Előzetes letartóztatásba helyezték a kertvárosi késes támadót
2013. május 24. péntek 14:49
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság egy hónapra a halálos áldozatot is követelő csütörtöki pécsi késes támadás gyanúsítottját pénteken.
Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta: a bíróság úgy ítélte meg, hogy a több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított 42 éves férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye.
A rendőrség feltételezi, hogy L. Norbert Tamás volt az, aki csütörtök reggel egy Melinda utcai társasházban késsel megölt egy 44 nőt, egy 46 éves férfit pedig súlyosan megsebesített, majd elmenekült. Az esti órákban elfogták, kihallgatásakor beismerő vallomást tett.
Az MTI korábban bűnügyi forrásból úgy értesült: a nő a támadó volt felesége, a férfi pedig annak élettársa volt, a bűncselekmény hátterében szerelemféltés állhat. A nőt több tucat szúrás érte, a helyszínen belehalt sérüléseibe, párja a kórházba szállítása után többórás életmentő műtéten esett át.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...