Eddig 300 ezer eurót költöttek a Dráva állapotának megőrzésére
Eszközfejlesztéssel és mérésekkel szeretnék biztosítani a Dráva állapotának megőrzését magyar és a horvát vízügyi szervezetek, amelyek a közelmúltban 300 ezer eurót költöttek az ezzel kapcsolatos beruházásokra. Márk László, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője a projektről tartott szerdai, pécsi konferenciát megelőzően újságírók kérdésére elmondta: az elmúlt tizenöt hónapban mérőhajó felújítása, mintavevő, vízhozammérő, ultrahangos vízmélységmérő, víz alatti kamera vásárlásával lehetőség nyílt a folyó 236 kilométer hosszú magyar-horvát szakaszának több pontján a hordalék...A Pécsi Harmadik Színház kapta a Kulturális Szövetség elismerését
A Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepi-szakmai közgyűlésén díjakat adtak át. A Szövetség elismerő oklevélben részesítette a Pécsi Harmadik Színházat több évtizedes munkájáért.A partneregyesületek szakmai díjazottjai: Baranya Honismereti Egyesület: Vókó János, Hámori Istvánné Pécs-Baranyai Kórus- és Zenekari Szövetség: Ivasivka Mátyás Baranya Megyei Népművelők Egyesülete: Horváth Lászlóné Straub Éva (Komlói Közösségek Háza és Színház intézményvezető, igazgató) Baranyai Emberekért Szövetség: Hohn...Hit Gyülekezete: XXI. századi útkeresés inkvizíciós hangnemben? (Megjegyzés az egyetemi lelkészségről)

Díjat kap az Immigropoly:...

HaHa után Pécsi KiHa:...
Közleményben tudatta helyi középiskolások egy csoportja, hogy a pécsi, a miskolci, a szegedi, és a budapesti diákok közös fórumán, a hétvégén Budapesten megalakult az Országos...Továbbra is csak terv egy...

Astellas-díj: pécsi orvosok...
Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat közönségszavazásának legfrissebb eredményeit tükröző TOP10-es listán továbbra is megtalálható két pécsi orvos. Mivel az elmúlt héten a sorrend...Uniós forrás az...

Bándy-gyilkosság:...

Bagossy László átvette Pesten a Csokonai Vitéz Mihály díjat - FRISSÍTVE

A cisztercieknek adta a Szent István téri templomot a püspök

Romváry Ferencnek adták át hétfőn este a Tüke-Díjat - KÉPGALÉRIA

Vigyázat: hétfőtől fizetni...

Visszakerült Mária Terézia...

Megemlékező műsort tart a...

Kisgyermekes anyuka...

Tribuszerné tagadta...

A tavalyi legjobbról...
A Banális viszonyok - édes finomságok című nagyszínpadi balett premierjét követő fogadáson adják át - immár második alkalommal - a Pécsi Balett Társulati Díját február elsején...A Jogi Kar Nyílt Napon várja leendő hallgatóit és szüleiket
Nyílt Napot rendez február 6-án, szerdán a PTE Állam-és Jogtudományi Kara a 48-as téren. Program: 9.00 - 14.00 - PTE és Kari Hallgatói Szervezetek Információs standjai a Molnár Kálmán előadóterem előtti térben (48-as tér 1. /földszint), valamint kari kisfilmek vetítése a Dr. Halasy-Nagy József Aulában (48-as tér 1., 2. emelet) Óralátogatás 9.30 - 10.15 Gyülekezés: 9.20-kor a Molnár Kálmán előadóterem előtti térben (48-as tér 1./földszint) Alkotmányjog 2. előadás - Óriás Nándor előadóterem (földszint) Büntetőjogi gyakorlat 2. - Irk Albert előadóterem (III. emelet)...Pécsi mérnökök találmányával csökkenthetjük a fűtési költségeket
Két pécsi mérnök, Vajda Róbert és Romeisz Gábor találmányával a gázkonvektort használók fűtési költségüket akár 25-30 százalékkal is csökkenthetik. Mint egyikük, Vajda Róbert a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, az ún. "KonvekPRO" rendszer gondolata két évvel ezelőtt fogalmazódott meg, majd kettejük fejlesztése során, 2 éves tesztelés után mára gyártható és forgalmazható termékké nőtte ki magát. A gyártás itthon történik, magyar munkaerő és nyersanyag felhasználásával. A KonvekPRO lényege, hogy használói egy termosztáttal a konvektoros fűtést...Ilyenről is ritkán hallani: pénzt talált egy kertvárosi ATM-nél, most a jogos tulajdonost keresi

« Előző
33201 | 33222 | 33243 | 33264 | 33285 | 33306 | 33327 | 33348 | 33369 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Jövedéki adóval trükköző bandát...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...