IMS-sulik: az Illyéssel kezdenek
Bár a tervezésre megvan, a felújításokra még mindig csak részben áll rendelkezésre forrás, mondja Bognár László, oktatási bizottsági elnök, aki szerint egy intézményt biztosan fel tudnak újítani a 2010/2011-es tanév kezdetére.Hozzátette: mai állás szerint a legrosszabb állapotban lévő, tavaly kiürített Illyés épületének szerkezetét erősítik meg tavasztól mintegy 300 millió forint felhasználásával. A forrás minderre nagyrészt rendelkezésre áll az önkormányzat büdzséjében, de szükség lehet állami támogatásra is, hogy 2010 őszére visszaadhassák a gyerekeknek a sulit.Az elnök...
Pécsett a Barabás Lőrinc Eklektric
Barabás Lőrinc és zenekara üstökösként robbant be a köztudatba; „Famous" című dalukat rongyosra játszotta mind az MR-2, mind a hazai Music Television. Lemezbemutatójuk akkori fővárosi helyszínére pedig nem lehetett beférni, amellett, hogy kétszer játszottak - a városunkat is megjárt - francia trombitás Erik Truffazzal - ismertették az ifjú művész pályájának kezdetét a szervező Pécsi Kulturális Központ munkatársai.Mint hozzátették, a siker összetevői meglátásuk szerint az elképesztően jó dalok és egy hasonlóan színesen összeállított „ifjú titán"...
Guitar Idol 2009: kiválóan helytállt a pécsi gitáros
Pálfi András, aki egyben a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hírvivője is, az internetes szavazás alapján Magyarországról egyedüliként került be a világ legjobb tizenkét gitárosa közé. A szombati döntőt a www.licklibrary.com oldalon élőben lehetett figyelemmel kísérni.A Budapesti Műszaki Egyetem másodéves informatikus hallgatója, a hét éve gitározó pécsi fiatalember végül nem került a legjobb hat közé, de remekül érezte magát az igen erős mezőnyben, s a nem kis kihívást jelentő zenepárbajban. Nem tartja kudarcnak, hogy nem végzett az első helyen."Tényleg azok...Újabb csontváz a szekrényből
Vagy mégsem? A helyzet: 2004-től kezdve, sorozatos hibákat, ballépéseket követett el a városvezetés, majd 56 millió forintért...
Orfű felé ne Lapison át...
Az autóverseny miatt este kilencig a Kisvaszar-Mecsekpölöske és a Remeterét-Lapis-Árpádtető összekötő utakat teljes szélességben, Komlón pedig a Kossuth Lajos utcát a Pécsi út és a...A Malomvölgyi tónál törték...
Egy, a Malomvölgyi tó parkolójában álló autót törtek fel ismeretlen tettesek a hétvégén.A kocsi tulajdonosa mintegy 110 ezer forintnyi kézpénzt is az utastérben hagyott táskájában,...Polgármester-választás és...
Nagypeterden a korábbi polgármester lemondása miatt kell időközi választást tartani. A posztért négyen indulnak, rájuk a 653 lelket számláló község 551 választópolgára egy szavazókörben...Az ötös lottó nyerőszámai...
Nyerőszámok:1 (egy)7 (hét)17 (tizenhét)40 (negyven)81 (nyolcvanegy)Joker-szám: 371800Nyeremények: Joker telitalálatos szelvény egy darab, nyereménye 35.133.510 forint. 5 találatos...A pécsiek Istenítélete lett...
A szakmai zsűri értékelése alapján a Mohácsi János rendezte produkcióban játszott a legjobb női főszereplő, Herczeg Adrienn és a legjobb férfi epizódszereplő, Pál András, őket egy másik...Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
09.00 - 09.45 óráig Pécs Pellérdi elágazó10.00 - 10.45 óráig Pécs, Makay I. út11.00 - 11.45 óráig Pécs, Szigeti út12.00 - 12.45 óráig Pécs, Tüzér u.13.00 - 13.45 óráig Pécs, Dr. Veress E. u.15.00 - 15.45 óráig Ny-i elkerülő út (Expo behajtó)16.00 - 16.45 óráig Pécs, Nagy I. út17.00 - 17.45 óráig K-i elkerülő út18.00 - 18.45 óráig Komlói út19.00 - 19.45 óráig 66-os fkl. út (Mecsextrém park)"Burokban nőttem fel"
- Jól tudom, hogy a technikai sportokat kedveli?- Nagyon szeretem az autókat. Más nők a fodrásznál divatlapokat olvasnak, én az autós újságokat. A ralit szeretem leginkább, s bár nincs időm versenyekre járni, a Mecsek rallye prológját azért évről-évre megnézem. Benik Balázs a kedvencem, ő egy Ford Focust vezet, nekem is egy ilyen típusú autóm van. A Forma-1-et szintén szeretem, de az inkább a technikáról szól, a rali ellenben az ügyességről, és arról, hogy a pilóták a fizika törvényeit hogyan erőszakolják meg. - Van álomautó is?- Igen, egy 250 lóerős Focus ST, egy...
Reptér: csak a pénz fontos
A kiírás előtt több (korábban ellenzéki) politikus is kifogásolta: az elbírálásnál mindössze 15 százalékos fontossággal kezelik majd a fejlesztési és működtetési kötelezettség ellátására adandó választ, s a leendő befektető eddigi szakmai referenciái, tapasztalatai is csak az összpontszám tíz százalékát jelentik.A legfontosabb a pénz, hiszen a kiírás szerint 75 százalékot jelent az elbírálásnál a kínált ár és a fizetés ütemezése, így nincs semmi garancia arra, hogy a vevő felkészülten, s sikeresen működteti majd a pogányi airportot, azaz még ingatlanspekulációhoz is vezethet...
Az egész családnak énekel...
A fesztivált szombat este Ezter (Bíró Eszter) színész, énekes, zongorista és zeneszerző koncertje indította, aki jiddis és...
Páva: szolidáris és...
A politikus a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának beszámolóját ismertetve azt mondta: az eredmény hárommillió magyar ember értékítélete a kormány munkájáról, amelyet a...Újabb útzárak jönnek hétfőtől!
"Európa Kulturális Fővárosa Közterek és Parkok Újjáélesztése II. ütem keretében felújítás alatt áll:1. A Széchenyi tér...
Betegszállító vs autó: hat...
"A balesetet a személyautó sofőrje okozta azzal, hogy egy lámpás kereszteződésben nem adott elsőbbséget a betegszállítónak" - mondta el az eset körülményeiről Zsobrák Péter.A...Fishing on Orfű -...
Orfű község egy kis gyöngyszem, és a környék is számos lehetőséget nyújt az aktív pihenésre. Az üdülővendégek szórakozását, kikapcsolódását és pihenését szabadvízi és kiépített strandok,...Ki hazudik a pécsi MSZP-ben?
A pécsi választmány csütörtöki döntése értelmében a pénteki küldöttgyűlésen csak a választások értékelése, illetve egy új...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Komlói út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Pécsváradi u.09.00 - 09.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. u.12.00 - 12.45 óráig: 66-os fkl. út Mecsextrém park13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Hársfa út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Engel J. u.15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Keleti elkerülő15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Siklósi u.16.45 - 18.00 óráig: Pécs, Bacsó B. u.Csökkentik a távfűtési költségeket Komlón
"A város őszig mintegy 168 millió forintot költ kilenc középület, köztük iskolák, óvodák, a városgondnokság, s egyebek mellett a polgármesteri hivatal hőszigetelésére, gépészeti felújítására, külső nyílászáróinak cseréjére. A kivitelezéshez 50 millió forint támogatást nyert a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán" - mondta a szocialista politikus.Hozzátette: egy másik, 100 millió forintos támogatásnak köszönhetően felújítják az elavult távvezeték-rendszert, s a régi gázmotorral működő mellett 2010 őszére egy új, fluid technológiájú, szén és biomassza...Lézershow: idén még látványosabb
A szakma kérdései iránt mélyen érdeklődő színházkedvelő közönség délután egytől vehet részt a Dominikánus Házban rendezett fesztiválértékelő beszélgetésen.Este kilenctől ötletadó divatbemutató következik „Reruha - Gondold újra a ruhatáradat!" címmel a Nyugati Várfalsétánynál található Fesztiválklubban. A Civil Közösségek Háza udvara fölötti barokk pavilonban helyt kapó rendezvényen a Reruha projekt pályázatára érkezett legjobb pályaművekből, reciklikált anyagokból válogat az estet szervező a Retextil Alapítvány.Ugyancsak 21 órától, a Tettyei Szabadtéri Színpadon...
« Előző
48594 | 48615 | 48636 | 48657 | 48678 | 48699 | 48720 | 48741 | 48762 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg éj után napsütésre is...
- Megújult a Vasarely Múzeum Pécsen:...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...

