Az ötös lottó e heti nyerőszámai
Nyerőszámok: 31 (harmincegy)37 (harminchét) 66 (hatvanhat)73 (hetvenhárom) 77 (hetvenhét)POSzT-off: klasszikusok másképp
Délután ugyanis a Bazilika mellett található Püspöki palota kertjében válogat a híres osztrák zeneszerző műveiből Kuti Ágnes szoprán- és Fekete Károly bariton énekes, akiket a zeneszerző-géniusz nevét viselő Mozart Vonósötös kísér.Egy órával később a Zsinagógában „Bach, és Bach - kicsit másképp" címmel játssza a barokk legnagyobb német komponistájának műveit, valamint azok Jacques Loussier-féle jazz-feldolgozásait Varnus Xavér (képünkön). Az esten a Talamba ütőegyüttes közreműködik.A vasárnapot pécsi művészek rendhagyó estje vezeti le a Cella Septichorában 21...
"Csalódtam a politikában"
- Már gyermekkorában is a számok játszották a főszerepet, vagy csak később gondolta úgy, hogy matematikai képességeiből a lehető legtöbbet megpróbálja kihozni egyszer?- Hiszi vagy sem, alapvetően humán beállítottságú gyerek voltam: sokkal inkább vonzott a történelem, a társadalomtudomány, mint a matematika. Amikor azonban a pályaválasztásra került a sor, döntenie kellett a családnak: mivel pedagógusokból már akkor is túltermelés volt, kézenfekvő megoldást jelentett a pesti közgazdaság-tudományi egyetemre felvételizni. Mindezt folytattam a pécsi kihelyezett tagozaton, s mondhatom:...
Gandhi: a szülők is...
Az ország egyetlen roma nemzetiségi középfokú oktatási intézményének mintegy félszáz tanulója kedden ülősztrájkot tartott, hogy így tiltakozzon Csovcsics Erika igazgató távozása és az új...Pécsett a világhírű Robin Cook
Robin Cook 1940. május 4-én New Yorkban, Queensben született. Orvosnak tanult, diplomáját a Columbia Egyetemen, illetve a...
POSZT-IDŐPONTVÁLTOZÁS! -...
"A POSzT Igazgatósága értesíti Tisztelt Közönségét, hogy technikai okok miatt ma, június 6-án, az első előadás kezdési időpontja 19.00 óra, a második előadás kezdési időpontja 22.00...Szombati last minute...
JÚNIUS 6. SZOMBAT, LAST MINUTE lehetőségek:XX. századi divertimento - Sólyom Katalin önálló estje *2009. június 6. szombat 19:00Pécsi Horvát Színház - 11 db jegyIfi Géniusz az Aulában -...Kampánycsend a Pécsi...
Ez alatt az időszak alatt a politikai tartalmú cikkek hírportálunk címlapjáról nem elérhetők, 'KAMPÁNY 2009" című, a választásokkal foglalkozó rovatunkat pedig...Traffipax szombat Pécsett...
09.00 - 09.45 óráig: Pécs Komlói út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, 192 km+200 szelvény11.00 - 11.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Hársfa út13.00 - 13.45 óráig:...Nincs pénz Antall József pécsi szobrára
A Városfejlesztési Bizottság 2008. január 29-iki állásfoglalásában a felállítandó alkotás megfelelő helyének a Köztársaság tér keleti részét tartotta. Miután a helyszínt érinti az EKF közterület-megújítási programja, a városháza Humán Főosztálya 2008. március 13-án megbeszélést kezdeményezett a Pécs 2010 Menedzsment Központ, a Városfejlesztési Főosztály illetékeseivel és a város főépítészével, amelynek eredményeként a szobor elhelyezése a Köztársaság tér felújítási tervében megerősítést nyert.A megbeszélésen javaslat született arról is, hogy a képzőművészeti alkotás elkészítésére...
Mislenyi kihajtó: csöbörből vödörbe
Az 57-es út említett - többsávos - szakasza már korábban is fokozottan veszélyes volt, ugyanis pár száz méteren belül található két nagyobb kereszteződés is: Pécsről érkezve elsőként az üszögpusztai, utána pedig a kozármislenyi. Az eredeti állapothoz képest az új közelekedési rend szerint egy új, jobbra kanyarodó - körülbelül százötven méter hosszú - sávval bővítették az utat. Ennek végére a kisvárosba jobbra behajtók sávja elé elsőbbségadás kötelező táblát tettek, továbbá a Mohács felől Mislenybe igyekvők balra kanyarodó sávja elé egy forgalom elől elzáró...
Kovács Árpád: a válság csökkentheti a korrupciót
"A gazdasági válságnak egyértelműen erősítő hatása van a korrupcióra nézve, hiszen vannak területek, amelyeken e jelenség éppen a pénzhiány, a szűkösség miatt jelentkezik. Másrészt azonban idővel gyengülhet is, mert a piaci feltételrendszer megváltozásával a hagyományos hálózatok összetörnek, s a korrupció már nem jár előnnyel bizonyos területeken, így a lakópark-építésben, belterület eladásában, pályázatok megszerzésében" - mondta Kovács Árpád egy e témájú konferencián tartott előadásában.Az ÁSZ elnöke szerint a korrupció elleni fellépés hatékony eszköze a kiszámítható...Kigyulladt az autójuk,...
Egy szemtanú azt is látta, hogy a sofőr és utasa kiszálltak és gyalog mentek tovább. A rendőrök keresik őket. A tűzoltók szerint a tüzet elektromos zárlat okozta, bűncselekményre utaló...Kocsmázás közben vesztette...
Arra még emlékezett, hogy az óvodából elhozta a hatéves lányát és betért vele több kocsmába. Aztán otthon, este tíz órakor kezdte hiányolni gyermekét, majd riasztotta a rendőröket, akik...Ördögök és történelmi...
A Horvát Színházban a modern magyar irodalom legnagyobbjait hívja segítségül az egyik legelismertebb pécsi színész Sólyom...
Nagyvonalúan elengedett...
A pécsi MSZP-elnök, az alpolgármesteri tisztségéről lemondott Tóth Bertalan egy közgyűlésen úgy fogalmazott, hogy "a...
Szegedi kutató kapta meg a...
Idén Balázs Mihály szegedi kutatónak ítélték oda egyhangúlag a nyolcadik alkalommal kiosztott elismerést.Az egybegyűlteket Jankovits László, a PTE Bölcsészettudományi Karának...A POSZT után indul a...
A székesegyház előtti Sétateret és a környező belvárosi helyszíneket betöltő közösségi esemény gerincét elsősorban a fiataloknak szánt programok alkotják, de a koncertek, rendezvények...Önkormányzati választás lesz Sumonyban
A polgármesteri székért Kotoucs Viktor, Laczovics László, Lucza Gáborné jelenlegi alpolgármester, Lucza Ilona, Orsós József, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és Sárközi Lászlóné indul, az öt képviselői helyre pedig tizenketten pályáznak - mondta.Hozzátette, hogy a jelöltekre a 498 lelket számláló Sumony 360 választópolgára reggel hat és este hét óra között, két szavazókörben voksolhat.A körjegyző utalt arra: a választást azért tartják, mert a képviselő-testület márciusban feloszlatta önmagát. A döntéshez az vezetett, hogy a képviselők és a polgármester között...Kampányzárás: Pécs polgármesterét ekézi a Népszabi online verziója
Idézet a nol.hu-ról:"A szocialisták hol tanácstalanul, hol egymásra mutogatva keresik a kiutat. Páva húzásai megváltoztatta az eddigi status quót. (Egyes szám? Többes szám? - a szerk.)A közgyűlés MSZP frakciójából csütörtökön újra kilépett egy képviselő, az egyik távozó alpolgármester, Gonda Tibor pedig - tapasztalva, hogy frakciójától nem kapja meg a támogatást posztja megőrzéséhez - sértetten nyilatkozott a sajtónak.A neheze azonban még hátravan a polgármesternek. Nagy kérdés, hogy mihez kezd Páva és csapata a város adósságával és a késlekedő EKF-beruházásokkal. Ha...
« Előző
48699 | 48720 | 48741 | 48762 | 48783 | 48804 | 48825 | 48846 | 48867 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg éj után napsütésre is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megújult a Vasarely Múzeum Pécsen:...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...

