Itt a Bándy-gyilkosság vádirata - ötven civil lehet jelen P. László februári tárgyalásain

Itt a Bándy-gyilkosság vádirata - ötven civil lehet jelen P. László februári tárgyalásain A Pécsi Törvényszék február 18-án 9 órakor, február 19-én 9 órakor és február 20-án 9 órakor kezdi meg P. László ügyének tárgyalását aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vád ügyében, Pécsett, a Rákóczi út 34. földszint II. számú tárgyalótermében. A vádirat szerint P. László 2012. július 8-án hajnali 2 órakor Pécsett, a Dugonics utcai lakása előtt megszólította B. K. sértettet és közeledni próbált felé. A sértett visszautasította a vádlott szexuális indíttatású közeledését, aki elhatározta, hogy mindenképpen közösülni fog a sértettel....

Pécset ábrázoló orosz akvarellek a vasárnap nyíló moszkvai kiállításon

Szvetlana Maleta akvarelljeiből Csodálatos Magyarország címmel nyílik kiállítás vasárnap a Moszkvai Magyar Kulturális Központban, az eseményről országos sajtótermékek is hírt adtak. A tárlattal az a cél, hogy az orosz turistáknak másképp, új módon mutassák be a "vén Európát" - írta az eseményt beharangozva a Ria Novosztyi orosz hírügynökség. A Rosszija 1 állami televíziós csatorna is beszámolt a készülő rendezvényről, amely az "Európa készen áll a találkozóra" elnevezésű európai uniós projekt része, és amellyel szeretnék bővíteni a kontinensről kialakult...

A FEMA tetejéről lopta a bádoglemezt, de eladni már nem tudta

Fémtolvajt értek tetten és fogtak el a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei január 25-én Pécsett. A tolvaj közel 30 kilogramm bádoglemezt cipelt kézikocsiján, a MÉH-be tartott, amikor feltartóztatták és igazoltatták a járőrök. Az intézkedés során kiderült, hogy a lemezek a volt Fema áruház tetejéről származnak. A férfit előállították, ellene eljárás indítottak.

Elfogták a mohácsi zsaruk a...

Autóval áttörte a határátkelő sorompóját szombaton egy férfi Hercegszántón - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra közlése...

Legyen pécsi "Az év...

Néhány napon belül, január 31-én véget ér az „Astellas-díj - Az év orvosa 2012" pályázat közönségszavazása. Rendkívül kiélezett az idei verseny, hiszen a szervezőknek a...

Zöld lovag lett...

Zöld lovag lett Hosszúhetényben az ismert televíziós, Novák Péter is Idén télen a televízióból és a színpadról ismert Novák Péter mellett Farkasné Németh Krisztina kommunikációs szakembert...

Ön már városunk része -...

Ön már városunk része - beszélgetés Patartics Zoránnal Folytatódik az Ön már városunk része elnevezésű beszélgetés-sorozat, amelynek következő vendége Patartics Zorán építész lesz...

Egy karton lopott...

Egy karton tusfürdővel a kezében rohant ki egy férfi egy belvárosi áruházból Pécsett január 24-én fényes nappal. A férfi nem jutott messzire, üldözte az eladó is, végül a rendőrök a...

Ady, a táltos költő -...

A Művészetek és Irodalom Házában Ady Endre kevésbé ismert oldalát mutatják be január 30-án 19 órakor egy színházi est keretében. Az esemény során - közel 40 vers előadása révén - a...

Citromsárga riasztás van érvényben Baranya hat járásában

Az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat I. fokú riasztást adott ki Baranya megye hat járására - a Szigetvári, a Szentlőrinci, a Pécsi, a Siklósi, a Sellyei és a Mohácsi járásra. Az ország nagy részén erősen felhős vagy borult idő várható, északon, északnyugaton azonban már szakadozottabb lehet a felhőzet. Eleinte délen, délkeleten számíthatunk havazásra, de fokozatosan mindenütt megszűnik a csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé erős lesz, a nyugati és északkeleti területeken viharos széllökések is várhatók. Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten...

Több pécsi rádiós frekvencia is gazdára vár: hamarosan itt is hallható lesz a Lánchíd Rádió?

Több pécsi rádiós frekvencia is gazdára vár: hamarosan itt is hallható lesz a Lánchíd Rádió? Még mindig nem döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa több pécsi frekvencia pályáztatásával kapcsolatban. Jelenleg ideiglenes engedéllyel működik a Rádió 1, míg a Remény Rádió Kft. által üzemeltetett Rádió Aktív Pécs 94,6 MHz-es frekvenciájáról sem született végleges határozat. Úgy tudjuk, nem kizárt, hogy hamarosan Pécsett is hallható lesz a Magyar Nemzet-csoporthoz tartozó Lánchíd Rádió. November elejétől Budapest helyett pécsi központtal készíti helyi adásait a Rádió1, miután elveszítette fővárosi frekvenciahasználati jogát. Iparági...

A bányásznyugdíjak módosítása miatt demonstrál a BDSZ

Múlt év elejétől hátrányosan módosította a kormány a bányászok nyugdíjazásának szabályait, a szakszervezet ígéretet kapott ezek korrigálására, de ez elmaradt, így a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) kedden megtartja a korábban meghirdetett, de elhalasztott demonstrációját - jelentette be Rabi Ferenc elnök csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtti demonstráción a szakszervezet petíciót ad majd át a miniszter képviselőjének.A dokumentum három pontban foglalja össze a szakszervezeti követeléseket: a külfejtésen...

Radics Gigi a Pannon...

Radics Gigi a Pannon Filharmonikusokkal lép fel Pécsett Újra a műfajok közti átjárásra készül a Pannon Filharmonikusok zenekar, amely ezúttal a szerelmesek ünnepén feszegeti a...

A krónikás - Takács Dezső...

A néhány napja 80. életévét betöltött Takács Dezső tanár, grafikusművész műveiből nyílik kiállítás a Pécsi Galériában a Széchenyi téren január 25-én; a kiállítás február 24-ig tekinthető...

A kulent népszerűsíti a...

Sikeres pályázatot nyújtott be a vezető kedvezményezett Pécs-Mecseki Borút Közhasznú Egyesület a partner Jagodnjaki Járással a kulen, mint hagyományos baranyai gasztronómiai különlegesség...

Eltűnt egy pécsi lány, a...

Eltűnt egy pécsi lány, a rendőrök a lakosság segítségét kérik A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi István Hajnalka 24 éves pécsi lakost. Személyleírása: kb. 165 cm magas,...

Szegeden mutatják be...

Szegeden mutatják be Pozsgai Zsolt pécsi író tanyawesternjét A dél-alföldi tanyavilág férfi ruhába öltözött női sorozatgyilkosa, Pipás Pista történetét idézi meg Pozsgai Zsolt darabja,...

A Leőwey szalagavatóján...

Január 26-án, szombaton a Lauber Dezső Sportcsarnokban tartják a Leőwey Klára Gimnázium szalagavató ünnepségét. A szalagtűzési ünnepség 9 órakor kezdődik, ennek keretében Csizi Péter...

Márta reméli, más városi cégnél folytathatja több, a ZSÖK-ből kitett kommunikációs munkatárs

Márta reméli, más városi cégnél folytathatja több, a ZSÖK-ből kitett kommunikációs munkatárs Évértékelő interjút adott a Pécsi Újságnak Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) ügyvezetője, akit az átszervezésekről, a kulturális komplexum megváltozott struktúrájáról, a jövő évi terveiről, az állami, illetve önkormányzati támogatásról, valamint az Újszínházzal kapcsolatos fejleményekről kérdeztünk. - Kérjük, foglalja össze számokban a 2012-es évet. Gondolunk itt elsősorban a programokra és a látogatói létszámra.- A Zsolnay Kulturális Negyedben, a Kodály Központban, a világörökségi helyszíneinken, a Pécsi Galériában, a Művészetek Házában, illetve az...

Drogterjesztőket füleltek le a baranyai rendőrök

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai január 22-én este egy szigetvári benzinkúton fogtak el három személyt, akik éppen kábítószer adásvételét bonyolították le. A tetten ért személyektől a nyomozók több százezer forint készpénzt és kábítószert foglaltak le. A gyanúsítottakat kihallgatták, mindhárom személyt őrizetbe vették, ellenük kábítószerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Tovább zeng a LIONS Club beteg gyermekeket segítő programja

Tovább zeng a LIONS Club beteg gyermekeket segítő programja Folytatódik a Pécs-Normandia LIONS Club tavaly megkezdett Zengjen a Ház programja. A cél továbbra is az, hogy egészséges és kezelt, tumoros megbetegedésű gyerekeknek közös, játékokkal és örömökkel teli programot ajánljanak - mindezt biztonságos környezetben. A Zengjen a Ház programsorozat négy, egész hétvégés lehetőséget kínál a tumorral kezelt gyerekek számára a kortárs csoportokba történő integrálódásra, míg az egészséges gyerekek megismerhetik az elfogadás és megértés felemelő érzését. A szervezők várják a kezelt, tumoros megbetegedésű gyermekeket és szüleiket, és minden...