Két válogatott az alsóházból
Hét forduló, hét vereség, mindössze négy rúgott és harminckét kapott gól - négy számmal így foglalható össze a PVSK női labdarúgóinak kora ősze az NB I-ben. A szurkolók szemben talán nem mentség, ám tény, a fiatal, ám lelkes amatőrökből álló gárdát ebben az idényben az ág is húzza.Ahogy a szakvezető - nem a „bizonyítványmagyarázás" szándékával, mégis némi indoklásul fogalmaz, „ami rossz elérhette csapatát az előkészületek során és ez alatt a hét meccs alatt, az sajnos el is érte". Mindez alatt sérüléseket, a játékosok részéről tanulmányi, munkahelyi,...
UEFA: Babosék kiütötték a Dinamót
A Babos Gáborral felálló NEC a hazai bravúrgyőzelem után a romániai visszavágón is megúszta kapott gól nélkül, így ott lehet az UEFA-kupa utolsó kiírásának csoportkörében. A Standard Liége az első mérkőzés 2-2-es eredményét követően hazai pályán harcolta ki a továbbjutást az Everton ellen. Bölöni László együttese hazai pályán múlta felül a kisebbik liverpooli csapatot. Idegenben lőtt több góllal jutott tovább a Slavia Praha együttese a román Vaslui ellenében. A hazai 3-1-es győzelmét követően idegenben 1-0-ra verte a Milan a Zürich gárdáját, így gond nélkül jutott be a...
Izraelben hangol a tavaszra a Koeman-csapat
A világranglistán 19. izraeli együttes elleni találkozót két világbajnoki selejtező követi jövő tavasszal. Erwin Koeman szövetségi kapitány csapata március 28-án idegenben Albániával, április 1-jén hazai pályán Máltával vív vb-selejtezőt."Remek lehetőség lesz az izraeli vendégszereplés a világbajnoki selejtezők előtt, mert erős ellenféllel kerülünk szembe és persze nem utolsó szempont, hogy kedvező időjárási körülmények között játszhatunk" - mondta a holland szakember.Leendő riválisunk eddig két vb-selejtezőt játszott, otthon 2-2-es döntetlent ért el Svájccal, majd...Nem bírt a Chelsea a...
A mérkőzés elején rögtön vezetést szerzett a Liverpool. A 4. percben szögletet végezhettek el a hazaiak, amely után előbb...
Jó hajrával nyert a...
Atomerőmű KSC Szekszárd - MiZo-Pécs 201058-79 (20-16, 12-19, 17-19, 9-25) Kosárlabda NB I., nők, 1. forduló. Szekszárd, 500...
Paksi győzelemmel kezdett a...
PAKSI FC - PÉCSI MFC0-1 (0-0) Labdarúgó Ligakupa, 1. forduló, C-csoport. Paks, 150 néző. V.: Sulyok. Paks: Pokorni - Vári, Molnár Z., Salamon, Csehi (Bohner, 87. p.) - Weitner (Pap,...Nyitray két futamon is...
A 24H Series nemzetközi megbízhatósági sorozat dubai futamán már korábban eredményesen bemutatkozó Nyitray Béla szombaton a...
Pontot rabolt a BATE a Juvétól
A G-csoportban az Arsenal fogadta a Portót, a londoniak hétvégi bajnoki botlásukat igyekeztek jóvátenni a portugálok ellen. Az...
Krivacsevics mégis a MiZo...
A magyar női kosárlabdázás egyik legnagyobb tehetségének tartott 18 éves Krivacsevics Tijana az elmúlt szezon végén szerződött...
Pólókupa: csak az elejét bírta a PVSK
Pécsi Vízmű PVSK-Füszért - T-Mobile-Honvéd7-11 (3-4, 0-2, 2-3, 2-2)Vízilabda Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő, visszavágó. Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, 300 néző. V.: Németh, Kiszelly.Pécsi Vízmű PVSK-Füszért: GÁRDONYI - Heinrich, Ágner, Bereczki, Kovács G. 1, BÓBIS 3, CZIGÁNY 1. Cs.: Jakab, Hangody 2, Kollár, Lukács G., De Blasio. Vezetőedző: Ambrus Tamás. T-Mobile-Honvéd: GERGELY - Iosep 2/1, SZÍVÓS M. 4/3, Vári 1, dr. Molnár 1, SZÉKELY 2, Vindisch 1. Cs.: Matajsz, Paján, Borsós, Bátori.Vezetőedző: Vad Lajos.Ötméteres: -, ill. 5/4.Gól, emberelőnyből: 9/3, ill....
Holland kapitány az U20 élén is
Az Ajaxban is szerepelt volt középhátvéd szerződése 2009. október 31-ig szól, kölcsönös elégedettség esetén meghosszabbítható a londoni olimpiáig - olvasható az MLSZ honlapján. Van Buuren Jámbor László fejlesztési igazgató révén került kapcsolatba a szövetséggel. A 46 éves szakember edzőként Hollandiában a Waalwijkban, az Ajaxban és a NEC-ben dolgozott, s játékos-megfigyelőként is tevékenykedett, Bahreinben utánpótlás-akadémiát vezetett.- Valódi futballcsaládból származom, édesapám és a bátyám is profi játékos volt - mondta az mlsz.hu-nak Wilco van Buuren. - Otthon csakis a...
Alonso nyerte a villanyfényes futamot
A Ferrari Szingapúrban megmutatta, hogy kell tönkretenni egy remekül induló versenyt. A pole-ból indult Felipe Massa gyönyörűen megőrizte pozícióját a rajt után, nem is volt gondja egészen a 15. körig, amikor is Nelsinho Piquet a falnak csapta Renault-ját. A szingapúri városi pálya sajátosságai miatt ez azonnal biztonsági autót jelentett, hogy a pályabíróknak garantáltan legyen dolguk, még Rubens Barrichello Hondáját is le kellett tolniuk a hídról.A safety car érkezése előtt egyetlen pilóta járt a boxban, ez pedig Fernando Alonso volt. Mintha a spanyol megérzett volna valamit,...
Vajda remekelt, a MiZo...
MKB EUROLEASING SOPRON - MIZO-PÉCS 201081-72 (20-16, 22-18, 13-24, 26-14) 24. Krasznai-kupa, nk. női felkészülési kosárlabdatorna. Sopron, 700 néző. V.: Földházi, Benczur,...Pólókupa: ötgólos előnyben...
T-Mobile-Honvéd - Pécsi Vízmű PVSK-Füszért14-9 (3-0, 2-4, 4-3, 5-2)Vízilabda Magyar Kupa férfiak, negyeddöntő, 1. mérkőzés....
A végére belelendült a PMFC
PMFC - Kaposvölgye3-1 (2-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 8. forduló. Újmecsekalja, 700 néző. V.: Erdős.PMFC: Herbert -...
Pécsi Arcok - Iványi Dalma:...
- A neve egybeforrott a pécsi kosárlabdával, de talán kevesen tudják, vagy emlékeznek rá, hogyan került a Viharsarokból...
Massa indul az élről...
A brazil pilóta több mint fél másodperccel bizonyult jobbnak, mint a második Lewis Hamilton.A pénteki második és a szombati...
Elgázolták és otthagyták az...
Súlyos közúti balesetet szenvedett Budapesten az osztrák RLM Grafenstein csapatában idegenlégiós Sulyok Balázs, aki az U19-es korosztályban az idei hosszú távú országúti verseny, az...Talmácsi sérülten szerezte meg az ötödik rajtkockát
A vb-pontversenyben jelenleg harmadik Talmácsi Gábor két hete, Indianapolisban bukott, ennek következtében bal kezében eltört a sajkacsont, és a sérült részt később csavarokkal rögzítették. Ráadásul a Japán GP pénteki szabadedzésén a könyöke is megsérült, néhány öltéssel össze kellett varrni. Talmácsi kezében erős fájdalmakkal teljesítette a tegnapi első időmérőt - azon hetedik lett -, és a szombati gyakorlás után a csapattal és a menedzserével folytatott megbeszélésen az is felmerült, hogy nem indul a vasárnap, inkább a hátralévő futamokra tartalékol. Később azonban elvetették...Kissé javult a PMFC betegmérlege
A nézőknek, de leginkább a szenvedő alany Kalmárnak biztosan emlékezetes marad a Győr elleni találkozó 7. perce, amikor Horváth II Zsolt igen drasztikusan állta útját. Ahogy Róth Antal vezetőedző péntek délben beszámolt róla, a védő éppen ma készül egy alaposabb kivizsgálásra, de nagyon úgy tűnik, hogy műteni kell már korábban is sérült bokáját.Maradva a maródiaknál: Koplárovicsra további két-három hét pihenő vár, és ugyancsak erősen kérdéses Fónai játéka is a korábbi „hatosfogatból". A többiek állapota folyamatosan javul, Berdó és Lovrencsics például már a kezdőben is...
Vitorlás Balaton-kerülés szombaton nyolcadszor
Szeptember 27-én rajtolnak a csopaki kikötőből azok a hajók, amelyek egyetlen fővel a fedélzetükön kerülik meg a Balatont. A Fa Nándor által életre hívott, idén nyolcadik alkalommal megrendezendő vitorlásverseny komoly technikai felkészültséget igényel az indulóktól. Egyedül, helyettesítés, kikötés és külső segítség nélkül kell teljesíteni a lehetséges leghosszabb kört a Balatonon. Az alapító Fa Nándor is rajthoz áll az egymillió forint összdíjazású viadalon, rajta kívül 21-en vágnak neki a Csopak - Tihany - Keszthely - Tihany - Balatonfűzfő - Balatonaliga - Csopak, légvonalban...
« Előző
7236 | 7263 | 7290 | 7317 | 7344 | 7371 | 7398 | 7425 | 7452 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...

