Vakvágányon az EEI átalakítása
Arra a kérdésünkre, hogyan áll jelenleg az átalakulás folyamata, Dr. Kovács Ágnes, az EEI igazgató főorvosa azt válaszolta, hogy ők már elkezdték az előkészületeket, de hogy "mikor fog megvalósulni, meg fog-e egyáltalán, ezzel kapcsolatban nincsen semmiféle döntés. Ez már régóta húzódik".A késlekedés oka egyebek mellett az, hogy a munkavállalókkal történő előzetes egyéni megbeszélések csak a közgyűlési döntéshozatalt követő hónapban kezdődhetnek el. A dolgozók tudnak a lehetséges változásokról, így nem érheti őket különösebb meglepetés.Dr. Tóth Bertalan volt...
Durva lesz: az egész 6-ost lezárhatják
Pécsett a várható felújítási munkálatok miatt létrehoztak egy, a kivitelezőkből, a Pécs Holding Zrt., a városháza és a Pécsi Közlekedési Zrt. szakembereiből álló úgynevezett Közlekedési Operatív Csoportot, amelynek vezetésére Cserép Attila, volt pécsi rendőrkapitányt kérte fel Papp Judit jegyző. Cserép azonban egyelőre nem tud biztosat mondani, hiszen a legtöbb beruházás kivitelei terveit még nem látták. Példaként említette, hogy a Széchenyi tér lezárását korábbra tervezték, ám arra a megadott időpontban mégsem került sor. Mint mondta, az operatív csoport elsősorban...
Hamisítatlan német harmonikazene
Mint azt a kulturális intézmény munkatársai ismertették, a harmonikazenekar repertoárjában részben klasszikus művek harmonika-átiratai, részben pedig kifejezetten az effajta zenekarok számára írt művek szerepelnek. Ennek megfelelően Kodály Zoltán, Dvorzak, és Brahms művei mellett Georg Penz, illetve Slavko Suklar darabjait is hallhatja a pécsi közönség.A zenekar 1985-ös megalapítása óta kontinensünkön kívül Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália és Afrika országaiban koncertezett. Az idei turné keretében Szlovéniába, Szerbiába és Ausztriába látogatnak hazánk mellett. Pécsett 1990 és...
Teniszcentrum: lebeg 100...
A kertvárosi beruházás esetében egy szakértői jelentés szerint Bayerék nem a tervekben szereplő minőségben végezték el a...
Nem került a Nemzeti Vágtán...
A II. Nemzeti Vágta döntőjének befutóján a győztes a Bácsalmást képviselő Németh Sándor, a második helyezett a Nyíregyháza lovasa, Suták Vanda, míg a harmadik az esztergomi lovas Dömötör...Emelik a tétet: Ruzsa Csaba...
A Konzervatórium közleménye:"Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatójának leváltását kéri a...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
07.00 - 07.45 óráig: Kozármisleny08.00 - 08.45 óráig: Keleti elkerülő út09.00 - 09.45 óráig: Pécs Siklósi út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Maléter P. út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Táncsics M....Pécsi Arcok - Dr. Kiss...
- Lassan húsz éve dolgozik bankvezérként, de tudomásunk szerint nem erre készült fiatalabb korában, s felmenői sem a...
Mali betámadta Gyurcsány...
A gyorskölcsönökkel foglalkozó pénzügyi társaságnak a W. Wolf and Partners Kommunikációs Ügynökség Kft. ad majd kommunikációs...
Pécs lovasa nyert és bejutott a középfutamba
A II. Nemzeti Vágta 12. előfutamában Pécs lovasa szerezte meg az első helyet, és ezzel már továbbjutott a holnapi középfutamba. A 9. előfutamban Szigetvár lovasa szerezte meg az első helyet, és ezzel ő is továbbjutott a holnapi középfutamba.Az eredmények percről-percre követhetők a www.vagta.hu oldalon.Kedd, Szent István tér, 16 óra: Pécsett az LMP és a HP
"LEHET MÁS A POLITIKA AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN IS! Az LMP+HP kampányrendezvényeIdőpont: 2009. június 2. kedd, 16.00 óra; Helyszín: Pécs, Szent István tér, Pezsgőház előtti zöld terület;Ha unja, hogy még az EP-kampány sem a jövőjéről szól,ha bosszantja, hogy a politika csak morog és duzzog,ha úgy érzi, jóval többet kihozhatnánk az egészből, akkor INDÍTSUK EL EGYÜTT A VÁLTOZÁST!A Lehet Más a Politika és a Humanista Párt szeretettel várja sajtótájékoztatóval egybekötött beszélgetésére, ahol bemutatjuk EP-programunkat, és elmondjuk, hogy az EP zöld frakciójában mit tennénk- a...Hétfőn: harmadszor is Sétálóutcabál
Az esemény délután négykor a Híres Pannonia Régizene Együttes előadásával veszi kezdetét. A gyermekeikkel érkező családosokat este hétig többek között játszó- és táncház, bábszínházi előadás, valamint különféle kicsiknek szóló verseny szórakoztatja.A közéleti témák iránt érdeklődők számára is tartogat érdekességet a 2009-es Sétálóutcabál. A jelenlévők három - főként a belvárosi közterületeket érintő - kérdésről folytathatnak eszmecserét a meghívottakkal. A belvárosi játszótereket valamint parkokat érintő tapasztalatokról Bozóky Anita, a Pécs-Sopianae Örökség Kht. vezetője...
Képtelenek voltak ellátni...
Mint az az ellenőrzési osztály jelentéséből kitűnik, az egyik legfőbb probléma a meglehetősen kis létszám (lásd kapcsolódó...
Rendőrt hívtak a lakók a...
"Az építési vállalkozó észbe kapott, rájött, hogy a környéken sokan nem látják szívesen a melósait. Ezért remek...
Traffipax vasárnap Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Makay út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Magyarürögi u.10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Bacsó B. u.12.00 - 12.45 óráig:...Nem állnak szóba Péccsel a...
A közel két hónapja kiírt, hitelfelvételre vonatkozó közbeszerzési eljárást kénytelen volt a pécsi testület...
Pécsett itt ünneplik a...
A hivatalos városi gyereknapot idén a Pécsi Kulturális Központ és a Pécs Zoo közösen szervezi: programjaikra két helyszínen,...
Szili Katalin: mindannyiunk...
Egy társadalom kultúrája, fejlettsége abban mutatkozik meg igazán, hogyan becsüli meg a különböző korosztályokat, hogyan becsüli meg a "szépkorúakat" - hangsúlyozta a...Traffipax szombaton Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig Pécs, Táncsics M. út08.00 - 08.45 óráig Pécs, Maléter P. út09.00 - 09.45 óráig Pécs, Siklósi út10.00 - 10.45 óráig 58-as fkl. út12.00 - 12.45 óráig 57-es fkl. út13.00 - 13.45 óráig Nyugati elkerülő út /Expo/14.00 - 14.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út15.00 - 15.30 óráig 192+200 km. szelvény15.45 - 16.30 óráig Pécs Komlói út16.45 - 18.00 óráig Pécs Bacsó B. útEmlékművet állítanak az exhumáltaknak
Több mint száz éve még temető állt a Zsolnay Vilmos úttól délre található területen, ahol a leendő konferencia-központ impozáns épülete áll majd. Az EKF keretében megvalósuló beruházás megkezdése előtt azonban a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat szakemberei (a pécsi köztemetővel egyetemben) régészeti hatástanulmány és próbafeltárás keretében végeztek munkálatokat és találtak emberi maradványokat.Mint azt Rankasz Ernő, a Pécsi Temetkezési Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, eddig „30 zsáknyi csontot, csontmaradványt exhumáltunk. Most azt várjuk, hogy elkezdődjön...
Tudásközpont: megtámadott eljárás
A konzorciumot a biatorbágyi székhelyű West Hungária Bau Kft., és a dunaújvárosi központú Fejérduna-ÉP Kft. alkotja. A társaságok öt pontban foglalták össze kifogásaikat, amiket jellemzően a nyertes ajánlattevő anyagára alapoztak, így például az általa felmutatott referenciamunka elfogadhatóságát vitatták.A Tudásközpont projektjének gazdája, a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke, Hargitai János szerkesztőségünkkel közölte: a jogszabályok betartásáért felelős EKKE (az Európai Uniós Közbeszerzési Koordinációs és Szabályossági Egység) végig nyomon követte az...
« Előző
48762 | 48783 | 48804 | 48825 | 48846 | 48867 | 48888 | 48909 | 48930 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg éj után napsütésre is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megújult a Vasarely Múzeum Pécsen:...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...

