Késő délutántól havazás is várható
Várható időjárás vasárnap estig:Egyre többfelé erősen felhős, párás, foltokban ködös idő lesz, csapadék nem valószínű. Nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég. Késő délutántól a Dunántúlon helyenként havazás várható.A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -2, +3 fok között alakul.Az időjárási helyzet EurópábanA Kelet-európai-síkság felett van annak az anticiklonnak a középpontja, amely meghatározza Skandinávia és Közép-Európa időjárását is. Az említett magasnyomású képződmény északi felén kevesebb, a déli és nyugati oldalán több a felhő,...EKF: Páva is részt vett az isztambuli nyitányon
Isztambul a szabadság kulturális fővárosa, ahol minden kultúra megtalálhatja saját identitását - hangsúlyozta a két kontinensen elterülő városban mondott beszédében Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, aki egyben a kulturális sokszínűség megóvására szólított fel."Isztambul mindig Európa irányába tekintett, és mindig is európai város lesz" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a város az emberiség közös kulturális öröksége. Isztambulban a muzulmánokat imára szólító müezzinektől nem messze a keresztény templomok harangjai hallhatók - érzékeltette a Boszporusz-parti...Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
08.15 - 09.00 óráig: Pécs Nagykozári út09.15 - 10.00 óráig: 6-os fkl. út 192 km szelvény 10.15 - 11.00 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/11.15 - 12.00 óráig: Pécs Nagykozári út12.45 - 13.30 óráig: Pécs Engel J. út13.45 - 14.30 óráig: Pécs, Hársfa út14.45 - 15.30 óráig: Pécs Bacsó B. útEKF: megnyílt a Meeting...

Gasz szerint nyártól...

"Erdély teljesen kikapcsol"

EKF: színes programok a...
Fritz Pleitgen programvezető szerint összesen háromszáz projekttel kívánnak ízelítőt adni a térség színes kulturális kínálatából, amely fontos szerepet játszott az egykori szén- és...EKF: Ikonkiállítás nyílik a...
A tárlat Pécs soknemzetiségű volta előtt tiszteleg, és bizonyítja, hogy a kis létszámú bolgár közösség is megmutathatja értékeit az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt keretében. A...Traffipax szombaton Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig: Kozármisleny09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Siklósi út (temető)10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Siklósi út (felüljáró)11.15 - 12.00 óráig: Pécs, 58-as fkl. út 12.45 - 13.30...Hobo az IH-ban cirkuszol

EKF: Isztambulban szombaton kezdődik
"Isztambul, mint a világ leginspirálóbb városa, meg akarja osztani energiáját Törökországgal és az egész világgal" - hangoztatta Sekib Avdagic, a programsorozatot előkészítő bizottság vezetője.A németországi Ruhr-vidék és Pécs után szombaton a török városban is kezdetét veszi az EKF-program. Az év végéig több mint négyszáz kulturális és művészeti eseményt, köztük számos kiállítást, tánc- és színházi előadást, valamint koncertet terveznek a szervezők.A kulturális év alkalmából felújították a világhírű történelmi épületek nagy részét, amelyek Isztambul változatos múltját...Pécsett minden ötödik tulaj fizethet?

Újhegy: nem bírnak a...

Puch bemutatta az MSZP...
A tavasszal esedékes országgyűlési képviselő-választáson Pécsett Szili Katalin, Bókay Endre és Tóth Bertalan indul. Nyúl István Mohácson, Kocsi László a siklósi választó-kerületben,...„Azt nézzük, hogy merre...

Autólopás a...
Tegnap este a kosárlabda-mérkőzés alatt a pécsi sportcsarnok parkolójából ismeretlen tettesek elloptak egy négy éves, nagy értékű személygépkocsit. A lopási kár kb. 8 000 000 Ft.Piszkavassal verte fejbe a...
Ezúttal a közös udvaron lévő kerti növényeken kaptak össze. Szóváltást követően egyikőjük - a sértett elmondása szerint - egy piszkavassal verte fejbe a másikat, akinek ettől a homloka...A zebrán gázoltak el egy...
A gyalogos a fényjelző készülék szabad jelzésén próbált meg átmenni szabályosan, amikor a neki balról érkező autó elütötte. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, eltört a válla,...Pécsi filmes programok az EKF ideje alatt
A programsorozat első nagyobb filmes eseménye azonban szorosan a baranyai városhoz kötődik: Pozsgai Zsolt A föld szeretője című játékfilmje Zsolnay Vilmosnak, a világhírű pécsi keramikusmester-gyárosnak állít emléket. A márciusban bemutatandó film főszerepében Zsolnay figuráját Őze Áron alakítja, partnerei többek között Koncz Gábor, Auksz Éva, Sunyovszky Szilvia, Kézdy György és Görög László.Áprilisban a diákoké a főszerep: 23-án és 24-én a tizedik alkalommal megrendezett Pécsi Diákfilmfesztivál keretében az általános és középiskolás korosztály ifjú alkotói mutatják be...Borult marad az ég, párás lesz a levegő
Várható időjárás az ország területére péntek estig: Az ország nagy részén túlnyomóan borult lesz az ég, párás marad a levegő, pénteken keleten, északkeleten már több helyen szakadozhat fel a felhőzet. Helyenként hószállingózás, szitálás is lehet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken -1, +3 fok között alakul.Időjárási helyzet Európában: Grönlandtól a Vizcayai-öblön és a Jón-tengeren át egészen a Fekete-tenger medencéjéig ciklonok alakítják Európa időjárását. Ezeken a területeken jellemzően sok a felhő, és többfelé esik az eső,...Traffipax pénteken Pécsett és környékén
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Táncsics M. út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, 58-as fkl. út 10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Siklósi út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Nagy I. út 12.45 - 13.30 óráig: Pécs, Megyeri út13.45 - 14.30 óráig: Nyugati elkerülő út 14.45 - 15.30 óráig: Pécs, Makai I. út
« Előző
45822 | 45843 | 45864 | 45885 | 45906 | 45927 | 45948 | 45969 | 45990 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...