Tizenöt ország képviselői tanácskoznak Pécsett
2010. március 02. kedd 18:25
A szövetségben hozzávetőlegesen 30 ország képviseli magát mintegy 250 taggal, a Pécs2010 Menedzsmentközpont is aktív partnerséget vállal a szervezetben.
A szövetség céljai között az együttműködések elősegítése mellett a kulturális politikával kapcsolatos eltérő nézetek megvitatása, egyes területek (pl. ifjúságpolitika) kiemelt képviselete, valamint az európai és nemzeti szintű döntéshozókkal lezajló állandó kommunikáció és egyeztetés is fontos szerepet játszik.
Rendezvényeik nagy részét az adott év Európa Kulturális Fővárosaiban szervezik meg, 2010-ben Pécs mellett nyáron Isztambulban, ősszel pedig a Ruhr-vidéken tanácskozik a szervezet.
A pécsi találkozás tematikájáról a szövetség úgy fogalmaz honlapján: a pénzügyi-gazdasági krízis rávilágított a kulturális élet rendszerének gyengeségeire. Egyben arra készteti a döntéshozókat, hogy újragondolják az együttélés modelljét, egy tartós és szolidáris fejlődési perspektívában, amelyben a kultúrát helyén kezelik.
A résztvevők elemzik a válság első „becsapódását", ugyanakkor a perspektívákat is, amelyek a kulturális szektor számára kínálkoznak, hogy szerepet játsszanak egy új társadalmi rendszer kialakulásában. A találkozás egyben a magyar kulturális élet felfedezésére is lehetőséget ad a résztvevőknek.
Forrás: Pécs2010 Sajtóiroda
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...