Lessen be a kulisszák mögé: ilyen egy premier a pécsi Nemzetiben - KÉPGALÉRIA

Négynapos nemzetközi vásárt rendeznek június elején a kertvárosi Expo Centerben
Nemzetközi vásárt rendeznek Pécsen: a június 6. és 9. között, az Expo Centerben sorra kerülő négynapos esemény az ipar, a kereskedelem és a szolgáltató szektor szereplőinek nyújt bemutatkozási lehetőséget. A létesítmény, mint Barna Béla a Pécs Holding vezérigazgatója elmondta, 2012-ben üzemi szinten már nyereséges volt, azaz több bevételt hozott, mint amennyit a működtetésére kellett fordítani. Bognár Szilárd, a rendező Expo Szervező Kft. cégvezetője azt mondta, a Megyeri úti multifunkcionális konferencia- és vásárközpontban az elsődlegesen a fogyasztói piacra termelő hazai...A belvárosba, a világörökségi helyszínek és a középkori egyetem mellé is kerülnek új térfigyelők

Takáts József faggatja...

Megszűnt a forgalmi akadály...
Újra megindult a forgalom a 6. számú főúton - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A hajnali órákban balesetet szenvedett veszélyes árut szállító gépjárműből átfejtették...Julius Caesar nyomában:...

Lekapcsolják a városháza...
Pécs is csatlakozott a Föld Órája akcióhoz, szombaton 20.30-kor lekapcsolják a Városháza díszkivilágítását. Ha Pécsről minél többen regisztrálnak, akkor a város esélyes lehet a Föld Órája...Fél pályán halad a forgalom...
Átfejtik annak az üzemanyag-szállító tartálykocsinak a rakományát, amely árokba hajtott a 6-os főúton, a Pécshez közeli cserkúti elágazónál péntek reggel - tájékoztatta a Baranya Megyei...Kezdődik a pécsi valutázó...

Gőzölgő halászlére vágyott a mohácsi atyafi, bilincset kapott
Az éjszaka szolgálatos révészek figyeltek föl a mohácsi halászok haltartó bárkája környékén ólálkodó alakra a héten. Éberségüknek köszönhetően a telefonos riadólánc gyorsan a helyszínen teremtett egy szolgálaton kívüli rendőrt - írja a Mohácsi Újság.hu. A mohácsi hírportál cikke szerint a zsaru már a bárka bejáró hídjáról látta, hogy a haltartó fedélzete megrongált, két deszkája fölfeszített, egy zsákdarab és mellette a madzag pedig egyértelművé tette számára a rongáló szándékát. Közben azt is látta, hogy a bárka mellé kikötött csónakban valaki lapul, és időnként kiles a fa...Vágányzár lesz egy héten át a Pécs-Budapest vonalon
A Budapest-Pécs vasútvonalon pályakarbantartási munkák miatt április 3-ától 10 napos vágányzári menetrend lesz érvényben. Ez idő alatt Sárbogárd és Dombóvár állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek. Az InterCity vonatok a menetrendben meghirdetettnél korábban indulnak, illetve később érkeznek Pécsre. A Budapest-Keleti pályaudvari indulási- és érkezési idők részben változatlanok maradnak. A sebes- és személyvonatok szintén a meghirdetettnél korábban indulnak, és később érkeznek Pécsre. Részletek, hivatalos tájékoztató a mellékelt hivatkozás alatt érhető...Üzemanyag-szállító tartálykocsi borult árokba Cserkútnál
Lezárják egy időre a 6-os utat a Pécshez közeli cserkúti elágazónál péntek reggel, mert árokba hajtott egy üzemanyagot szállító tartálykocsi - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Kasza Anett közölte: a jármű tartályában 13 ezer liter motorbenzin, valamint 18,5 ezer liter gázolaj van, az eddigi információk szerint a rakomány nem sérült meg. A főút érintett szakaszán jelenleg félpályán haladhat a forgalom, de a mentés idejére az utat teljesen szélességében lezárják.Túl sok a hajléktalan...

Egyelőre nem tudják a pécsi...

Interaktív kiállítótermet...

Szagot fogtak a zsaruk:...

A BIOKOM felkészült a...

Áramszünet volt az egyetem...
Információink szerint áramszünet volt a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti campusán. Egyik olvasónk úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy 14 órától teljes áramkimaradás volt a PTE...Nem jogerősen 2 év 3 hónapra ítélték és eltiltották a tanítástól B. Mihály mohácsi rajztanárt

Esőhelyszínen, de megtartják a felekezetközi imádságot
Az Összefogás Pécsért Egyesület tájékoztatása szerint rossz időben, a kijelölt esőhelyszínen tartják meg az eredetileg a Havi-hegyre szervezett csütörtök esti felekezetközi imádságot. A szeles-esős időjárás miatt a szervezők csütörtökön 19 órától a Mindenszentek Templomában (Tettye utca, az iparkamara épülete fölött) tartják meg a rendezvényt. Az ÖPE a felekezetközi imádságot Szent Benedek, Európa védőszentjének ünnepe alkalmából szervezi.Jazz nagyágyúk péntektől a Kodályban és a Zsolnayban

« Előző
33096 | 33117 | 33138 | 33159 | 33180 | 33201 | 33222 | 33243 | 33264 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...