Az orvosi kamara szerint még korai a nyitás
A korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs - írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében. "A nyitás megkezdését korainak tartjuk. Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének" - közölték. Kedden csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, egyre több a kórházakban a beteg. Jelenlegi...
Pécsi bölcsődébe járó gyerekek és óvodai dolgozók kerültek karanténba
A Napsugár Bölcsődéjében a napokban igazolódott két dolgozó koronavírus-fertőzése. A pozitív eseteket követő kontaktkutatás eredményeként az intézmény további 4 munkatársa és két gyermekcsoportból összesen 10 kisgyermek került járványügyi megfigyelés alá, közölte az önkormányzat. Az érintett csoportszobák fertőtlenítő nagytakarítása megtörtént, az intézmény a többi kisgyermek számára zavartalanul biztosítja az ellátást.Három óvodai dolgozónál is beigazolódott, hogy elkapták a koronavírus-fertőzést. A Kertvárosi Óvoda Siklósi úti és Anikó utcai tagóvodájában, illetve a...
Hiányzott egy kereke: személykocsinak vágódott
Szerencsés kimenetelű baleset történt szerdán délután a kozármislenyi elkerülő úton: elszabadult egy teherautó kereke, ami egy szemből jövő személykocsinak csapódott. A balesetben személyi sérülés nem történt. A helyszínelés ideje alatt félpályán halad a forgalom.
Negyvenöt baleset történt...
Baranya megye közútjain az elmúlt héten 13-an sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 45 közlekedési baleset...
Mérgezett virslivel,...
A pécsi nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki mérgezett és szögekkel, csavarokkal átszúrt ételt...
Jelentősen csökkent a napi...
Meghalt 311, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1933 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...
Lelépett az előlegekkel egy...
A Pécsi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy baranyai vállalkozó ellen, aki...
Hárman veszítették életüket...
Idén az első negyedévben összesen 2250 lakástűz volt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt...
Újmohácson fogtak...
A rendőrök egy embercsempésszel és hét migránssal szemben intézkedtek Újmohácson. A Baranya...
Befejezte az iskolák fertőtlenítését a honvédség, tiszta környezetbe térhetnek vissza a diákok
A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az aktív és tartalékos katonák március 16. és április 6. között 59 településen 135 intézmény 500 ezer négyzetméterének mentesítését végezték el annak érdekében, hogy - amennyiben ezt a járványügyi helyzet is lehetővé teszi - az óvodások, valamint a diákok tiszta, fertőtlenített intézményekbe térhessenek vissza. Utolsóként kedden Budapesten, a IV. kerületi Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fertőtlenítését végezték el a védőruhába öltözött, gázálarcot viselő katonák. A helyszínen a sajtónak...
Agancsokat talált egy férfi a szántóföldön, hazavitte
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki öt agancsot vitt haza Drávapalkonyán. Lopás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi férfi ellen.A megalapozott gyanú szerint a férfi március 8-át megelőző időszakban Drávapalkonya külterületén, egy szántóföldön talált öt darab gímszarvasagancsot, majd hazavitte azokat.A rendőrök kutatást tartottak a férfi házában, ahol megtalálták az eltulajdonított agancsokat, amelyeket lefoglaltak, majd visszaadták azokat a vadásztársaságnak, így a közel 90 ezer forintos kár teljes...
Több mint százmilliós kárt okozott egy Baranyában is működő betörő
Sorozatos betörésekkel 109,5 millió forint értékben lopott el főként készpénzt, ékszereket és elektronikai eszközöket egy férfi Budapesten és az ország 14 megyéjében 2017 és 2020 között - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi többszörös és különös visszaesőnek számít, korábban is vagyon elleni bűncselekményeket követett el.A férfi a legutóbbi szabadulása után alig három hónappal kezdett el lopni. Összesen 168 alkalommal tört be ingatlanokba Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés,...
Csaknem kettőszáz új...
1890 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 691 743 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma....
Fele sem tréfa: havazásra,...
A megyére szólóan a várható viharos szél miatt adtak ki figyelmeztető előrejelzést. Bejött a meteorológusok...
Gázolt a pécsi IC - órákat...
Ismeretlen személyt gázolt a Pécsről Budapestre 11:27-kor elindult Misina InterCity hétfőn, közölte a Mávinform. A...
Így állunk ma: megérkeztek...
3874 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 689 853 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek...
Lángra kapott egy autó egy...
Égő autóhoz riasztották a tűzoltókat hétfőn reggel Pécsett. A Schroll József utcában, egy autókereskedésben...
Széklábbal vert meg egy nő...
Garázdaság miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 32 éves helyi nő ellen. A megalapozott gyanú szerint a nő...
Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pogány, Faluház (Rákóczi u. 8.) április 6. 15:30 -18:00Lánycsók, Népház (Mátyás u. 1.) április 6. 13:00 - 16:00 Mindszentgodisa, Művelődési Ház (Kossuth u. 87.) április 8. 9:00 - 11:00Kővágószőlős, Művelődési Ház (Rákóczi u.69.) április 9. 13:00 -15:00Állandó véradási lehetőségek:Pécsi Regionális Vérellátó Központ (Pécs, Pacsirta u. 3.)Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920 Véradási időpont: Hétfő, csütörtök: 8:00 -17:00 Kedd, szerda, péntek: 8:00 -15:00Megközelíthető a 30, 30Y, 130, 103, 109E, 55...
Tihanyi Imréné élete a család és az önkéntesség: huszonnyolc gyermeket fogadtak be
Lehetetlen vállalkozás felsorolni, hogy mennyit tett a nehéz sorsú gyermekekért a Pécsett élő Tihanyi Imréné, Mária. A nyolcvanas években határozta el, hogy huszonnégy órában szeretne a kicsikkel foglalkozni. Öt sajátja mellé - nem elírás - huszonnyolc gyermeket fogadtak be férjével az elmúlt évtizedekben. Nevéhez fűződik a Ledinán található Napsugár Játszókert is, a népszerű kis park üzemeltetését végző alapítvány kuratóriumi elnöke.- Talán nem túlzás azt állítani, hogy az élete középpontjában - a családja mellett - az önkéntesség áll. Említene néhány példát ezzel kapcsolatban?-...
Baleset! Felborult egy autó Harkány közelében
Lesodródott az úttestről, és a szántóföldön a tetejére borult egy személyautó az 58-as főúton, Harkány közelében. A járműben egy ember utazott, ő ki tudott szállni - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.A műszaki mentést végző siklósi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. Mentőhelikopter is érkezett a baleset helyszínére. Képünk illusztráció.
A rovat további témái
- Ennyi új koronavírusus beteget regisztráltak egy nap alatt
- Szép kis barát, a vendégségben ellopta ismerőse pénztárcáját
- Lángoló teherautóból mentettek ki embereket a hős rendőrök
- Éjjel fagyhat, sőt, lesznek helyek, ahol hó is eshet
- Felföldi László: a húsvét nem csupán egy ünnep, hanem a mindennapok titka - Videó!
- Busszal ütközött egy autó Pécsett, zajlik a mentés
« Előző
7182 | 7209 | 7236 | 7263 | 7290 | 7317 | 7344 | 7371 | 7398 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Ismét az első negyvenben a...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...

