Nemzetközi hírű művészek jönnek a Filharmonikusok koncertjeire
2013. május 24. péntek 13:58

Negyven hangversenyt tervez és nemzetközi hírű művészek egész sorával készül fellépni a következő évadban a Pannon Filharmonikusok zenekar, amely szombaton Pécsen, szabadtéri koncerten ad ízelítőt 2013/2014-es programjaiból.
A koncert 18 órakor kezdődik a Kodály Központ melletti területen, rossz idő esetén a hangversenyteremben. Az érdeklődők a zenei szemelvények mellett anekdotákat, zenetörténeti érdekességeket, zenekari kulisszatitkokat is hallhatnak Bogányi Tibor vezető karmestertől - közölte az együttes.
A Pannon Filharmonikusok kommünikéje kiemeli: a következő évad műsorának összeállításakor ügyeltek arra, hogy a versenyművek kínálata kiegyensúlyozott legyen. A hangszereket olyan vendégművészek szólaltatják meg, mint Kelemen Barnabás, Baráti Kristóf, Barcza Horváth József, az Amadinda Ütőegyüttes, Várdai István, Várjon Dénes és Jandó Jenő. A Kodály Központ először ad otthont hárfa-, tárogató- és cimbalomversenynek.
A zenekar koncertjein kiemelkedő operaénekesek is szerepelnek a következő évadban. Fellép Rost Andrea, Mester Viktória, Meláth Andrea, Váradi Marianna, Kertesi Ingrid, Váradi Zita, Kovács István, Horváth István és Cser Krisztián is.
A karmesteri pulpituson Bogányi Tibor és Vass András állandó karmester mellett a Pannon Filharmonikusokat vezényli a súlyos betegségéből felépült Kocsis Zoltán, továbbá Kobajasi Kenicsiro, Ligeti András, Christian Schumann, Howard Williams, Kovács László és Ola Rudner.
A zenekar állandó zeneszerzője, Gyöngyösi Levente új versenyművel jelentkezik, a Pécsett első alkalommal játszott Krzysztof Pendereczki hegedűverseny, és a kolozsvári komponista, Terényi Ede "Jazz"-hárfaversenye pedig valódi csemege lesz a kortárs zenék kedvelőinek.
Először lesz műsoron a baranyai megyeszékhelyen Orbán György 4. szerenádja és a román Paul Constantinescunak a Kolozsvári Szimfonikusok által előadott egyik szerzeménye. A kortárs dzsessz rajongóit Oláh Kálmán és Borbély Mihály műveinek előadására várják jövő márciusban.
A Pannon Filharmonikusok megemlékeznek Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulójáról, ebből az alkalomból a szerző legjelentősebb szimfonikus zenekari alkotása, a Requiem hangzik el a Kodály Központban, mindenszentek előestéjén.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...