Egy pécsi civil szervezet is feljelentést tett vízmű-ügyben
2013. május 06. hétfő 14:48
Az MSZP mellett egy pécsi civil szervezet, a Patacs - Rácváros Egyesület is feljelentést tett vízmű-ügyben a pécsi rendőrkapitányságon hűtlen kezelés és hivatallal való visszaélés miatt. A szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményét alább teljes terjedelmében közöljük.
"Természetesen a Patacs - Rácváros Egyesület üdvözli, hogy a pécsi víz pécsi kézben. Nem bűn volt, hanem hiba abból kiadni.
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere azt mondta, hogy jelképesen 1 euróért vette meg a város a részvényeket. Plusz azért a 3 milliárdért, amit a kormány, azaz adófizetők állnak. Pécs Megyei Jogú város polgármestere lezártnak tekinti az ügyet. Arról nem szeretnénk vitát nyitni, hogy sok, vagy kevés a 3 milliárd forint. Azon felül is kár érte a városunkat. Az Ilyen és ehhez hasonló, csupán jelképes összegek miatt adósodott el Pécs városa. Az elmúlt 23 évben sok minden közre játszott, hogy Pécs szinte elvesztette vagyonát, és nem sok olyan szerződést tudnának mutatni, amit a város, illetve a közösség érdekében kötöttek.
Az sem mellékes tény, hogy a Tettye nyeresége átlagosan a fele annak, amennyit a Pécsi Vízmű elért 2009-ig, ezért Pécs városa nem jut több osztalékhoz a vízszolgáltatás révén, mint akkor, amikor még feleznie kellett a hasznot a Suezzel. Illetve annyihoz se jut, mert az elmúlt három évben 300 milliónyi osztalékot az önkormányzat, a fenti okok miatt, és az alacsony törzstőke miatt visszaforgatott a Tettyébe. Erre azért volt szükség, hogy az új cég a törvényben előírt feltételeknek, megfelelően láthassa el feladatát.
A 3 milliárd forintból Patacs akár 300 milliónak is örülne. Ugyanis Patacson nem út, hanem kátyúhálózat van.
A szolgáltató váltással nem lett olcsóbb a víz. Jelképesen sem. Jelképesen azt is meg kellene vizsgálni, hogy abban a városban ahol a részvényeket biztonsági őrök segédletével vásárolják, ott milyen a gazdasági környezet? Ez a tény mennyire vonzza a befektetőket? Mert a befektetők legszívesebben olyan helyekre mennek, ahol nagy a bizonytalanság. Ez vonzza őket.
Ebben az ügyben álláspontunk szerint megvalósult a hűtlen kezelés és a hivatallal való visszaélés tényállása. Ezért a Patacs - Rácváros egyesület feljelentést adott be 2013. május 6-án 08:55-kor postai úton, a Pécsi Rendőrkapitányságon."
A Patacs - Rácváros Egyesület az ügyben május 7-én 14 órakor Patacson, a keresztnél (6-os út körforgalom jobbra 150 méter) sajtótájékoztatót tart.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...