A Kökény ellen kezd ma a PMFC-öregfiúk csapata
2017. szeptember 09. szombat 13:30

A címvédő PMFC-öregfiúk labdarúgócsapata a Kökény vendégeként kezdi meg a 2017/18-as bajnoki idényt.
A PMFC öregfiúk-gárdája számára szeptember 9-én, szombaton Kökényben veszi kezdetét a Baranya megyei I. osztályú öregfiúk-bajnokság 2017/2018-as idényének alapszakasz küzdelme. A piros-feketék feltett szándéka, hogy az előző, bajnoki címmel záruló évadhoz hasonlóan ismét megszerezzék az aranyérmet.
A 35 éves kor feletti megyei pontvadászat lebonyolítása nem változott a tavalyihoz képest, vagyis a huszonkét benevezett baranyai együttest az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága az előző évi bajnoki eredmények, illetve területi elv szerint csoportokba sorolta. Ennek megfelelően három (A, B és C) csoportot alakítottak ki.
A mérkőzések alapszakasz + rájátszásos rendszerben kerülnek lebonyolításra, téli szünet közbeiktatásával. Az alapszakasz küzdelmei szeptember 9-étől november 18-áig tartanak. Ezt követően az alapszakasz eredményei során kialakult sorrend alapján a csoportok azonos helyen végző csapatai helyosztó meccseket játszanak egymással.
A címvédő PMFC öregfiúk-együttesét idén is a „B" jelzésű csoportba sorsolták. A mecsekaljaiak ellenfele a Harkány, a Merenye, a Pellérd, a PVSK, a Szalánta, a Sellye és a Kökény lesz. Utóbbi otthonában kezdenek a piros-feketék, méghozzá szeptember 9-én, szombaton 16:30-kor.
Forrás: pmfc.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

