Vádat emeltek egy sikkasztó csomagszállító ellen
2021. szeptember 06. hétfő 08:46

A Pécsi Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy csomagküldő cég alkalmazottja ellen, aki a rábízott csomagok egy részét eltulajdonította.
A férfi egy csomagküldő cég alkalmazásában állt gépkocsivezetőként. Feladata volt a csomagküldő cég szállítási szolgáltatását igénybe vevő személyek által feladott csomagok szállítása, amire a munkanap elején kapott lista alapján került sor.
A vádlottnak a listán szereplő csomagokat kellett a megjelölt címre kiszállítania, illetve a megjelölt címen kellett átvenni azokat, majd továbbküldés céljából a pécsi depóba szállítani.
A férfi azonban a különböző személyek által rábízott csomagok egy részét eltulajdonította azzal a céllal, hogy azok tartalmát eladva bevételhez jusson.
A férfi 2020. november közepe és december eleje között két hét alatt hat sértettől tulajdonított el csomagokat, melyek között egészségügyi termékek, gumiabroncsok és számítástechnikai eszközök is voltak.
A férfi az egyik sértettnek leszállítandó 10 db nyomtatóból 3 db-ot tulajdonított el, melyet a későbbiek során a sértettnek akart értékesíteni, aki azonban az áruk cikkszáma alapján beazonosította a tőle ellopott nyomtatókat.
A vádlott közel 2,5 millió forint értékben tulajdonított el különböző árukat.
Az elkövető cselekménye többrendbeli, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb 1 - 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Szederkényben lelt otthonra a...