Jövő héttől folytatódnak az egyházmegyei férfitalálkozók
2026. március 22. vasárnap 16:22

A férfitalálkozók kiváló lehetőséget teremtenek a férfiak számára mind a hitbéli fejlődésére, mind a közösségi életben betöltött szerepük megerősítésére, támpontot adnak mindennapjaik férfiként való, méltó megélésére. A rendezvénysorozat jó alkalmakat kínál arra, hogy a férfiak szabadon megnyílhassanak egymás előtt egy olyan környezetben, ahol férfitársaságban nyíltan beszélhetnek érzéseikről, gondolataikról.
A találkozók nyíltan hirdetett célja, hogy a férfiak mind a családban, mint pedig az Egyházon belül is megtalálják a helyüket, támogatva, hogy minden egyházközségben kialakulhassanak együtt imádkozó, együtt gondolkodó közösségek, amelyek az Egyház és a társadalom számára is értéket teremtenek.
A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóinak 2021-ben indult első évadát akkora érdeklődés övezte, hogy a szervezők 2022 őszén a második, majd a harmadik, 2025 őszén pedig a negyedik évadot kezdik a már megszokott helyszíneken, de minden alkalommal újabb témák mentén. Felföldi László pécsi megyéspüspök minden egyes helyszínen személyesen vesz részt a kötetlen hangvételű összejöveteleken, ahol mindig teret kap a jókedv és persze sosem marad el a közös imádság és ének.
Az első évadban a férfiak nagy sorskérdéseit állították előtérbe. A másodikban az emberi és isteni szó kérdésköreit, félelmeink és reményeink, kudarcaink és sikereink, valamint az Egyház és a világ összefüggéseinek témáit járták körbe. A 2023 őszén indult harmadik évadban személyes életünk határvonalai, közösség és magány, Isten akarata személyes életünkben, valamint gyászunk és veszteségeink kérdéseire keresték a választ. A negyedik évadban új perspektívát kínált a férfi imádsága, a test teológiája, egymás támogatásának lehetőségei és korlátai, valamint Isten rólunk való vélekedésének üzenete.
A Felföldi László pécsi megyéspüspök kezdeményezésére 2021 őszén életre hívott, az édesapákat és nagyapákat, gyakorlatilag pedig minden nagykorú férfit megszólító találkozók koncepciója egy 30 fős, férfiakból álló csoport együtt gondolkodásában forrta ki magát.
Akkor kristályosodtak ki a találkozók lehetséges témakörei, melyeket az első három évadban az egyházmegye hét településén: Pécsen, Mohácson, Szekszárdon, Pakson, Tamásiban, Dombóváron és Szigetváron, 2024-től pedig további két új helyszínen, Siklóson és Bonyhádon négy-négy sorozatban hallgathatták meg az érdeklődők, így már összesen 9 helyszínre viszik el a szervezők az évad témáit. A találkozók minden helyszínen 18.00 órakor kezdődnek!
Felföldi László megyéspüspök és a szervezők a 2025/26-os évedban is minden helyszínen nagy szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt - felekezeti hovatartozástól függetlenül -, akit érdekelnek a férfi lét nagy témái!
A férfitalálkozók helyszínei és időpontjai:
Pécs: március 27. 18.00 óra
Siklós: április 9. 18.00 óra
Mohács: április 10. 18.00 óra
Bonyhád: április 16. 18.00 óra
Szekszárd: április 17. 18.00 óra
Paks: április 24. 18.00 óra
Tamási: május 8. 18.00
Dombóvár: május 15. 18.00 óra
Szigetvár: május 22. 18.00 óra
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Három baranyai települést céloznak...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

