A Haladás döntetlent játszott az Arsenallal
2008. július 22. kedd 21:56
A Magyarországra kiránduló Arsenal ugyan nem a legjobb keretével lépett pályára Szombathelyen, ám így is megcsodálhattuk a Premiership egyik legjobb csapatának ígéreteit.
Bendtner és Walcott is elemében volt, és Denilson is helyzetbe került, de csak a lécet találta el. A londoniak ugyan több helyzetet teremtettek a szombathelyiek kapuja előtt, mégis a Hali szerzett vezetést, méghozzá nem is akármilyet. Kenesei kapott kiváló kiugratást a jobbösszekötő helyén, miután remekül levette mellel a tizenhatoson belül a kitörő kapus felett a kapuba ívelt.
A félidő második felében is kifejezetten jól játszott a Haladás, de az Arsenal továbbra is sok helyzetet alakított ki, ám a félidő hajrájáig sorra kihagyták őket. A 4. percben Walcott alig tíz méterre a kaputól futtában lőtt, és a kapufa segítségével ki is egyenlített.
A második félidőben alaposan visszaesett az iram, és helyzet is jóval kevesebb akadt. Azonban a Haladás bíztató, és néhol veszélyes játéka megmaradt, a magyar csapat igyekezett mindent elkövetni, hogy ne csak az angol sztárcsapat jelenléte miatt maradjon érdekes a találkozó.
A Haladás kiváló meccset játszott a világ egyik leggazdagabb és legjobb csapatával, és kiváló eredményt is ért el, hiszen a lefújásig maradt az 1-1.
samsungsport
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Átvette a jelképeket a Pécsi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

