Nagyon nem jött össze: elvitte a három pontot Mecsekaljáról a Honvéd második csapata

Nagyon nem jött össze: elvitte a három pontot Mecsekaljáról a Honvéd második csapata Egygólos győzelmet aratott vasárnap a PMFC otthonában a Honvéd második csapata, ezzel a Munkás egy gőzelme mellett a második vereségét szenvedte el a bajnokságban.  Az NB III Közép-csoport 3. fordulójában a PMFC a Budapest Honvéd-MFA II. gárdáját fogadta vasárnap késő délután a Stadion utcában.A rekkenő hőségben lejátszott találkozón az első félidőben a hazaiak vitték a prímet, különösen Wittrédi volt elemében, ám vagy célt tévesztett, vagy az ellenfél kapusa hárított.A 34. percben aztán Turit látta szabálytalannak a 16-oson belül a játékvezető, a megítélt büntetőt...

Kevés a játékvezető Baranyában, nem jut minden megyei meccsre három spori

Kevés a játékvezető Baranyában, nem jut minden megyei meccsre három spori Egyre kevésbé vonzó a labdarúgó játékvezetői pálya a fiatalok számára. Baranyában ugyan - a többi megyével összevetve - viszonylag sok spori fújja a sípot, ám már az előző szezonban is előfordult, hogy alacsonyabb osztályú mérkőzésekre nem jutott három bíró. A mostani bajnokságokban is gondok lehetnek. Egészen pontosan kilencvenkilencen vettek részt a baranyai labdarúgó játékvezetők bajai edzőtáborában. A létszám a pótteszt után emelkedni fog, de jó esély van arra, hogy nem jut majd minden megyei bajnoki mérkőzésre egy bíró és két asszisztens. - A probléma az előző bajnokság...

A Honvéd második csapatával küzd meg vasárnap a PMFC

A Honvéd második csapatával küzd meg vasárnap a PMFC A tavalyi NB I-es bajnok, a Budapest Honvéd FC második számú csapatát fogadja a PMFC vasárnap 17:30-tól a Stadion utcában.  Lélektanilag rendkívül fontos győzelmet aratott múlt szombaton a PMFC a Kozármisleny FC ellen. Ez a pozitív töltet segíthet abban, hogy újra ott folytassa NB III-as szereplését, ahol tavasszal abbahagyta és magabiztos, szemre is tetszetős, kreatív játékkal szolgálja ki közönséget.Ne feledjük el, hogy keretbe nyolc új játékos érkezett - közülük kettő az első fordulóban nem is volt bevethető -, ami jelentős változásnak tekinthető, de a gárda várhatóan...

Pécs - Fradi is lesz a 650...

Pécs - Fradi is lesz a 650 éves Pécsi Tudományegyetem jubileumi ünnepségsorozatán A PTE ÁJK és a PEAC által életre hívott, a PSN Zrt. által rendezendő különleges sporteseményen szurkolhatnak a piros-fekete,...

Családban marad: a pálya...

Családban marad: a pálya mellett nőtt fel a fiatal pécsi magasugró, Kárpáti Enikő Éppen egy balatoni edzőtábor közepén csíptük el egy beszélgetésre a Magyarország jó tanulója, jó sportolója cím friss pécsi...

Hosszú Katinka tovább...

Hosszú Katinka tovább faragna világcsúcsaiból Elsősorban "időkben gondolkodik", ha a további pályafutására tekint előre Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok...

Férfi vízilabda ob I: négy...

Férfi vízilabda ob I: négy játékossal erősített a Pécs Négy új játékossal erősítette meg keretét a PVSK-Mecsek Füszért férfi vízilabdacsapata, amely július végén kezdte meg a...

Simán behúzta a derbit a...

Simán behúzta a derbit a Munkás, három góllal küldték haza a Kozármislenyt Szombaton rendezték meg az NBIII Közép-csoportjának 2. fordulóját, ahol a PMFC hazai pályán fogadta a megyei rivális...

Rangadóval indít a PMFC, a...

Rangadóval indít a PMFC, a Kozármislenyt fogadja szombaton a Stadion utcában Az NB III Közép-csoport 2. fordulójának rangadóján a PMFC a Stadion utcában fogadja megyei riválisát, a Kozármisleny FC-t. A...

A pécsi Krausz Gergely az egyedüli magyar a tollas vb-n

A pécsi Krausz Gergely az egyedüli magyar a tollas vb-n Az egyetlen magyar induló, Krausz Gergely az osztrák bajnok ellen kezdi meg szereplését a hétfőn rajtoló glasgow-i tollaslabda-világbajnokságon. A pécsi Multi Alarm SE 21 éves játékosa az első magyar férfi tollaslabdázó, aki kvalifikáció alapján kijutott A vb-re. Glasgowban a 32 közé kerülésért a három esztendővel idősebb Vilson Vattanirappellel csap össze.Csorba József, a hazai szövetség (MTLSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, a magyar játékos tekinthető esélyesebbnek a mérkőzésen, amely hétfőn este, közép-európai idő szerint 18 óra után kezdődik. A két tollaslabdázó eddig egyszer...

A PMFC otthonában lép pályára a Kozármisleny

A PMFC otthonában lép pályára a Kozármisleny Augusztus 19-én, szombaton 17:30-kor, az NB III Közép csoportjának 2. fordulójában a PMFC vendégeként lép pályára a Kozármisleny FC labdarúgócsapata. Jó hír a pécsiek számára, hogy kedden zöld utat kapott a PMFC stadion, melynek értelmében a teljes idei szezonban itt rendezhetik az NB III-as hazai bajnoki mérkőzéseiket.A versenykiírás szerint 200 fős fedett lelátóval rendelkező létesítmények (ilyen Pécsett nincs) kaphatnak csak licencet, de a PSN Zrt. által benyújtott külön kérelem alapján a Pécs átmeneti szereplési lehetőséget (2018. június 30-ig) kapott a Stadion utcára.Mondani...

Magasra tette a lécet: Kárpáti Enikő Magyarország jó tanulója, jó sportolója

Magasra tette a lécet: Kárpáti Enikő Magyarország jó tanulója, jó sportolója A szaktárca vezetőjének megbízásából kedden Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője adta át a Magyarország jó tanulója, jó sportolója oklevelet Kárpáti Enikőnek, a PSN Zrt. Sportiskola atlétájának.  A tizenöt éves pécsi lány, Kárpáti Enikő nevét akkor ismerték meg a korábbiaknál is többen, amikor a közelmúltban 8. helyen végzett magasugrásban az Európai Ifjúsági Olimpia 12-es döntőjében Győrben. Persze nem ez volt az első kiugró eredménye, például a serdülők országos bajnokságról már 2014-ben arannyal tért haza.Enikő azonban nem csak a sportban, az iskolában is kitűnő,...

Mégis itthon játszhat a...

Mégis itthon játszhat a PMFC, már a Kozármislenyt is a Stadion utcában fogadhatják Az MLSZ Versenybizottsága elfogadta a PMFC kérvényét, így ebben a szezonban is itthon játszhatja le meccseit, nem kell...

A legjobb nyolc közé jutás...

A legjobb nyolc közé jutás a PVSK célja Az első nyolc közé jutás a célja a 2017/18-as bajnoki idényben a PVSK férfi kosárlabdacsapatának, amely négy új játékossal...

Ajjaj: zakóval indította a...

Ajjaj: zakóval indította a Munkás az idényt, nem jött össze a pontszerzés Szegeden Hétvégén elrajtolt a harmadosztályú bajnokság, így a Márton Gábor vezette PMFC számára is megkezdődött az új szezon. Sajnos...

A PMFC kerete alkalmas a...

A PMFC kerete alkalmas a kitűzött célok elérésére Videó! A PMFC vasárnap 17:30-tól a tavalyi szezonban még a másodosztályban szereplő SZEOL SC vendégeként játszik az NB III...

Novemberben indul a...

Novemberben indul a vízilabda-válogatottak Európa Kupája Novemberben kezdődik a vízilabda-válogatottak Európa Kupája, a kontinentális sportági szövetség (LEN) új sorozata. A LEN...

A SZEOL SC vendégeként...

A SZEOL SC vendégeként kezdi a bajnokságot a PMFC A szegedi labdarúgás útvesztőiben eligazodni nem egyszerű, talán még a csongrádi hívek sem igazán tudják követni az elmúlt...

Nagy magyar sikert hozott az U23-as triatlon Eb

Nagy magyar sikert hozott az U23-as triatlon Eb Nagy sikerként értékelte az U23-as triatlon-válogatott három érmet eredményező Európa-bajnoki szereplését Bátorfi Béla, a magyar sportági szövetség (MTSZ) elnöke. A férfiaknál Bicsák Bence - a júliusi, tiszaújvárosi világkupa-viadal győztese - nyert a Velencei-tónál rendezett Eb-n, Dévay Márk harmadik, míg a nők mezőnyében Bragmayer Zsanett második lett. A mezőnyök a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló távot 31 fokos vízben, 41 fokos melegben teljesítették szombaton. Egy nappal később vegyes váltóban a magyar csapat - a szövetség...

Elmegy a Fradiból a válogatott Zácsik Szandra

Elmegy a Fradiból a válogatott Zácsik Szandra Budaörsön folytatja pályafutását a kézilabdázó Zácsik Szandra.  A 27 éves válogatott balátlövő hétfőn közös megegyezéssel bontott szerződést a bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes Ferencvárossal, leigazolását kedden jelentette be a budaörsi klub.- Új élet kezdődik számomra - hangsúlyozta új együttese honlapjának a játékos.Hozzátette, örül, hogy egy új közegben próbálhatja ki magát, a fiatal társainak pedig szeretné átadni a tapasztalatát.Zácsik a szezonra vonatkozó tervekkel kapcsolatban kifejtette: aligha kell majd izgulniuk a kiesés miatt, sokkal inkább a középmezőnyt célozzák...

Szombaton játssza utolsó nyári edzőmeccsét a PMFC

Szombaton játssza utolsó nyári edzőmeccsét a PMFC Szombaton utolsó nyári felkészülési mérkőzésén lép pályára a PMFC az NB III-as bajnokság rajtja előtt.  Hamarosan elérkezik a várva-várt pillanat, amikor a piros-feketék számára kezdetét veszi a bajnoki pontvadászat. Igaz, az NB III Közép-csoport 2017/2018-as idényének augusztus 13-ai rajtján Márton Gábor vezette labdarúgócsapatunk Szegeden, a SZEOL SC vendégeként kezd, addig viszont hátra van még a mecsekaljaiak számára a felkészülés főpróbája.Hatodik előkészületi meccsünk alkalmával a horvát harmadosztályú NK Slavonija Pozega alakulatának vendégeként játsszunk, augusztus...