Sarapova kihagyja az olimpiát
2008. augusztus 01. péntek 22:55
Még az is elképzelhető, hogy az orosz szépség kihagyja az augusztus 25-én rajtoló amerikai nyílt bajnokságot, a US Opent is.
Sarapova a kanadai esemény második fordulójában 7:5, 5:7, 6:2-re legyőzte a lengyel Marta Domachowskát, majd sérülése miatt azonnal vissza is lépett.A világranglista harmadik helyén álló orosz klasszis már régóta küszködik vállproblémával, most azonban súlyosbodott a helyzet.
„Olyan sérülésem van, amely csak hosszabb idő alatt gyógyul meg. Nagyon fáj, hogy azt kell mondanom: kihagyom az olimpiát" - jelentette ki Sarapova.
A tavaszi szenzációs idénykezdete után egyre halványabban teljesített az idei esztendőben Marija Sarapova. Az elmúlt esztendőben vállporblémái miatt sok verseny kihagyó orosz az idei szezont sem úszta meg sérülések nélkül.
A januári ausztrál nyílt teniszbajnokság győztese már a Roland Garroson sem brillírozott, a számára kedvező füves borításon, Wimbledonban pedig már a második körben búcsúzott Alja Kudrajtceva ellen.
Egyetlen tornán sem vett részt júliusban, majd Montrealban lépett pályára egy hónap után először.
„A szerdai mérkőzésem után tudtam, komolyabb a baj a vállammal. Több alapos vizsgálat és az MRI-teszt után az orvosok két kisebb szakadást is találtak a vállszalagomban. Szerdán még úgy tűnt, valamelyik ideg okozza a fájdalmat, de hosszú idő után kiderült, más a probléma. Sajnos, a lehető legrosszabb időben jött a sérülés, rendkívüli szomorúságot okoz" - jelentette ki a 21 éves sztár.
Samil Tarpiscsev, az orosz ötkarikás teniszcsapat kapitánya Vera Zvonarjovát jelölte Sarapova helyére. Zvonarjova, akit korábban csak a párosversenyre neveztek az oroszok, jelenleg a 11. egyesben a világranglistán.
MTI, sporthirek.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- A választók kétharmada egyetért a...

