Félnek az egyedülálló idős emberek Pécs-Somogyban - a folyamatos betörések miatt...
2013. május 06. hétfő 18:25

Gyakorlatilag alig van olyan ház a településen, ahova ne törtek volna be - summázta az igencsak elkeserítő helyzetet több, a Pécsi Újság.hu munkatársa által megkérdezett helybéli, amellyel a Pécs-Somogyban lakóknak, immár hosszú évek óta együtt kell élniük. Nem ritkák a több százezres, illetve a millióshoz közelítő károk, viszont szerencsére sérüléssel járó erőszakos rablásról a helyiek nem tudnak.
Úgy öt éve kezdődött az első nagy betörési hullám - kezdte a neve mellőzését kérő, egyébként köztiszteletben álló középkorú férfi, akihez néhány éve többször is betörtek, és akitől azt egyik alkalommal félmillió forint értékű műszaki berendezést vittek el. Elmondásából kiderült, azóta is folyamatosan történnek hasonló esetek, a szomszédja házát például két hónappal ezelőtt törték fel.
- Tudtuk, hogy kifigyelték a házakat, ugyanis akkor is történtek betörések, amikor csak néhány órára hagyták el otthonaikat a háziak - tette hozzá, megjegyezve, hogy a tettesek első körben készpénzt, ékszereket kerestek. A második ilyen hullám elmondása szerint négy évvel ezelőtt kezdődött, akkor már válogatás nélkül vittek minden mozdítható értéket a bűnözők. A műszaki berendezések mellett fűnyírót és egyéb kisgépeket is.
Kérdésünkre, hogy gyanújuk szerint kik állhatnak az esetek szerint, a középkorú férfi úgy válaszolt, a négy évvel ezelőtt indult hullámban főként helyi tizenéves fiatalok vettek részt.
Pécs-Somogy Bányatelep elnevezésű részén a legrosszabb a helyzet, ahol - mint neve is mutatja - nagyrészt egykori bányászok és leszármazottaik laknak. Sokuk munkanélküli és mint forrásunk mondja „a kocsmában éli az életét", hozzátéve, „ott nagyon-nagyon sok minden történik, egymást lopják meg az emberek".
- Kifeszítik a kerítést, elviszik egymás tyúkjait, disznóit, ott nem lehet semmit sem biztonságosan tartani - összegzett. A férfi megjegyezte, igencsak furcsának találja, hogy hetente többször érkeznek a faluba a lomokat felvásároló autósok, akiknek - mint fogalmazott - „senki semmit nem ad el". S éppen olyan napszakokban hajtanak végig feltűnően lassan az utcákon, amikor azok, akik dolgoznak éppen, munkában vannak.
Mint korábban hírportálunk beszámolt róla, a pécsi önkormányzat további három leszakadó városrész mellett Pécs-Somogyban is egy olyan rehabilitációs programot kíván elindítani, amely a Pécs legszegényebb részének tekinthető Györgytelepen már elstartolt.
A középkorú férfi nemcsak, hogy hallott a tervezett projektről, hanem több egyeztetésen maga is részt vett. (Györgytelepre 150 milliós pályázati forrás jutott, a további érintett négy leszakadó településrészt pedig 600 millióból tervezi helyrehozni a városháza.) A férfi őszintén beszélt a tervezett program sikerével kapcsolatos kétségeiről is, ugyanis mint elmondta, „ezeket az embereket nehéz megváltoztatni, kicsit reménytelennek látom a helyzetet".
- A legalapvetőbb dolgokra kell megtanítani őket, mert addig míg nem tudják, hogy mit jelent a rend, a tisztaság és a másik vagyonának tisztelete, nincs miről beszélni - summázott.
A Pécs-Somogyra látogatónak könnyen támadhat az az érzése, hogy egy kihalt településre érkezett, ahol csak elvétve találkozni egy-egy, jobbára idős emberrel. Köztük is igen sok az egyedülálló nyugdíjas, akik - egyikük szavai szerint - félnek a sorozatos betörések miatt és ez állandó téma is a helyi lakosok között.
Az általunk megszólaltatott szintén egyedülálló idős asszony is rögtön tudott mutatni az utcájában olyan házat, ahova éppen a múlt héten törtek be, a rongálással együtt egymillió forintos kárt okoztak az elkövetők. A nyugdíjas asszony hozzátette, olyan esetről, amikor a betörők bántalmazták volna a háziakat, szerencsére nem tudnak.
B. G. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Gomolyfelhők zavarhatják vasárnap a...