Berúgta az ajtót, kutyát lopott egy komlói férfi
A komlói rendőrök eljárást indítottak egy helyi férfi ellen. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 51 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint pénteken délelőtt Komlón, a Kazinczy Ferenc utcában berúgta egy lakás ajtaját, majd elvitt onnan egy kutyát. A rendőrök a beszerzett adatok alapján beazonosították a feltételezett elkövetőt, akinél megtalálták az eltulajdonított ebet. Az egyenruhások visszaadtak a kutyát a tulajdonosának, a férfit pedig előállították a rendőrkapitányságra.Ellene lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.
Baranyában már csaknem 22 ezren fertőződtek meg, egy nap alatt majd' négyszázzal lettek többen
Meghalt 242, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8637 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton, kiemelve: eddig 2 235 731 embert oltottak be Magyarországon, közülük 891 002-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 396 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 679 413-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 21 504-re, a gyógyultaké 415 601-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 242 308-ra nőtt. Kórházban 11 383 koronavírusos...
Húsvétkor sincs megállás, a kórházi oltópontokon a várandósakat is oltják Baranyában
Baranya megyében is kórházi oltópontokon oltják a háziorvosok által beküldött várandós hölgyeket, közölte a kormányhivatal. A háziorvosok megkapták a várandósok oltásával kapcsolatos szakmai ajánlásokat, így ismerik a rizikófaktorokat is, amelyek megléte esetén kifejezetten javasolt a várandós oltása. Így a praxisukhoz tartozó várandósok közül ki tudják szűrni a különösen veszélyeztetett kismamákat, akiknek sürgetőbb az oltása - olvasható a koronavirus.gov.hu-n. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az oltást kérő várandósok előbb regisztráljanak a www.vakcinainfo.gov.hu...
Árokban fekve találtak rá...
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken délután egy motorost, aki eddig tisztázatlan körülmények között letért az...
Ismét összefogott a...
A karácsonyi időszakban feldíszített fenyőfa csalt mosolyt az arra járók, valamint természetesen a Tildy Zoltán utca 51. címen...
Betiltották az utcai...
A napokban írta alá Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere azt az önkormányzati rendeletet, amely néhány kivételtől eltekintve megtiltja a város közterületein az alkoholfogyasztást. A...Megtépte egymást két nő egy...
A rendőrök eljárást indítottak két siklósnagyfalui nő ellen. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 35...
Megint háromszáznál is több...
Meghalt 267, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9055 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...
Péntektől megint másképp...
A Tüke Busz Zrt.a kiértékelt utasforgalmi adatok alapján péntektől módosítja a pécsi autóbuszok menetrendjét. A...
Kétmilliós adományt kaptak a pécsi covid osztály dolgozói
A Pécsi Rotary Club emléklappal és pénzadománnyal köszönte meg a napokban a PTE Klinikai Központ Sebészeti Klinika Covid Osztályára vezényelt munkatársainak áldozatos munkáját. A 38 dolgozó összesen kettőmillió forint pénzadományának forrása pécsi, baranyai vállalkozások, magánszemélyek és a Pécsi Rotary Club volt. Soha nem látott összefogásra késztette az országot a fogjunkössze.hu kampány, melynek megálmodója dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A weboldal életre hívásának célja a covidellátásban elkötelezetten dolgozók és családtagjaik...
Tizenkét migránst fogtak el a baranyai határvédők
A rendőrök 12 határsértővel szemben intézkedtek Baranya megyében. A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások péntekre virradóan két esetben összesen 12 határsértőt tartóztattak fel Lapáncsa közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok iraki és szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Ismét lezárja az autóbuszok első ajtaját a Tüke Busz
A kialakult járványügyi helyzet miatt és az autóbuszvezetők védelme érdekében a Tüke Busz Zrt. 2021. április 6-án, kedden üzemkezdettől, átmenetileg lezárja az utasforgalom elől az autóbuszok első ajtaját. A járatokra a többi ajtón lehet fel- illetve leszállni. A fertőzésveszély elkerülése érdekében a vezetőfülke mögötti területet szalaggal keríti el a társaság, hogy az ajánlott távolság a járművezetőktől is tartható legyen.Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy az autóbuszvezetőknél menetjegy váltására nem lesz lehetőség, ezért kérjük, gondoskodjanak azok...
Proteinre utazott egy páros...
A szigetvári rendőrök eljárást indítottak egy férfi és egy nő ellen. A rendőrök gyanúsítottként hallgattak...
Nemzetünk Hímes Tojásai:...
Óriási sikerrel zárult a Nemzetünk Hímes Tojásai 2021. felhívás, összesen 379 díszbe öltözött tojás tenyérben tartott fotója...
Újabb csúcsot döntött...
Minden korábbinál többet, 346 új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt Baranyában. Az országban meghalt 258,...
Konténereket fosztogatott...
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 és egy 32 éves szigetvári férfit. A megalapozott gyanú szerint a...
Őri László:...
Miközben a balliberálisok által eluralt települések vezetői jajveszékelnek a szerintük nehéz pénzügyi helyzetük miatt, a...
Csaknem kétmillióval...
A tíz legmagasabb pénzügyi tartozást felhalmozó utasnak együttesen 8 millió forintot is meghaladó hátraléka van a Tüke Busz...
Milliókat csalt ki egy pécsi lány egy 92 éves aggastyántól
A rendőrök a napokban egy 16 éves lányt hallgattak ki gyanúsítottként. A megalapozott gyanú szerint a fiatal az elfogását megelőző héten milliókat csalt ki egy 92 éves férfitól. A lány az édesanyja halálára, illetve a hagyatéki eljárással kapcsolatos ügyvédi költségekre hivatkozva kért pénzt a sértettől, aki két részletben közel 3 millió forintot vett le a számlájáról, majd átadta azt a csalónak. A gyanúsított ellen csalás elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.Egy 83 éves férfit is megpróbált átverni egy 44 éves nő Pécsett. A nő arra hivatkozva kért másfél millió...
Hatan sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain
Baranya megye közútjain egy hét alatt hatan sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 23 közlekedési baleset történt, amelyből hat személyi sérüléssel járt. A személyi sérüléses balesetek mind a hat esetben könnyű sérüléssel végződtek. A szabálytalan kanyarodásnak és az elsőbbségadás elmulasztásának volt fő szerepe a balesetek bekövetkezésénél. A sofőrök több esetben nem tettek eleget az elsőbbségadási kötelezettségüknek. Az egyik ilyen esetben sérült meg egy kerékpáros, egy másik esetben pedig egy motorkerékpár vezetője is, aki egy másik...
Nagy karambolt volt Pécsett, hét autó ütközött
Hét autó ütközött össze a Pécsett szerdán délután a Páfrány utca és a Makay István utca kereszteződésében. A baleset vélhetően egy ütközés miatt kialakult torlódás következtében történt, minden bizonnyal több egymás után haladó autó csúszott egymásnak. A helyszínelés jelenleg is tart, félpályás útlezárás van érvényben. Az elsődleges információk szerint a balesetben ketten sérültek meg.
A rovat további témái
- Nézze meg, kik nyerték a németek online kvízét!
- Bezárattak egy pécsi fodrászatot és egy panziót, mert megszegték az előírásokat
- Egy hónapra megszállják Baranyát a rendőrök
- Baranyában is tombol a járvány, még soha nem fertőződtek meg ennyien egy nap alatt
- Balhé a koncert után: lövés is dördült Pécsett
- Húsvét után két napig lehet utazni a márciusi bérletekkel
« Előző
7209 | 7236 | 7263 | 7290 | 7317 | 7344 | 7371 | 7398 | 7425 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Ismét az első negyvenben a...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...

