Délután ötig 7322-en adták le a voksukat
Két órával a szavazás lezárulta előtt Kertvárosban, és további kilenc településen folyó időközi országgyűlési képviselői választás részvételi aránya még nem érte el az érvényességhez szükséges küszöböt, amelynek eléréséhez a szavazók negyedének voksolnia kell. A 17 órás adatok szerint eddig 7322 jogosult szavaztott, ami 14,68 százalékos részvételi arányt jelent. A két héttel ezelőtti első fordulóban ugyanezen időben 26,47 százalékos részvételt mértek.5821-en szavaztak 15 óráig az időközi voksoláson
Az időközi parlamenti képviselő választás első fordulójában a jogosultak 21,04 százaléka (10483) már leadta voksát ugyanezen időpontig.Kertváros: 10 százalék alatti a részvétel 13 órakor
A baranyai 3. számú választókerületben a polgárok országgyűlési képviselőt választanak. A voksolás részvételi aránya 13 órakor 9,3 százalék volt, azaz a 49879 lehetséges szavazó közül csak 4639-en mentek el a szavazni.Továbbra is nagyon alacsony a részvétel, hiszen a két héttel ezelőtti első fordulóban délután egy óráig 8483-an (17,01%) adták le voksukat.Alacsony részvétel mellett...
Az adatok szerint a részvételi arány jelentősen elmarad az első fordulóban mérttől, akkor ugyanebben az időben a választópolgárok 12,76 %-a jelent meg az urnáknál.Papp...Új helyszínen a KlasszJazz...
A hazai jazzélet kiválóságaival, Szakcsi Lakatos Bélával, Fekete-Kovács Kornéllal, Berki Tamással, Oláh Kálmánnal és sokan...
2,75 százalékos részvétel...
Baranya megye 3. számú választókerületében zajló időközi országgyűlési képviselői voksoláson reggel kilenc óráig a névjegyzékben szereplő 49879 szavazásra jogosult...171-en szavaztak hét óráig...
Baranyában a 3. számú választókerületben folyó voksolás második fordulójában reggel hét óráig a szavazásra jogosult 49878 választópolgár 0,34 %-a jelent meg az...Új országgyűlési...
Kertváros, valamint 9 környező település mintegy 50 ezer választópolgára reggel 6 és este 7 óra között, 62 szavazókörben voksolhat. A választás akkor érvényes, ha azon a választók több...Traffipax vasárnap Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig 66-os út Mecsextrém park08.00 - 08.45 óráig Pécs, Komlói út09.00 - 09.45 óráig Pécs, Hársfa u.10.00 - 10.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út12.00 - 12.45 óráig Keleti...Gandhi Gimnázium: visszahívnák a kuratóriumot
A gimnázium januárban megváltozott kuratóriuma a közelmúltban úgy határozott: júliustól Csovcsics Erika helyett Gidáné Orsós Erzsébetet bízza meg az igazgatói teendőkkel, annak ellenére, hogy ezt a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat sem támogatta. Az intézmény tanulói június elején demonstráltak is a döntés ellen. A szombati alapítói közgyűlésen a kuratórium részéről egy tag vett részt, de csak mint magánember. Fogaras Csaba, a Gandhi Gimnázium nevelő tanára az MTI-nek azt mondta: "ennek ellenére végre elmozdult valami a holtpontról". A Gandhi Közalapítvány 24...Pécsett a finn szaxofon-mágus
A finn művész és Süle László közötti együttműködés a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor is közösen alapították meg az Ad Lib Quintett nevű zenekart, amely '94-ben adta ki első, „Jump" című lemezét.Ezt követően már duóban is játszottak Finnországban többek között a Kerava-, Budapesten a MOL Jazz-fesztiválon, illetve a Magyar Rádió Márványtermében léptek fel. 2004-ben a Scarbantia vonósnégyes közreműködésével elkészítették az „Absence" című nagylemezüket, ami abban az évben bekerült az öt legjobb jazz-lemez közé. A vasárnapi koncert anyagát Süle...
Pécs Arcok - Csordás Gábor: "Nagyon nehezen, lassan írok"
- Hogyan került közel az irodalomhoz?- Először természettudós akartam lenni, hiszen kitűnő tanáraim voltak, a gimnáziumban a fizika, a kémia és a matematika is érdekelt. Az irodalom szeretetét viszont otthonról hoztam: édesanyám irodalomtanár volt, gyermekkoromban sokszor olvasott fel, s én is, egészen kicsi koromtól fogva sokat olvastam. Nagyon korán elkezdtem saját műveket írni, tizenhat évesen jelent meg az első versem a Jelenkorban. - Ilyen előzmények után miért választotta mégis az orvosi pályát?- Nem gondoltam komoly foglalkozásnak az irodalommal való munkálkodást,...
Japán ütőegyüttes a...
A Gocoo hét nő és négy férfi alkotta ütőegyüttes, egyike Japán legnépszerűbb „taiko" dobos zenekarainak....
Fordítva ülnek a...
A meszesi alkotás felállítóinak harminc napjuk lesz arra, hogy eltávolítsák a köztulajdonban lévő területen engedély...
100 millió a...
A városgondnoki rendszer megszervezésével a Holding a városüzemeltetés hatékonyabb működését volt hivatott erősíteni, amelynek...
Traffipax pénteken Pécsett...
09.00 - 09.45 óráig: Kozármisleny10.00 - 10.45 óráig: Keleti elkerülő út11.00 - 11.45 óráig: Pécs Siklósi út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Táncsics M....Pécsi bevásárlókosár: nem...
Vásárlási akciónk célpontjai ezúttal is az Árkádban lévő Interspar (1.), a Budai Vámnál található Tesco (2.), a Metro (3.),...
Csak ősszel indul a 2010-es...
A kormány és Pécs által marketingre- és kommunikációra fordítandó források felhasználására három külön közbeszerzési eljárást...
Múzeumok éjszakája Pécsett is
A rendezvény ez évben is a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton (június 20-án) kerül megrendezésre, Szent Iván ünnepére utalva: az ekkor gyújtott tüzekhez különböző hiedelmek fűződtek. Azt tartották, hogy megvéd a köd, jégeső és a dögvész ellen és elősegíti a jó termést, amellett, hogy a szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célja is volt - idézték fel a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársai.A szervezők idén a Várostörténeti, Természettudományi, Néprajzi, Zsolnay, Csontváry Múzeumokban, illetve a Schaár Erzsébet utcában várják az...
Sólyom László aggódik a Gandhiért
Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta Csovcsics Erikát, a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium igazgatóját, aki a megbeszélésen ismertette az államfővel a pályázatok elbírálásának részleteit. A köztársasági elnök kifejezte aggodalmát, hogy a pályázatokkal kapcsolatos vita veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatás terén elért példamutató eredményeit - olvasható a közleményben.A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.A gimnázium januárban megváltozott kuratóriuma a közelmúltban úgy határozott: júliustól Csovcsics Erika...
Fesztiválozót kopasztottak meg a vonaton
Az összes ruhája, sátra, pénze, iratai mind odavesztek, közel százezer forint értékben. Azt mondta Szakály-Hőgyészen pár percre szállt le a vonatról, ekkor vihették el a táskáját. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.
« Előző
48510 | 48531 | 48552 | 48573 | 48594 | 48615 | 48636 | 48657 | 48678 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg éj után napsütésre is...
- Megújult a Vasarely Múzeum Pécsen:...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elindult a politikai tisztogatás...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

