Kulka János, Jordán Tamás, Vári Éva és Gergely Róbert a Harmadik Színházért lépnek fel

Kulka János, Jordán Tamás, Vári Éva és Gergely Róbert a Harmadik Színházért lépnek fel A Pécsi Harmadik Színház számára a minőséget középpontba állító működést az elmúlt években, évadokban az állandó játszóhely valamint az állami és önkormányzati támogatás biztosította. Azzal viszont, hogy a színház 2013-ra - a társulat számára ismeretlen okok miatt - nem kapott kiemelt minősítést, erre az évre elvesztette a normatív állami támogatást, így csak pályázati úton számíthat állami támogatásra. A helyzetet súlyosbítja, hogy az Előadó-művészeti törvény értelmében a pályázati úton történő támogatásokra a pályázatot 2013 február 15-ig kell kiírni, a...

Astellas-díj: pécsi orvosokra is szavazhatunk

Az elmúlt héten lezárult az idei „Astellas-díj - Az év orvosa" és az „Astellas Gyermekrajz Pályázat" beküldési időszaka. A hétvége folyamán a két pályázat zsűrije értékelte a beérkezett alkotásokat és kijelölte azon döntősök körét, akikről a közönség szavazatai fognak dönteni. Január 15-től a nagyközönségé a főszerep: döntsék el, melyik orvos legyen 2012 Astellas-közönségdíjasa, illetve mely gyermekrajzok voltak a legszebbek, legkifejezőbbek idén. A közönségdíjasok mellett az egyes pályázatok bíráló bizottságai - szakmai szempontokat is figyelembe véve -...

Mulatóban kapcsolták le a körözött bűnözőt Pécsett

Országosan körözött személyt fogtak el a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei Pécsett január 14-én. A 33 éves férfit lakossági bejelentés alapján a város egyik szórakozóhelyén igazoltatták a járőrök, ennek során kiderült, hogy a bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A férfit elfogták és átadták a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetnek. 

Két órát késik a vonat a...

Gyékényes térségében ónos eső esett, mely a faágakra fagyott, emiatt egy helyen fa dőlt, máshol az ágak rálógnak a vasúti felsővezetékekre Őrtilos és Gyékényes között. A faágak...

A "régiek" egy része...

A Gulyás Dénes világszerte ismert operaénekes lassan két éve került a Pécsi Nemzet Színház operatagozatának élére, egyebek...

Álmaim ligete -...

A Tett- Hely Ifjúsági Egyesület és a Balokány Ligetért Összefogás képzőművészeti pályázatot hirdetett "Álmaim ligete" címmel. A gyerekek részére kiírt pályázaton a pályaműveket...

A megyék jövőjéről tárgyalt...

A megyék jövőbeni szerepéről tárgyalt Orbán Viktor kormányfő a megyei közgyűlési elnökökkel hétfőn az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel. A...

Tillai Aurél és Lakner...

Tillai Aurél és Lakner Tamás vall a mester és tanítványa viszonyról Folytatódik a Mesterhármas elnevezésű beszélgetés-sorozat a Csorba Győző Könyvtárban. Az esten neves pécsi művészek...

Félmilliárdos tőkejuttatást...

Félmilliárdos tőkejuttatást ígér a Zsolnaynak a pályázatot megnyerő szír üzletember, Bachar Najari Bachar Najari, szír származású svájci-magyar üzletember nyerte a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének...

Baranyában sónedves a főutak burkolata

Az ország nyugati és középső részén, vagyis az intenzív havazásban érintett területeken a fő- és mellékutak egyaránt nehezen járhatóak hétfő reggel, a hóesés mellett hóátfúvások és ónos eső is nehezíti a közlekedést - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel. A közlemény szerint a Dunántúlon és Pest megyében egész éjjel havazott, az eddig lehullott hó mennyisége nyugaton és a Bakonyban 15-25 cm között változik. A főutak burkolata a Dunántúlon, a Kisalföldön, Pest megye keleti felén és a Jászságban havas vagy hókásás, Baranya megyében sónedves. A mellékutakon hasonló a...

Fél órát is késhetnek a vonatok a Budapest-Pécs vonalon

Fél órát is késhetnek a vonatok a Budapest-Pécs vonalon A havazás miatt egyre több vonalon késnek a vonatok váltóállítási gondok miatt. A Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Lajosmizse, a Budapest-Cegléd, a Budapest-Hatvan és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon 20-40 perc közötti késéssel kell számolniuk az utazóknak - közölte a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel. Az ország nyugati és középső részén az intenzív havazás és az ónos eső miatt több vonalon váltóállítási problémák okoznak fennakadásokat a vasúti közlekedésben - olvasható a közleményben. A MÁV Zrt. a forgalmasabb állomásokon megemelt létszámú...

Nem csak a liberálisok átkozzák az Újszínházat és Pozsgaiékat, a szélsőjobb is - Interjú

Nem csak a liberálisok átkozzák az Újszínházat és Pozsgaiékat, a szélsőjobb is - Interjú Kevés teátrum kapott a közelmúltban olyan kiemelt sajtófigyelmet, mint a Dörner György vezette fővárosi Újszínház, amely művészeti vezetőjének személyén keresztül pécsi kötődéssel is bír. Pozsgai Zsolt drámaírót eddigi tapasztalatairól és jövőbeli terveiről faggatta munkatársunk.  - Sűrű évet tudhat maga mögött a színház új vezetősége. Összefoglalná a főbb történéseket? - Két részre osztanám az időszakot, amelynek az első fele februártól júliusig terjed, a másik része pedig az ősztől kezdődő idény. Az év első felében játszanunk kellett azokat a darabokat, amelyet még...

Megint verekedés volt egy...

Csoportosan elkövetett garázdaság miatt kellett intézkedniük a rendőröknek szombat késő este Pécsett. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint a Központi Rendőrőrs...

Az autósok ismeretlen...

Az autósok ismeretlen ismerőse: Kertvárosból Szederkényig és vissza Feltűnő jelenség az a középkorú férfi, aki egész évben, így a nyári kánikulában és a fogcsikorgató téli mínuszokban is...

Szánkókat, sítalpakat elő,...

A hét utolsó napján visszatér a tél borúsabb arca, kiadós havazás is lehet Pécsett. Az előrejelzések szerint vasárnap napközben délnyugat felől beborul az ég, és egyre többfelé várható...

A dzsungel könyve...

A dzsungel könyve Helsinkibe megy - A padlás pedig Pécsre jön Több mint másfél évtizede sikerdarab Dés László, Geszti Péter és Békés Pál zenés játéka, A dzsungel könyve, melyet a pécsi...

Algériai határsértőt fogtak...

Tiltott határátlépőt fogtak el a mohácsi rendőrök pénteken délután a Mohácsi Rendőrkapitányság határszakaszán - adta hírül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A police.hu beszámolója...

Megnyitott a város második...

Megnyitott a város második műjégpályája a ZSKN Pirogránit Udvarán - KÉPGALÉRIA! Megnyitott a Zsolnay Kulturális Negyed korcsolyapályája a Pirogránit udvaron pénteken este. A Pirogránit koripályán március...

Halálos baleset miatt lezárták a 6-os utat Faddnál

Két személygépkocsi ütközött pénteken a 6-os úton, a faddi elágazónál. Az utat a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Deák Balázs elmondta: a főút 125-ös kilométerszelvényénél történt balesetben egy Szekszárd felé tartó jármű és a mögötte haladó gépkocsi ütközött össze. Az előbbi autó vezetője eszméletlen állapotban van, őt tűzoltók segítségével szabadítják ki a roncsból - tette hozzá. A rendőrök a forgalmat a tolnai elágazónál Tengelic felé terelik. FRISSÍTVE:(18:57)Meghalt annak a balesetnek a...

Szörényi és a Vujicsics együttes barátkozik a Kodály Központban

A tavaly november 28-ra megváltott jegyek érvényesek arra a koncertre, amelyet a Vujicsics együttes tart Pécsett, a Kodály Központban Szörényi Levente vendégszereplésével január 12-én 19 órakor. Rég várt, elkerülhetetlen találkozás a Vujicsics- és Illés együttes találkozása. Illésék motivikája, harmonizációja, dallamai tamburák, harmonikák, hegedűk, frulicák, gajdék után kiáltott: a közelmúlt közös fellépése során derült ki, hogy Szörényi Levente és a Vujicsics kapcsolatának új dimenziói nyíltak.  Az együttes tagjai: Borbély Mihály - szaxofon, klarinét, tárogató, furulya,...

Padlássá alakul a Pécsi Nemzeti Színház

Padlássá alakul a Pécsi Nemzeti Színház A Pécsi Nemzeti Színházban is látható lesz A padlás című klasszikus előadás. A jelnyelven tolmácsolt csütörtöki nyilvános főpróbát követően, január 18-án 19 órakor mutatja be a teátrum Presser Gábor és Sztevanovity Dusán remekművét Böhm György rendezésében. 25 esztendeje, 1988-ban a Vígszínházban mutatták be - és azóta is repertoáron tartják - Presser Gábor és Sztevanovity Dusán „félig mese, félig musical" műfaji megjelölésű darabját. A szerzőpároshoz a librettó társalkotójaként Horváth Péter drámaíró csatlakozott. A mű azóta az ország szinte valamennyi színházát...