Megcsináljuk helyetted! - kedvtelésből segít másoknak öt pécsi fiatal
2013. május 14. kedd 18:22

„Segítségedre leszünk! Pár pécsi fiatal elhatározta, hogy kedvtelésből elmosogat, takarít, kutyát sétáltat stb. akárhol, és nem feltétlen pénzért" - így hirdeti magát az egyik közösségi oldalon a hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető kezdeményezés. Az ötfős - tanulókból álló - baráti társaság egyik tagja, Kápolnai Szabolcs hírportálunknak elmondta, már hetekre előre be vannak táblázva, annyian érdeklődnek segítőszolgálatuk iránt.
A pécsi fiatalok egy hasonló budapesti kezdeményezés után döntöttek úgy, hogy Pécsett is szeretnének valami ilyesmibe fogni. Annyival egészítették ki a fővárosi „segítségszolgálatot", hogy ők - mint ezt az oldalukra is feltöltött fotók is jól mutatják - nem ijednek meg a kemény fizikai munkától sem.
Kápolnai Szabolcs munkatársunknak azt mondta, „nagyon bejött az embereknek, hogy nem feltétlen pénzért, hanem egyéb ellátmányért segítünk mindenféle házimunkában". Mint hozzátette, régóta ismerik egymást, és mivel minden munkát bulinak fognak fel, ezért elhatározták, hogy összekötik a kellemest a hasznossal.
Az ezekben a napokban érettségiző fiatal kiemelte, a jelenlegi helyzetben, amikor igen magas a munkanélküliség mindenki csak azt várja, hogy legyen valami. Ők pedig szeretnék megmutatni az embereknek, hogy így is lehet dolgozni.
Először ők maguk keresték a lehetőséget, hogy merre tudnának segíteni, jelenleg viszont - hogy kezdeményezésük egyre ismertebb és jó visszajelzéseket kapnak - már ott tartanak, hogy hetekre előre be vannak táblázva.
A jövő héten egy mérnök hölgyhöz mennek ablakot tisztítani, amiért cserébe ő megtervezi a fiatalok logóját. Utána fát vágnak, majd cserepet talicskáznak egy másik háznál, mindezt egy ebédért és benzinköltségük térítéséért cserébe.
Kápolnai Szabolcs szerint a legfontosabb a bizalom kérdése, ugyanis sokan nem szívesen engednek be ismeretleneket az otthonukba. Tevékenységükről, vagy ahogy ők maguk hívják, akcióikról rendszeresen töltenek fel képeket saját oldalukra is, ahol egymás érik az elégedett bejegyzések és a gratulációk. Tanulmányi elfoglaltságaik miatt azonban mostanában leginkább csak hétvégén tudnak segíteni az arra igényt tartóknak.
Akkor szeretnék kibővíteni a segítőszolgálatot, ha személyesen is lehetőségük lesz megismerkedni a jelentkezőkkel, ismeretlenül nem szeretnének senkit ajánlani ilyesfajta munkára - összegzett Szabolcs.
B. G. - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Idén is kinyitják Baranyában a...