak tagságát, mert az ország kormánya beleavatkozott a helyi sportszövetségek, illetve a nemzeti olimpiai bizottság működésébe. A Jászim Mohamed Dzsafár iraki sportminiszternek címzett levelében a NOB arról adott tájékoztatást, hogy a felfüggesztést fenntartja, mert a NOB, illetve az ázsiai olimpiai bizottság megoldást kereső erőfeszítései nem vezettek eredményre. A döntés hét sportolót érint, ennyien utaztak volna Pekingbe.Burghardt szakaszt nyert, Sastre vezet a Touron
A Bourg d'Oisans és Saint-Etienne közötti 197 km-es etapon a várakozásoknak megfelelően az összetettben "veszélytelen" versenyzők sikeres szökést vittek véghez, az ötfős csoportból végül Burghardt és a spanyol Carlos Barredo küzdött meg a győzelemért, s előbbi bizonyult gyorsabbnak.A szakasz során a vámosok megállították és doppingszereket keresve átkutatták a CSC csapatát erősítő Schleck fivérek édesapja által vezetett autót, de nem találtak tiltott szert a járműben.A királyetap friss győzteséről, Carlos Sastréról utcát neveznének el szülővárosában. A 33 éves Sastre...A T-Mobile erkölcstelennek...
A telekommunikációs cég az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette, "Fazekas Róbert nem méltó arra, hogy a nemzeti színeket képviselje, mert vétsége és annak súlya nem csupán...Peking 2008: minden idők...
Minden idők legdrágább olimpiáját rendezik augusztusban Pekingben. Bár a kínai szervezők a valós pénzügyi adatokat szigorúan titkosan kezelik, az EFE spanyol hírügynökség szakértőkre...Eilingsfeld az U18-as kosár...
A torna költségvetése 82,5 millió forint, amelyhez Debrecen városa legfeljebb 30 millió forinttal, illetve a létesítmények -...
Peking 2008: a WADA...
„Egyrészt több tesztet végzünk el az eddigieknél, másfelől módszereink is kifinomultabbak lesznek" - nyilatkozta John Fahey, a WADA vezetője az ausztrál ABC rádiónak.Az athéni...Hiddink hárommillió eurót...
Szergej Kapkov, a Nemzeti Futballakadémia (NAF) vezetője elmondta, hogy a játékosok fejenként 370 ezer eurót kaptak a minden előzetes várakozást felülmúló Eb-szereplésért.Meg nem...Elmarad szombaton a...
"A szervezőket segítő orvos-meteorológus csoport, továbbá a balatoni vízi rendészet egyöntetű véleménye alapján a szombatra tervezett Balaton-átúszást elhalasztjuk" - áll a...Két baranyai arany az atlétika ob-n
Az olimpiára készülő, illetve reményeit éppen a debreceni ob-n most elvesztő két atlétával ki is merült a baranyai aranyérmek sora. Részben a néhány éve még (igaz, többnyire már felnőttként igazolt, a Mecsekalját jószerivel csak a térképről ismerő) sztárokkal teletűzdelt PVSK „hanyatlása" miatt. (Többen, így az olimpikon Kürtösi Zsolt, abbahagyták, a veterán ötkarikás gyalogló Czukor Zoltán visszatért Komlóra, a bajnok középtávfutók pedig csapatostul léptek át az újonnan alakuló PFK-ba.)Igaz, élversenyzőjük, Bene Barnabás tavaly onnan is továbbállt, ám...
Peking 2008: a fizetés, az életkor és a szex tabutéma
Ezek a tanácsok is szerepelnek azon a "Nyolc mit ne kérdezz" című plakáton, amely Peking központjában, a Tungcseng (Dungcheng) kerületében igazítja el a lakókat arról, hogy milyen témákat illik szóbahozni az olimpiára érkező vendégekkel.Kínában régi hagyomány pontokba szedni a tudnivalókat, a továbbiakban már nem is részletezik azokat, a szám puszta említése felidézi az egész sorozat tartalmát. A Tungcseng kerülethez tartozik a központi Tienanmen tér, valamint a Tiltott város az első számú idegenforgalmi látványossággal, a Palotamúzeummal, és itt van az a csarnok is,...Marosi, Kuti Kis: Szuperliga-ezüst
Immár harmadszor torpant meg a nagy bravúr kapujában a Pécs 2000 TC - már ha a vidéki kisegyesülettől nem tekintjük pusztán azt hatalmas fegyverténynek, hogy egyáltalán eljutott idáig.Koncz Zsolt együttese ugyanis két év után ismét beverekedte magát a fináléba, ahol ezúttal is a Spartacussal került össze (tavaly a fővárosiak épp a fináléba jutástól ütötték el őket az elődöntőben). Ráadásul az idén már a csoportkörben fölkapta a baranyaiak játéka láttán a fejét a szakma, hiszen menet közben a tavalyi bajnok MTK-t (majd az IDOM-ot, végül az elődöntőben a Tabáni Spartacust) is...
Nagy nem játszott, de...
Magyarország - Olaszország0-1 (0-0)U19-es futball Eb, elődöntő, Plzen, Viktória-stadion, 4000 néző. V.: Moen...
Balatonring: jövőre...
Az eseményen jelen volt a spanyol Sedesa csoport elnöke is, aki a beruházó céget képviselte. A HVG információi szerint a pálya üzemeltetésére hozták létre a Balatonring Vagyonkezelő...U19: Nagy Olivér fáradt...
A magyar korosztályos labdarúgó-válogatott szenzációsan szerepelt a csoportjában a kontinenstornán, első két meccsén a bolgárokat és az egyik esélyesnek tartott spanyolokat legyőzve. A...Federernek túl fárasztó az...
Federer szerint elhatározását nem a szíve, hanem az esze diktálta, amely azt mondta, hogy egy hotelben jobban tud majd összpontosítani a feladatra. A tizenkétszeres Grand Slam-győztes...Az olimpiai első vesztesei:...
Elmaradt szállásfoglalások, lemondott utak, kongó luxushotelek - a kínai szervezők nem éppen erre számítottak. Még el sem...
Fazekas is megdobta az...
Fazekas Róbert a ljubljanai atlétikai versenyen 64.56 m-ig dobta a diszkoszt, ezzel teljesítette az olimpiai szintet. A pekingi ötkarikás játékokon való részvételhez 64.50 volt a kötelező...A Haladás döntetlent játszott az Arsenallal
A Magyarországra kiránduló Arsenal ugyan nem a legjobb keretével lépett pályára Szombathelyen, ám így is megcsodálhattuk a Premiership egyik legjobb csapatának ígéreteit. Bendtner és Walcott is elemében volt, és Denilson is helyzetbe került, de csak a lécet találta el. A londoniak ugyan több helyzetet teremtettek a szombathelyiek kapuja előtt, mégis a Hali szerzett vezetést, méghozzá nem is akármilyet. Kenesei kapott kiváló kiugratást a jobbösszekötő helyén, miután remekül levette mellel a tizenhatoson belül a kitörő kapus felett a kapuba ívelt. A félidő második felében is...Szerencsés sorsolás a női kézikupákban
A női KEK-ben a DVSC Aquaticum a harmadik fordulóban, a tizenhat közé jutásért kapcsolódik be a küzdelmekbe, amelyben az olasz Pallamano Bancole lesz az ellenfele. Az első mérkőzést hazai környezetben vívja majd a magyar csapat november elsején vagy másodikán, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor Olaszországban.A női EHF-kupában a Budapest Bank-FTC és a Fehérép Alcoa érdekelt, és mindkét együttesnek egy első fordulós továbbjutó lesz az ellenfele a harminckettőbe kerülésért. Előbbire a Stjornan - HK Duslo Sala, feröer-szigeteki - szlovák, míg utóbbira a HPC Arkatron -...Foci Eb 2012: német cáfolat, ukrán gyorsítás
Wolfgang Niersbach, a DFB főtitkára kijelentette, ez ügyben nincs hivatalos kapcsolat az UEFA és a DFB között, így felkérést sem kaptak, hogy Németország legyen társrendező a lengyelekkel.Hétfőn a Daily Telegraph számolt be arról, hogy az UEFA felkérte Németországot, szükség esetén "ugorjon be" Ukrajna helyett, és rendezze meg Lengyelországgal közösen a kontinensviadalt. A lap azt is tudni vélte, az UEFA német részről a lengyel határhoz viszonylag közel eső Berlint és Lipcsét szemelte ki póthelyszínként.Az UEFA végrehajtó bizottsága szeptember végén ülésezik...
« Előző
7560 | 7587 | 7614 | 7641 | 7668 | 7695 | 7722 | 7749 | 7776 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átvette a jelképeket a Pécsi...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

