Két és fél kiló kokainnal a hátizsákjában balesetezett egy motoros Pécs határában
2021. május 12. szerda 08:49

A Baranya Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítósze-rkereskedelem bűntettének kísérletével vádolja azt férfit, aki két és fél kiló kokainnal a hátizsákjában szenvedett motorbalesetet Pécs határában.
A vádirat szerint a férfi2020május végén ismeretlen módon jutott a több, mint két és fél kiló tömbösített, felütés előtti kokainhoz, amit feldolgozás és értékesítés céljából feltehetően Siófokról szállított motorkerékpárral.
Haladása során azonban nem tartotta a követési távolságot, így Pécs határában hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból leálló személyautónak, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani.
A betegellátás során az egészségügyi személyzet leltározta a vádlott értéktárgyait,és ekkor találták meg hátizsákjában a két, kokaint tartalmazótégla alakú csomagot.
Az ügyben kirendelt szakértő megállapítása szerint a vádlottól lefoglalt kábítószer hatóanyag tartalma negyvenszeresen haladja meg a jelentős mennyiség alsó határát, és négyszeresen meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát is.
Az eljárás kezdete óta letartóztatásban lévő férfi cselekménye kábítószer-kereskedelem bűntett kísérletének megállapítására alkalmas, melynek büntetési tétele öttől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Huszonhárom határsértőt tartóztattak...
- Elkezdődött a csillagászati tél, túl...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Úgy tűnik, kincsre leltek a PVSK-nál:...

