A hosszú hétvégén sem lesz felhőtlen az időjárás
2021. május 20. csütörtök 19:29

A pünkösdi hosszú hétvégén is várható erős szél, zápor, de napsütés is. Hőmérsékleti szempontból kettészakad az ország, akár 10 fokos különbségek is lehetnek a különböző helyeken - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken délelőtt napos idő várható, majd délután nyugat felől fátyol- és gomolyfelhők érkeznek, azonban legfeljebb csak az északi, északkeleti megyékben fordulhat elő egy-egy zápor.
A szél nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik.
A leghidegebb órákban 3-9 fok lesz. Napközben 19-24 fokig melegszik a levegő.
Szombaton lehetnek naposabb, illetve borultabb körzetek, időszakok is. A délelőtti óráktól szórványosan valószínű eső, zápor. Sok helyen megerősödik a szél, északkeleten egy-egy viharos lökés is lehet.
Hajnalban 5-13 fok lesz a jellemző. N
agy lesz a kontraszt a hőmérséklet csúcsértékében, míg az északnyugati megyékben mindössze 16, délkeleten 25 fok körüli értékek várhatóak a legmelegebb órákban.
Pünkösd vasárnap a nap első felében inkább erősen felhős idő lesz a jellemző, csupán délkeleten lehet szakadozottabb, vékonyabb a felhőzet, később másutt is egyre többfelé vékonyodik, csökken a felhőtakaró. Északon, északnyugaton többfelé, délen helyenként lehet számítani esőre, záporra, északon számottevő mennyiség hullhat.
A minimumhőmérséklet 8-13 fok között alakul. Továbbra is marad a kettősség, északnyugaton 15, délkeleten 25 fok is valószínű.
Hétfőn délnyugaton kevesebb, északkeleten több napsütésre lehet számítani, majd estétől délnyugat felől elkezd szakadozni a felhőtakaró.
Elsősorban az ország északnyugati felén várható elszórtan eső, záporeső, estétől délnyugaton esetleg már zivatar is kialakulhat. A szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödhet.
Hajnalban 4-13, délután 17-27 fok várható, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- A hó végéig jelezhetik igényeiket az...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- A helyzet fokozódik: narancs...
- Kulturális örökség napja: ingyenes...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Szó bennszakad, hang fennakad:...