Hivatalos: Rázgán kívül Romvári Gergely és Dózsa László pályázik
Három pályázatot nyújtottak be a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatói posztjára - közölte az MTI érdeklődésére a baranyai megyeszékhely önkormányzata a beadási határidő lejártát követően. Az új vezető 2016. február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget. Dr. Tóth Csilla, a Pécsi Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályának vezetője azt közölte, hogy a pályázatok május 8-ig kell elbírálnia a szakmai bizottságnak, majd a pécsi önkormányzat a testület ülését követő első közgyűlésén választja ki a győztest. A főosztályvezető nem nevezte meg az indulók személyét, de Rázga Miklós, a...
Továbbra is a 6-os a legveszélyesebb út, Pécsett mindennaposak a dugók
Bár a halálos kimenetelű közúti balesetek száma csökkent tavaly a megyében, a sérüléssel járó karambolok száma emelkedett. A legveszélyesebbnek újra a 6-os főút bizonyult, a második legtöbb baleset pedig a Pécs és Mohács között vezető 57-es főúton történt. Hat százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest a személyi sérüléssel járó balesetek száma a megye útjain, összesen 531-en sérültek meg. Szerencsére halálos kimenetelű karambolból kevesebb volt, tizennégyen veszítették életüket tavaly Baranya útjain, míg 2013-ban tizennyolcan. Amint az a megyei közgyűlés...
Mohácsiak nyerték a rendészeti verseny országos döntőjét
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Rendőr-főkapitányság közös szervezésében április 16-18. között rendezték meg az Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyt a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában. A megmérettetésen baranyai győzelem született, a mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium csapata diadalmaskodott - közölte a megyei katasztrófavédelem. Az immáron hagyománnyá vált középiskolai megmérettetést idén tizenegyedik alkalommal tartották meg. A versennyel a szervezők célja a belügyi rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló...Gyermekpornográfia miatt...
A megyei rendőr-főkapitányságon érdeklődésünkre megerősítették azt a sajtóinformációt, amely szerint gyermekpornográfia miatt nyomozás indult egy baranyai településen. Hozzátették, az...Egyedülálló összeállításban...
Hétfőn nyílik Pécsen a 20. század egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb képzőművésze, Marc Chagall (1887-1985) műveiből álló...
Ál-csatornatisztító próbál...
Kedden Mohács belvárosában több vendéglátó-egységben csatornatisztítás ürügyén, számla ellenében pénzt kért egy férfi, és volt, ahol kapott is - informálta a Mohácsi Újság. hu...Pécs ad otthont a Városi...
Pécs ad otthont a XXI. Városi polgármesterek randevúja elnevezésű rendezvénynek június 25-én, a központi téma a kultúra lesz -...
Átalakítják a POSZT...
Megegyezett egymással a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság elnöksége arról, hogy a júniusi Pécsi Országos...
Jubileumi programsorozattal...
Kiemelt programokkal készül az idén a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Mecsek Táncegyüttes: a jubileumi eseményeket május 2. és november 20. között tartják Pécsett. Molnár János, a...ÖPE-közlemény: lehet-e Pécs Zöld Főváros és kinek jó ez?
Az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz szerdán délelőtt az Összefogás Pécsért Egyesület nevében Kővári János önkormányzati képviselő. "Mint ismert Pécs pályázott az Európa Zöld Fővárosa címre 11 másik város mellett, köztük olyanok, mint Essen, Porto, Liszabon, Lahti vagy épp Cork. A zsűri most az első négy helyezettet választotta ki, Pécs nem került be, hetedik lett. De jó eredmény ez - hangzott a hivatalos közlemény - mert magunk mögé utasítottunk olyan városokat, mint Porto vagy Isztanbul. Nem adjuk fel, pályázunk 2018-ra- hangzott városvezetés...
Szabálysértők helyett közfoglalkoztatottak takarítják az orfűi kerékpáros utat
Hatékonyabbá válhat a Pécs és Orfű közötti bicikliút tisztán tartása. Az aszfaltcsíkkal kapcsolatban gyakoriak a panaszok: főleg esős napok idején az útra kerülő sár, a levelek és gallyak miatt veszélyes a közlekedés. Mostantól közfoglalkoztatottak végzik a munkát. Megoldódhatnak végre az orfűi kerékpáros út takarításával kapcsolatos problémák. A tisztítási feladatokat eddig a teljes nyomvonalon az Orfű-Pécsi Tó Kht. végeztette, a munkaerőt pedig a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata biztosította. A tisztítást, karbantartást olyanok végezték, akik valamilyen...
Hamis adatokat adott meg az ellenőröknek egy pécsi bliccelő
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 28 éves pécsi férfi kedden délután az egyik pécsi helyi járatú autóbuszon az ellenőröknek valótlan személyazonosító adatokat diktált be, majd a kötelezvényt aláírta. Az ellenőrök rendőrt hívtak a helyszínre, akik megállapították a valós adatokat és a férfit bűncselekmény gyanúja miatt előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra. Vele szemben hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.Árokba hajtott egy autó...
Lehajtott az útról, majd az árokban felborult egy személyautó Baranya megyében, Nagypeterd közelében - közölte a Baranya...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Cserkésznapot szerveznek...
A Magyar Cserkészszövetség a helyi cserkészcsapataival közösen, idén Pécsett is megrendezi a tavalyi nagy sikerű Országos Cserkésznap rendezvényét - közölte az Országos Cserkészszövetség....Több sajt és joghurt kerül...
Valamivel drágább, de az igényekhez jobban alkalmazkodik a közétkeztetés a városban. Páger Zsolt, a Hungast üzletfejlesztési...
Csontváry-ihlette...
Kortárs zeneszerzők Csontváry-képek által ihletett műveit mutatja be a Szegedi Szimfonikus Zenekar Budapesten és három vidéki...
Aquaparkot és több...
Több mint hat és félezren küldték vissza javaslataikat, tanácsaikat Páva Zsoltnak Pécs jövőjével kapcsolatban. Erről maga a...
Tovább nőtt a forgalom a mohácsi vízi határon
Tavaly ismét emelkedett a baranyai határátkelőhelyek forgalma, a legtöbben Horvátországból érkeztek. A mohácsi vízi határon áprilistól elindították az elektronikus utas- és személyzeti lista alkalmazását, ezzel is gyorsítva az ellenőrzést - adta hírül a Mohácsi Újság.hu. A személy- és a járműforgalom is emelkedett tavaly a baranyai határszakaszokon, derült ki a megyei rendőr-főkapitányság baranyai közgyűlésen ismertetetett beszámolójából. Tizenhat százalékkal többen, több mint másfél millióan lépték át a határt, közülük a legtöbben Horvátországból érkeztek, kihasználva a...
Egy családi ház lángolt kedden Orfűn
Orfűn a Jókai Mór utcában egy családi ház teteje égett kedden. A pécsi és a komlói hivatásos tűzoltók siettek a helyszínre, a közel száz négyzetméteres családi ház tetőszerkezetében, a kéménynél keletkezett tűz oltását megkezdték. A házból egy lakót kikísértek, az elsődleges adatok szerint ő nem sérült meg.Kigyulladt egy faház a Tüzér utcában
Pécs belvárosában, a Tüzér utcában kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy közel harminc négyzetméteres faház- tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Az épületben az elsődleges információk szerint nem tartózkodott senki, nem sérült meg senki. A pécsi hivatásos tűzoltók két sugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését.
« Előző
27300 | 27321 | 27342 | 27363 | 27384 | 27405 | 27426 | 27447 | 27468 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

