Kedd hajnalban érkeznek haza Cseh Lászlóék

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint hétfőn hagyják el az olimpiai falut többek között az úszók - így a három ezüstérmet nyert Cseh László is -, valamint a vívók, a cselgáncsozók, a sportlövők, a birkózók közül a kötöttfogásúak és a műugrók.Ezzel a járattal tér haza mindhárom pécsi olimpikon: a két úszó, Bodor Richárd és Jakabos Zsuzsanna, valamint a sportlövő Csonka Zsófia.A szereplésüket az első héten befejezőkkel hajnali 1:20-kor emelkedik a magasba a Hainan légitársaság menetrendszerinti gépe, amely az időeltolódás miatt 5 óra után már le is száll Ferihegyen.

A csoportgyőzelem után lazíthatnak a pólósok

MAGYARORSZÁG - KANADA12-3 (3-1, 3-0, 1-2, 5-0) Gólszerzők: Madaras 2, Molnár T. 2, Biros 2, Kásás 2, Varga Dénes, Varga Dániel, Hosnyánszky, Kiss G. ill. Graham 2, Feltham Döntetlen vagy győzelem, ebből a két variációból választhattak pólósaink Kanada ellen, a biztos elődöntőbe jutáshoz ennyi kellett. A pontosztozkodást dobjuk rögtön sutba, elvégre nem jégen, vízben kellett vívnunk a juharlevelesekkel.Kevin Graham aztán hamar a tudtunkra adta, a figyelemnek és fegyelemnek midenkori erénynek kell lennie, még Kanada ellen is (0-1). A folytatás már magyaros, hozzánk illő és...

Rajtolnak a kajakosok: aranyra várva

Rajtolnak a kajakosok: aranyra várva Az olimpia második teljes hetének első napján asztal mellé állnak a pingpongosok is, közülük a női verseny selejtezőjében Lovas Petra képviseli a magyar színeket (Tóth Krisztina és Póta Georgina kedden az első fordulóban kezd). Az atlétikai versenyek keretén belül Orbán Éva áll dobókörbe, hogy megpróbáljon döntőbe jutni a női kalapácsvetők mezőnyében.A sportok királynőjének hétfői döntői közül kiemelkedik a női rúdugrás fináléja (nem a várható nagy küzdelem, sokkal inkább a prognosztizálható Iszinbajeva-gála miatt), illetve a férfi távolugrók végső összecsapása. A magyar olimpiai...

Női kosár Eb: franciák a...

A magyarok szerdán 66-47-re kikaptak Szlovákiában, jövő szerdán pedig Pécsett a franciákkal találkoznak.A 2009-es lengyelországi Eb-re a selejtezőcsoport öt válogatottja közül az első két...

Korea is nagyon megverte a...

Koreai Köztársaság - Magyarország33-22 (19-11)B csoport, 5. forduló, Peking, 1200 néző.Magyarország: Pálinger Katalin - Ferling Bernadett 2, Vérten Orsolya 3, Görbicz Anita 7, Szamoránsky...

Dárdai kimaradt a...

A magyar válogatott szerdán találkozik a montenegrói nemzeti tizeneggyel, és Erwin Koeman szövetségi kapitány kihirdette a csapat keretét, amelynek tagjai hétfőn délelőtt találkoznak...

Franciák nyerték a férfi...

A magyar csapat a hetedik helyet szerezte meg, a döntőben a minket búcsúztató tengerentúliak Franciaországgal mérték össze erejüket. Az egész nap meglepően jól vívó amerikaiak a döntőben...

Talma hajszállal maradt le...

Talma hajszállal maradt le a dobogóról A Cseh Nagydíjon a szokás szerint gyakorlatilag hazai pályán versenyezhetett Talmácsi Gábor, aki a pénteki időmérőn szerzett...

Pars a negyedik, szlovén...

A legjobb eredménnyel jutott a fináléba Pars Krisztián, így joggal reménykedtünk éremben a férfi kalapácsvetők számában. A kezdés nem is volt rossz, az első körben a szombathelyi...

Phelps: megvan a nyolcadik is

Phelps: megvan a nyolcadik is Vasárnap az utolsó úszóaranyakat osztották ki a Vízes Kockában, elsőként a női 50 m gyors döntőjére került sor. Negyvenöt méterig úgy tűnt, hogy a 41 éves Dara Torres lesz a befutó, de az utolsó karcsapás a német Britte Steffennek jött ki jobban, aki ezzel duplázott, mivel 100 gyorson is ő nyert. 24.06 másodperces ideje új olimpiai csúcs, Torres ugyanakkor bosszankodhat, mert egy századdal maradt le az aranyról, de 41 évesen ez is kisebb csoda.Következett a leghosszabb úszószám, az 1500 gyors, amelyben az ausztrál Grant Hackett triplázásra készült, 2000 és 2004 után harmadszor is...

Pécsi győzelem a baranyai rangadón

Pécsi győzelem a baranyai rangadón PMFC - Kozármisleny2-0 (0-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 2. forduló. Újmecsekalja, 2200 néző. V.: Pánczél K.PMFC: Herbert - Sipos, Finta, Szabados, Kulcsár - Berdó (Törtei, 77.), Szalai, Lantos, Nagy O. - Fónai (Koplárovics, 89.), Lovrencsics (Szabó N., 67.).Vezetőedző: Nagy Tamás.Kozármisleny: Antal - Suba, Éles, Dienes, Tasselmájer - Hergenröder (Laki, 77.), Horváth A., Tóth Z., Kanizsai (Kutyáncsánin, 63.) - Lauer, Kresz (Molnár, 60.).Vezetőedző: ifj. Mihalecz István.Sárga lap: Szalai, 13. p., Berdó, 22. p., Kanizsai, 30. p., Molnár, 75. p., Kutyáncsánin, 82.17. p.: Ha...

A kapufa mentette meg a magyar pólógyőzelmet

Magyarország - Ausztrália13-12 (4-4, 5-1, 2-4, 2-3)A-csoport, negyedik forduló.Magyar gólszerők: Molnár 3, Kis Gábor 2, Biros 2, Kiss Gergely 2, Benedek, Varga Dániel, Varga Dénes, Madaras."Team captain Tibor Benedek" - kiáltja a Yingdong Natatórium hangosbemondója. A kapitány áll, rezzenéstelen arccal a medence szélén, egy fejbiccentés, semmi más, ennyi. Végtelen elszántság, tűz, lelkesedés, jaj az ausztráloknak, ha szemmel lehet verni. Az ősrégi boszorkány-mágia helyett Benedek is inkább végtagját hívja segítségül, megy a bal és megy az ausztrál csapat közepet kezdeni....

A szerbek tiltakoztak, de...

Az immár 13-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps a döntőben egyetlen századdal előzte meg a szerb Milorad Cavicsot.Szerbia a mindössze egyetlen századmásodperces különbségű győzelem után...

A tőrcsapat sem jutott döntőbe

A tőrcsapat sem jutott döntőbe Először Knapek Edina lépett pástra Smart ellen. Az első három perc letelte után 4-3-ra vezettek a mieink, következhetett...

Győztes hazai rajtra készül...

Győztes hazai rajtra készül a PMFC Messzemenő következtetéseket talán kár lenne levonni belőle, és a csapat jelen lévő 12 képviselője is ugyanolyan udvarias,...

Kulcsár: El kell dönteni,...

A négyszeres olimpiai bajnok szakágvezető nem tagadja, ő is többet várt a párbajtőrözőktől, de úgy véli, a jelenlegi körülmények között ez az eredmény is csodának számít. Kulcsár szerint...

Phelps-sikerek: a zene vagy...

Phelps egyszerűen jó úszó, fizikai képességeit pedig úszóruhája csak fokozza, olvasható számos híradásban és fórumhozzászólásban. A Speedo LZR Racer ruhájáról már így is számos...

Magabiztos győzelemmel...

Magyarország - Görögország10-4 (1-1, 3-1, 3-0, 3-2)B csoport, 3. forduló. Peking, 400 néző.Magyarország: Sós Ildikó - Szremkó Krisztina, Stieber Mercedes 2, Takács Orsolya, Drávucz Rita...

Cseh: a harmadik ezüst; Kürthy kiesett

Cseh: a harmadik ezüst; Kürthy kiesett A 400 vegyes és a 400 pillangó után Cseh László 200 vegyesen is a második helyen végzett Pekingben. A magyar klasszis új Európa-rekordot úszott és minimális különbséggel, egy századdal győzte le a harmadik helyen célba csapó amerikai Lochte-t.Phelps első helyét semmi sem veszélyeztette, az amerikai megszerezte hatodik aranyérmét (és világcsúcsát) is a kínai fővárosban, ezzel pályafutása tizenkettedik olimpiai elsőségét ünnepelhette.200 vegyes, végeredmény: 1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:54.23 2. Cseh László (Magyarország) 1:56.52 3. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:56.53...

Kemény fiúk tojáslabdával

Kemény fiúk tojáslabdával - Előrebocsátom, a rögbi nem amerikaifutball, a két sportág más-más szabályrendszerrel működik, szinte semmi sem azonos bennük azon kívül, hogy labda-, és erős fizikai, atlétikai alapokra építő csapatsportok - kezdi dr. Jarjabka Ákos, a Pécs Gringos Amerikai Futball Sport Egyesület alelnöke.A Pécs Gringos hivatalosan 2006-ban alakult, s eddig két Divízió II-beli bajnoki idényen jutott túl. Tavaly a Nyugati csoportban a második, rájátszást érő helyen végzett, ami a bajnoki összesítésben a 3-4. helyet jelentette. A csapat létszáma ebben az évben stabilan 50 fő körül alakult -...

Jakabos örül, Petrov bosszankodik is

Jakabos örül, Petrov bosszankodik is Miután remek idővel beverekedték magukat a nyolcas döntőbe, a lányok újabb célt tűztek ki maguk elé: legalább a hetedik hely megszerzése lebegett a szemük előtt. Ehhez képest nagy bravúrral pontszerző pozícióban csaptak be a célba (7:55,53). A számot az ausztrálok világcsúccsal nyerték (7:44,31). Bár Jakabos Zsuzsannát eddig nem sikerült utolérnünk Pekingben, ANK-beli mesterét, dr. Petrov Anatolijt - aki sajnos csak itthonról követheti nyomon a kinti eseményeket, és szintén csak pár levélváltáson van túl Jakabossal - igyekeztünk alaposan kifaggatni (képünkön mester és tanítványa...