Elhunyt Genczler István, a BIOKOM ügyvezető igazgatója

Elhunyt Genczler István, a BIOKOM ügyvezető igazgatója Hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtökön elhunyt Genczler István, a BIOKOM Nkft. ügyvezető igazgatója. A szomorú hírt Péterffy Attila, Pécs polgármestere tette közzé közösségi oldalán.   Genczler István Pécsett született, de Pécsváradon nőtt fel. A Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, majd a miskolci Nehézipari és Műszaki Egyetemen szerzett bányamérnöki diplomát. A mecseki szénbányáknál kezdett el dolgozni, de a bánya bezárását követően váltania kellett, ezért 1994-ben mérnök-szakközgazdász diplomát szerzett a pécsi egyetemen.1995-ben kontrolling...

Felgyújtotta a nevelőotthont egy lány Szigetváron

Felgyújtotta a nevelőotthont egy lány Szigetváron Pécsi Járásbíróság a szerdán megtartott nyilvános előkészítő ülésen 2 évre elrendelte egy fiatalkorú lány javítóintézeti nevelését folytatólagosan elkövetett közveszélyokozás bűntette, valamint a Szigetvári Járásbíróság egy korábbi végzésével alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése folytán közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és becsületsértés vétsége miatt.    A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott nevelésbe vett fiatal lány, személyiségzavarban és értelmi fogyatékosságban szenved. A fiatalkorú 2019. február 1-jén került...

Tovább csökkent a napi új fertőzöttek száma

Tovább csökkent a napi új fertőzöttek száma Meghalt 47, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 657 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 4 898 866 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 886 292-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 21 új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: 801 025-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 427-re, a gyógyultaké 661 564-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 110 034-re csökkent. Kórházban 1645 koronavírusos...

Három autó és egy kisbusz...

Három autó és egy kisbusz ütközött össze Pécsett A Zsolnay Vilmos úton történt péntek reggeli balesetben négyen sérültek meg.  Három autó és egy kisbusz ütközött össze...

A hosszú hétvégén sem lesz...

A pünkösdi hosszú hétvégén is várható erős szél, zápor, de napsütés is. Hőmérsékleti szempontból kettészakad az ország, akár 10 fokos különbségek is lehetnek a különböző helyeken - derül...

Két hétig érvényesek a már...

Amint az ismert, keddtől ismét fizetni kell a parkolásért Pécsett is.  Az önkormányzat közlése szerint "valamennyi az üzemeltető által kiadott 2020. december 31. napján...

A sok eső miatt árhullám...

A sok eső miatt árhullám indult el a Dunán is A legtöbb hazai folyóhoz hasonlóan a sok csapadék miatt a Duna is árad.  Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése...

Arcképfelismerő-rendszerrel...

Arcképfelismerő-rendszerrel azonosítottak egy zavart asszonyt Pécsett A rendőrség arcképfelismerő rendszerének segítségével sikerült megállapítani egy dezorientált asszony személyazonosságát...

Baranyai lányokat futtató...

Baranyai lányokat futtató férfiakat ítéltek el Kerítés miatt jogerősen két és fél, illetve két év börtönre ítéltek Pécsen két férfit, akik barátnőik prostitúciós...

Három üveg bor volt a pécsi betörő zsákmánya

Három üveg bor volt a pécsi betörő zsákmánya A rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.    Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen szerdán azért, mert előző este valaki betört a pécsi ingatlanába. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az ház melléképületének ablakát betörték, majd onnan három üveg bort tulajdonítottak el. A nyomozók a kamerafelvételek segítségével pár órán belül beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt. A 24 éves pécsi férfit előállították a rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás miatt...

Ismét a 400 ágyas kórházban látják el az összes sürgősségi ellátást igénylő beteget

Ismét a 400 ágyas kórházban látják el az összes sürgősségi ellátást igénylő beteget A járványügyi helyzet kedvező alakulása miatt szombattól a sürgősségi ellátást igénylő betegeket az Ifjúság u. 13. szám alatt található Sürgősségi Betegellátó Osztályon fogadják, közölte a PTE.   Ugyanakkor aznap hét órától a volt Baranya Megyei Kórház területén, aKoronavírus Ellátó Központ sürgősségi betegellátást végző részlegét nemműködtetik tovább.  A PTE kérése, hogy a járványügyi előírások fokozott betartására továbbra is figyeljenek az ellátásra érkezők, s a Sürgősségi Betegellátó Osztályra történő belépéskor a kihelyezettfertőtlenítőszerrel végezzenek...

Belvárosi kutyafuttató: a pénz és az engedély is megvan, Péterffy mégsem adott zöld utat

Belvárosi kutyafuttató: a pénz és az engedély is megvan, Péterffy mégsem adott zöld utat Hiába áll rendelkezésre a beruházáshoz szükséges forrás, az engedélyek, az egyházmegye jóváhagyása, és nem utolsó sorban a helyiek is kinyilvánították akaratukat, mégsem kezdték el a belvárosi kutyafuttató kialakítását Pécsett. Kővári János, a terület önkormányzati képviselője lapunk munkatársának úgy nyilatkozott, érthetetlen, hogy Péterffy Attila polgármester mi okból „ül az ügyön". Márciusban még úgy tűnt, rövid időn belül új kutyafuttatóval gazdagodik a belváros, amely a környéken élő ebtartók régi kívánsága. Sajnos azonban a beruházás nem indult el, egyelőre egy...

Több mint ötven új...

Több mint ötven új fertőzött van Baranyában 780 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 800 368 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma....

Együttműködik a leuveni...

Együttműködik a leuveni egyetemmel a pécsi hittudományi főiskola A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) hallgatói a jövőben meghatározott feltételekkel a belgiumi Leuveni Katolikus...

Új őrsöt vehettek birtokba...

Új őrsöt vehettek birtokba a baranyai rendőrök Korszerű munkakörülmények között, barátságos környezetben dolgozhatnak a rendőrök.    Dr. Gulyás Zsolt rendőr...

Menyhalakat telepítettek a...

Menyhalakat telepítettek a Malomvölgyi II-es tóba - Óriásira nőnek a kicsikék A Pécsi Horgász Egyesület május közepén több mint négyezer előnevelt menyhalat telepített a Pécs felé közelebb eső ún....

Kiharapott párja füléből...

Kiharapott párja füléből egy darabot egy nő Pécsett A rendőrök eljárást indítottak, valamint ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el egy komlói nő ellen. ...

Lecsukták a Sárhátnál...

Lecsukták a Sárhátnál lebukott embercsempészeket A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte három férfi és egy nő letartóztatását egy hónapra több személynek segítséget nyújtva...

Továbbra is félszáz alatt az új fertőzöttek száma Baranyában

Továbbra is félszáz alatt az új fertőzöttek száma Baranyában Meghalt 52, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 633 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 4 790 996 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 774 416-an már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 38 új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: 799 588-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 329-re, a gyógyultaké 648 513-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 121 746. Kórházban 1908 koronavírusos beteget ápolnak,...

Százmilliókat csalt el egy Baranyában is működő bűnszervezet - Lecsapott a NAV

Százmilliókat csalt el egy Baranyában is működő bűnszervezet - Lecsapott a NAV Egy komplex, uniós és hazai cégekből felépített hálózaton keresztül csalt el csaknem 650 millió forint áfát egy dél-dunántúli bűnszervezet, melynek vezetőit a napokban vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).     A műanyag nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozó, baranyai és budapesti székhelyű társaságok a nagyobb haszon reményében körhintacsalásba kezdtek. A gyanú szerint fizetendő áfájukat egy többszintű, valós tevékenység nélküli számlázási láncolaton keresztül csökkentették, a belföldi hálózatot uniós, szlovák és osztrák...

Olvasónk megdöbbent barátai hőbörgésen – Miért is lázadtok a védettségi igazolvány ellen?

Olvasónk megdöbbent barátai hőbörgésen – Miért is lázadtok a védettségi igazolvány ellen? Felháborodottan kereste fel szerkesztőségünket egyik olvasónk, aki hangot szeretne adni elkeseredésének. András, egy húsz év körüli férfi - kérte, hogy a teljes nevét ne hozzuk nyilvánosságra - szomorú tapasztalatát osztotta meg munkatársunkkal. Mint mondta, ismerősei, barátai folyamatosan „lázítanak" a védettségi igazolvány ellen, a vakcinákat pedig veszélyesnek tartják.  - Szerencsére viszonylag sok ismerősöm, barátom van, akikkel hosszú idő után nemrég végre újra össze tudtunk ülni beszélgetni egy jót néhány korsó sör társaságában - idézte fel a közelmúlt...