Páva szerint az ellenzék próbál „atomügyet kreálni"

Az elmúlt hetekben ellenzéki politikai pártok és különféle csoportosulások megpróbáltak „atomügyet kreálni" Pécsett és ennek érdekében megpróbálják félrevezetni, becsapni a pécsieket - áll Páva Zsolt polgármester csütörtöki közleményében. A város első embere szerint, az ellenzékiek úgy tesznek, mintha eldöntött tény lenne a bodai atomhulladék tároló ügye, miközben egyáltalán nem az.Páva úgy fogalmazott, örül annak, hogy Orbán Viktor is megerősítette, a pécsiek véleménye és megkérdezése nélkül nem épülhet a jövőben semmiféle atomhulladék-tároló a Mecsekben.Hozzátette, a...

Mikrobusz ütközött Lánycsóknál: öten megsérültek

Mikrobusz ütközött Lánycsóknál: öten megsérültek Öten megsérültek, amikor egy mikrobusz személyautóval ütközött az 57-es főúton, Lánycsók közelében csütörtökön - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. A közlemény szerint a baleset az M6-os autópálya felhajtójának közelében történt, öt könnyű sérültjét a mentők ellátják. Hozzátették: a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az 57-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. 

Vádemelés: fel akarta robbantani lakását a pécsi férfi

Vádemelés: fel akarta robbantani lakását a pécsi férfi A Pécsi Járási Ügyészség közveszély okozása bűntett miatt emelt vádat egy pécsi férfival szemben - olvasható Dr. Varga-Koritár György megyei főügyész csütörtöki közleményében. A kommüniké felidézi, a vádlott 2014 augusztusában találkozott Pécsett, az utcán lánya tanárával, akit megfenyegetett, mivel a gyermek elhelyezési eljárásban a tanárnő vallomást tett.Ezt követően a férfi hazament önkormányzati bérlakásába, ahol este 10 óra körül a konyhából a PB gázpalackot a kisszobába vitte, majd annak szelepét kinyitotta. A vádlott az öngyújtójával a gázpalack szelepén kiáramló gázt...

Pécsi börtönszínház:...

Egy közel öt éves folyamat zárásaként mutatták be a Baranya Megyei BV Intézetben a Vojcek című darabot a fogvatartottak közreműködésével. Az előadás Georg Büchner Woyczek című darabját...

Életének 88. évében, kedden...

  Türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség után, életének 88. évében, április 28-ikán elhunyt Pécsi Géza zenepedagógus. Nem csupán a nevében kötődött szülővárosához: tanári...

Szülők és diákok együtt...

Szülők és diákok együtt demonstráltak az 1-es Gyakorlóért Mindössze egy nap alatt szervezték meg azt a szerda kora esti megmozdulást, amelyen közel ötszázan demonstráltak azért, hogy a...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtök reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések Pécsett: 07.30 - 08.30: Pécs, Tüskésréti út08.45 -...

A tánc világnapja: pécsi...

A tánc világnapján, szerda este adják át a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt szakmai díjakat, az Imre Zoltán-díjat, valamint az Ifj....

Lassan a testtel: csak...

Lassan a testtel: csak harminc év múlva derül ki, lehet-e atomtemetőt építeni Bodán Egyelőre szó sincs arról, hogy atomhulladék-tárolót terveznének Boda térségében - szögezte le dr. Kereki Ferenc, a területen...

Az igazgatóválasztás előtt lemondott a Pécsi Nemzeti Színház szakszervezeti vezetője

Az igazgatóválasztás előtt lemondott a Pécsi Nemzeti Színház szakszervezeti vezetője Hírportálunk értesülései szerint lemondott a Pécsi Nemzeti Színházban működő szakszervezet vezetői posztjáról Ottlik Ádám színművész. A Pécsi Újság megkereste a tizenöt éve a teátrumban játszó színészt, aki megerősítette információnkat, lemondásának okáról azonban nem kívánt nyilatkozni, így arról sem beszélt, összefüggésben van-e a lépés a közelgő igazgatóválasztással. Mindenesetre tény, hogy a napokban hallgatják meg a posztra pályázókat, mivel a jelenlegi direktor, Rázga Miklós szerződése jövő februárban lejár. A meghallgatásokon, és az elbírálás további folyamatában a színház...

Újabb méhzárlatot rendeltek el Mohácson és térségében

A Baranya Megyei Kormányhivatal Mohácsi Járási Hivatalának járási főállatorvosa, Dr. Szabó Éva községi zárlatot rendelt el a Homorúd község Boóg-dűlő körüli 5 kilométeres sugarú körben elhelyezkedő helységekben fellelhető méhcsaládokra - írja a Mohácsi Újság.hu. A zárlat az alábbi településeket érinti: Homorúd, Mohács, Kölked. A határozat indoklásából kiderül: egy jánoshalmi méhész Homorúd, Boóg-dűlő 18. szám alatti méhészetéből származó fiasításos lépminta makroszkópos és mikroszkópos vizsgálata során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai...

Vasárnapi zár: jól járnak a baranyai kisboltosok?

Új munkahelyeket teremt a kereskedelemben elrendelt kötelező vasárnapi pihenőnap, a kisboltok számára kedvező fordulatot hozott a rendelkezés - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.Nőtt a kis üzletek forgalma vasárnaponként, a nyitva tartást szabályozó törvény hatálya alá nem tartozó vállalkozók nyereségük erősödéséről számoltak be az elmúlt időszakban - jelezte a Napi Gazdaságnak a Baranya Megyei Kereskedők Egyesületének elnöke. Pichler József a lapnak elmondta: miközben a kötelező vasárnapi pihenőnap miatt a nagyobb áruházak látogatottsága szombatonként a többszörösére nőtt, a...

Andrásfalvy nyitja meg a...

Április 30-án, délután fél ötkor tartják a Pécsi Gyermekotthonban működő Csontváry Képzőművészeti Stúdió kiállításának megnyitóját a Szent István tér 17. alatt található Gebauer...

Neten árult tortára mozdult...

Neten árult tortára mozdult rá a Nébih A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei próbavásárláson a határérték feletti szintetikus színezéket...

Adóbevallás: nyílt napokat...

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága nyílt napot tart az szja-bevallás kitöltéséről, segítséget nyújt a hibás bevallások javításában, illetve átveszi a kitöltött...

Megkezdődött a per: nem...

Tagadta bűnösségét a Pécsi Törvényszéken szerdán kezdődött büntetőperben a pécsi női kosárlabdacsapatot működtető cég volt vezetője. Négy társával együtt azért kellett bíróság elé állnia,...

Újabb kiállításra kerül sor...

Május elsejétől, péntektől a tizennegyedik kiállítás tekinthető meg a Nagypalli PinceGalériában. 15 órától élő zenével várják az érdeklődőket. 16 órakor Grátz Erika, Nagypall...

Egy pécsi panelben...

Marihuána termesztésre alakított ki galériát egy pécsi férfi a panelházi lakásában. Szellőztetőkkel, infralámpákkal, ventillátorokkal, áram-átalakító berendezésekkel és különleges...

Baranyára továbbra is elsőfokú riasztás van érvényben

Baranyára továbbra is elsőfokú riasztás van érvényben A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is kell erős, viharos széllökésekre számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében valamint Budapesten van érvényben elsőfokú figyelmeztetés a...

Berobban a gombaszezon: egyre többen járják a pécsi és a környékbeli erdőket

Berobban a gombaszezon: egyre többen járják a pécsi és a környékbeli erdőket Egyre divatosabb szabadidős tevékenység Pécsett és környékén a gombászat - mondja Orbán Imre, a vásárcsarnokban működő gombavizsgálat szakértője. Baranya megye országos viszonylatban is több kiemelkedő termőhelyet mondhat magáénak, amelyeket most kezdenek felfedezni a fővárosi gombászok.Orbán Imre szerint a megye legjobb adottságú területei között található a Bakonya és Bükkösd körüli erdők, valamint az Ormánság ártéri erdei főként Lúzsok, Adorjás és Lakócsa környékén. E termőhelyeken - tette hozzá - számos olyan gombafaj található nagy számban, amelyeket az országos szabályozás...

Kidőlt fának ütközött egy vonat Szentdénesnél

Kidőlt fának ütközött egy vonat Szentdénesnél Egy kidőlt, tizenöt méter magas nyárfának ütközött egy két kocsiból álló motorvonat Kacsóta térségében, a Szentdénes megállónál - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A Pécs-Gyékényes-Nagykanizsa vasútvonalon háromnegyed ötkor a Barcsról Pécsre közlekedő személyvonat Szigetvár és Szentlőrinc között Szentdénes megállóhelynél, a viharos erejű szél által a vasúti pályára döntött fának rohant és egy tengellyel kisiklott.  A vonaton nem sérült meg senki. A MÁV-START Zrt. megrendelte a buszokat. A buszok Szigetvár és Szentlőrinc között viszik az utasokat. Az...