Több nyelven beszél a komlói győztes, aki Polics szerint a reményt testesíti meg
2013. május 13. hétfő 13:32
Frissítve: 2013. május 13. hétfő 20:22
FRISSÍTVE: Javítást adott ki a nemzeti hírügynökség, e szerint félreértésből írták korábban (és így mi is), hogy hét nyelven beszél Hegedüs Norbert. Elírásról volt szó, valójában két nyelvet tud a komlói fiatalember. A helyesbítést átvezettük cikkünkön, olvasóinktól elnézést kérünk.
A Fidesz szerint a komlói időközi önkormányzati választás eredménye a kormányoldal három éve folytatott politikájának támogatottságát igazolja.
Azzal, hogy a Lungo Drom jelöltje a Fidesz támogatásával fölényes győzelmet aratott a vasárnapi komlói időközi önkormányzati választáson, egyértelműen tudomására adták Magyarországnak a komlóiak, hogy azt a politikát támogatják, amit 2010-ben mind az ország vezetésében, mind pedig Komló város élén elindított a Fidesz - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője.
Hegedüs Norbert, a Lungo Drom jelöltje Komló 6-os számú, kenderföldi körzetében a vasárnap tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson az érvényes szavazatok 59,64 százalékát szerezte meg, vetélytársai közül az MSZP-s jelölt, Radics Kálmán 32,11 százaléknyi szavazatot kapott.
Polics József, Komló fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő a hétfői sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: 2010-ben az új városvezetés 3,5 milliárdos adóssággal vette át Komló irányítását, amit 2012 végére 1,8 milliárdra csökkentettek és ennek hatására a kormány az adósságnak több mint a 70 százalékát vállalta át. Így 2013-ban Komló 400 millió forintos hitelállománnyal kezdte meg a költségvetését.
Hangsúlyozta: a spórolást magán kezdte az önkormányzat, hiszen például a képviselő-testület tagjai nem vesznek fel tiszteletdíjat, ami éves szinten 35 millió forint megtakarítást jelent.
Polics József szerint ennek a három éves politikának az eredménye az időközi választáson is tükröződött, hiszen a jelöltjük egy 28 éves, két nyelvet beszélő, diplomás, roma származású ember, "aki a jövőt, a reményt testesíti meg és a változást, amit elindítottak, szemben az ellenfél jelöltjével, aki a múltra, a nosztalgiára és a reménytelenségre épít".
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Kötelező lehet a boltokban legelább...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...