Várják a jelentkezőket a pécsi kirakatversenyre
2013. május 06. hétfő 16:41

A Pécsi Országos Színházi Találkozó off-programjaként rendezik meg az V. Pécsi Mediterrán Kirakatversenyt. Az idei verseny témája a POSzT versenydarabjai és kísérőprogramjai.
Az utcakép esztétikai kialakítása, rendezettsége az üzletek kirakataitól is függ. Mindenki nap, mint nap találkozik kirakatokkal, üzletportálokkal, feliratokkal, emblémákkal. Ezek kinézete, állaga közös ügy. Azok, akik szakember dekoratőrt vagy hozzáértő kivitelezőt kér fel az arculati elemek elkészítésére, vagy a kirakat berendezésére, annak az ezekre költött költségei megtérülnek, hiszen az esztétikus látvány, a tisztaság vásárlót vonz, a gazdasági folyamatokra pozitív hatással vannak, emellett figyelemfelkeltő is.
Az első kirakatversenyt Pécsett 2009-ben rendezték meg I. Mediterrán Kirakatverseny címmel, és témája a mediterrán hangulat volt. 2010-ben a második alkalommal - II. Mediterrán Kirakatverseny, a téma: "Színház az egész világ" volt - közel 30 résztvevővel, akkor már az interneten is megtekinthetőek voltak a versenykirakatok, és a közönséget bevonva szavazni is lehetett. 2011-ben a III. Mediterrán Kirakatversenyen újabb üzletek csatlakoztak a versenyhez és más városokból is jöttek kirakatrendezők erre az alkalomra. 2012-ben a Facebookon is követhető volt naprakészen a verseny.
A Dekorszövetség javarészt társadalmi munkában végzi a kirakatversenyeinek szervezését. Technikai segítséget és a verseny díjait együttműködő partnerek és szponzorok adják.
Lebonyolítás: A Dekorszövetség meghirdeti a versenyt. Előzetes felmérés alapján a Dekorszövetség a bolttulajdonosokkal egyeztetve kirakatokat választ a verseny lebonyolításához. Annak a benevező kirakatrendezőnek, akinek nincs üzlete, kirakatot választhat, melynek méreteit és leírását a szervező eljuttatja a versenyzőnek. A versenyzők a versenytémából maguk készülnek föl.
A zsűrizés napján a zsűri végigjárja a verseny területét, minden kirakatot értékel és a versenykirakatokat rangsorolja. A szakmai díjak mellett átadásra kerül egy közönségdíj is, amit az utca embere, a vásárlók és a verseny internetes követői szavazhatnak meg. A díjátadásra a POSzT programsorozat keretein belül a Séta téren kerül sor.
A szervezők kérik az üzleteket, hogy a zsűrizést követően a kirakatok minimum a POSzT ideje alatt álljanak.
A verseny helyszíne: Pécs belvárosa, sétáló utcái
Nevezés: a kirakatversenyre való nevezés e-mailen lehetséges: [email protected] vagy [email protected]. Az üzlet nevét, címét, telefonszámát, valamint a kirakatrendező nevét, címét, telefonszámát kérik megadni. Nevezési díj: nincs. Nevezési határidő: 2013. május 26. vasárnap 24 óra. A versenykirakatok elkészítési határideje: 2013. május 31. péntek 18 óra.
Szakmai zsűrizés: 2013. június 6. csütörtök 10 órától
Közönségszavazás: csak az interneten lehet szavazni a versenykirakatokra a www.keresi.hu oldalon, május 31. 18 órától június 6-án, csütörtökön 15 óráig.
Díjátadó: 2013. június 6. csütörtök 18.15 Pécs, Sétatér
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Gomolyfelhők zavarhatják vasárnap a...