Lángtenger borított el egy autót Pécsett

Lángtenger borított el egy autót Pécsett Kigyulladt egy személyautó Pécsen, a Maléter Pál utcában. A tulajdonos füstöt érzett a motortérből és amikor kinyitotta a motorháztetőt, lángba borult az autó.  A pécsi hivatásos tűzoltók egy egységgel vonultak a helyszínre és két sugárral körülhatárolták, valamint eloltották a tüzet. A káresetben az érintett jármű melletti autó is károsodott a hőtől.Az eset során személyi sérülés nem történt.

Szétvert egy bérelt lakókocsit egy baranyai trió

Szétvert egy bérelt lakókocsit egy baranyai trió A pécsi nyomozók rongálás, valamint lopás miatt indítottak eljárást egy férfi és két nő ellen.    A pécsi nyomozók vasárnap egy 36 éves pécsi férfit és 36 éves feleségét, valamint egy 38 éves sámodi nőt fogtak el, majd mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki. A megalapozott gyanú szerint a házaspár és női ismerősük januárban kibéreltek egy lakókocsit Pécsett, majd később kárt okoztak benne. Megrongálták annak berendezési tárgyait, többek között berúgták a bejárati ajtót, összetörték az ágyakat, kidobták a matracokat, és letépték a szekrényajtót. A férfit és a két...

Néhány nap alatt ismét több mint ezerrel nőtt a baranyai fertőzöttek száma

Néhány nap alatt ismét több mint ezerrel nőtt a baranyai fertőzöttek száma Meghalt 291, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5077 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 2 900 383 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 217 258-an már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában négy nap alatt ismét több mint ezer új fertőzöttet azonosítottak.    A kormányzati portálon azt írták: 725 241-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 23 708-ra, a gyógyultaké 429 074-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 272 459-re nőtt. Kórházban...

Ezeken a helyeken adhatunk...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában.Magyaregregy, Arnold Ház (Rákóczi u. 57.) április...

Fának hajtott egy autó...

Fának hajtott egy autó Vajszló közelében A tűzoltók szedték ki a vezetőt a járműből.Árokba hajtott, majd fának csapódott egy gépkocsi Vajszló és Lúzsok között - adta...

Az utolsó gyermekkoncertjét...

Az utolsó gyermekkoncertjét tartotta a napokban a 18 éves Boros Misi - Videó Mutatjuk a pécsi művész szerdán tartott, Szekszárdról online közvetített zongoraestjét. Április 11-én, vasárnap ünnepli...

Holttestet vetett partra a...

Holttestet vetett partra a Duna vasárnap délelőtt Mohácsnál, a szigeti strandon Rendőrök érkeztek vasárnap délelőtt a mohácsi szigeti strandra. Sajnos egy haláleset miatt kellett helyszínelniük a...

Egy esztendeje él...

Egy esztendeje él szobafogságban Kakas János volt válogatott kézilabdázó - Nem adja fel Mindenki akkor jár a legjobban, ha Kakas János határozottan a sarkára áll. A jobb sarkára. A jó sarkára! De valljuk be, az...

Idős gyalogost ütött meg...

Idős gyalogost ütött meg egy barom autós a Siklósi úton Egy gépkocsivezető és egy gyalogos között alakult ki nézeteltérés Pécsett - olvasható a police.hu oldalon. Egy 46 éves helyi...

Kiakadtak a pécsiek a Mandulás tervezett beépítése miatt - Feliratokkal is tiltakoznak

Kiakadtak a pécsiek a Mandulás tervezett beépítése miatt - Feliratokkal is tiltakoznak Néhány napja került nyilvánosságra, hogy arról dönthet a balliberálisok által eluralt pécsi önkormányzat a közeljövőben, hogy az eddigi előírásokkal szemben jóval nagyobb mértékben és a korábbi szállófunkció helyett lakóingatlanok, "luxus lakópark" létrehozására is alkalmassá váljon az egykori Mandulás kemping területe. Pécsi politikusok és polgárok is tiltakoznak az elképzelés ellen.  Az egykori kemping környékén pénteken jelent meg az első, a terv elleni tiltakozást kifejező felirat, majd szombaton újabbak és újabbak is készültek. Kővári János, az Összefogás...

Ismét több mint háromszáz új fertőzött van Baranyában

Ismét több mint háromszáz új fertőzött van Baranyában 8053 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 713 868 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Baranyában 355 új fertőzöttet azonosítottak.     Elhunyt 245 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 23 211 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 423 366 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 267 291 főre emelkedett. 10 921 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 344-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 355 új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 23 551.

Pécsre járt ruhát lopni egy komlói páros

Pécsre járt ruhát lopni egy komlói páros A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak és párjának az ügyében, akik többször tulajdonítottak el ruhákat egy pécsi üzletből.     Lopás miatt nyomozott a Pécsei Rendőrkapitányság egy 23 éves komlói férfi és egy 18 éves komlói nő ellen, akik a megalapozott gyanú szerint február 8-án 17 óra 30 perc körül Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy üzletből különböző ruhákat loptak el. A rendőrök elfogták a párost, és előállították őket a rendőrkapitányságra. Az egyenruhások megállapították, hogy a férfi és a nő már többször lopott ebből az üzletből...

A nagyárpádi X-akta –...

A nagyárpádi X-akta – Rejtély, hogy miért csapnak fel újra és újra a lángok a domboldalon Ahogy arról lapunkban beszámoltunk, márciusban körülbelül száz négyzetméteres területen égett a növényzet Pécs-Nagyárpád...

Lecsuktak egy Baranyában...

Lecsuktak egy Baranyában lebukott szerb embercsempészt A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy szerb férfi letartóztatását egy hónapra vagyoni haszonszerzés végett, több...

Visszakerülnek az utcákra,...

A tavasz beköszöntével ismét kihelyezi a Biokom Nonprofit Kft. a baranyai megyeszékhely közterületeire a fagyra érzékeny, védett helyen átteleltetett dézsás növényeket. ...

Tiltakoznak a Mecsek...

Tiltakoznak a Mecsek oldalán lévő egykori Mandulás kemping beépítése ellen Tiltakozik a Mecsek oldalában lévő egykori Mandulás kemping területének beépítése ellen a pécsi közgyűlésben a Fidesszel és a...

Lángra kapott egy autó egy...

Lángra kapott egy autó egy pécsi parkolóban A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.   Egy személyautó égett Pécsen, egy Maléter Pál úti...

Operatív törzs: jól halad...

Jól halad az oltási program Magyarországon, már több mint 2,6 millióan kapták meg a koronavírus elleni védőoltást - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályának...

Baranyában emelkedik az országban a legnagyobb arányban a fertőzöttek száma

Baranyában emelkedik az országban a legnagyobb arányban a fertőzöttek száma Már több mint 23 ezren kapták el a fertőzést a megyében, néhány hét alatt több ezerrel növekedett a számuk. Egy nap alatt 268 új fertőzöttet azonosítottak.  Müller Cecília a járvány dinamikájáról az mondta, hogy az előző héthez képest a fertőzöttek száma a legnagyobb arányban Baranyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyében nőtt. A növekedés az elmúlt héten Baranyában 15, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3, Zalában 1 százalékos volt az előző héthez képest.További 17 megyében és a fővárosban ugyanakkor csökkent a fertőzöttek száma: a legjelentősebben Vas megyében, ahol 32...

Négy migránst fogtak el Kölkeden a határvédők

Négy migránst fogtak el Kölkeden a határvédők A rendőrök négy határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Baranya megyében.    A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások négy határsértőt tartóztattak fel Kölked közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok szír, valamint libanoni állampolgároknak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.

Több mint kétmilliárdból újulnak meg a piacok Baranyában - történelmi esély nyílik a gazdák előtt

Több mint kétmilliárdból újulnak meg a piacok Baranyában - történelmi esély nyílik a gazdák előtt Az agrárexport bővülését is szolgálja, hogy 2021 és 2027 között a korábbi időszakban nyújtott támogatás háromszorosát biztosítja a kormányzat a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a Közös agrárpolitika forrásain keresztül - mondta az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Pécsen.   Bencsik Dávid az agráriumba érkező fejlesztési források és a Baranya megyei agrárvállalkozások támogatásáról rendezett sajtótájékoztatón aláhúzta: a magyar agrárium szereplői elsősorban a hazai és európai uniós fejlesztési...