A börtönben fog meghalni a túronyi kettős gyilkos

2021. május 12. szerda 12:35

A börtönben fog meghalni a túronyi kettős gyilkos

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy túronyi férfit, aki két idős embert gyilkolt meg 2016-ban és 2017-ben. 

 

A táblabíróság több emberen, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas célból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és okirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek a 30 éves férfit, és kimondta, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az ittas vádlott 2016 májusában egy este elhatározta, hogy szomszédja házának melléképületéből fűnyírót vagy más műszaki cikket tulajdonít el. A 81 éves német állampolgár tetten érte a vádlottat, de nem szólt semmit, hanem visszament a házába.

A vádlott azonban utánament, és fejszével többször a fejére sújtott, a férfi azonnal meghalt. A gyilkos az idős ember pénztárcáit, mobiltelefonját és iratait vitte magával.

A férfit emiatt a Pécsi Ítélőtábla 2019. január 8-án jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, azzal, hogy legkorábban 25 év letöltése után szabadulhat.

Nyolc hónappal az első gyilkosság után, 2017 februárjában egy éjjel kigyulladt egy 88 éves asszony háza a Baranya megyei községben. A lángokat a tűzoltó fékezték meg, ők találták meg a tulajdonos összeégett holttestét. A szakértői vélemény szerint füstbelélegzés okozta az idős nő halálát.

Az ügyben közigazgatási eljárás indult, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya azonban 2018 januárjában nyomozást rendelt el. Kiderült, hogy a tűz keletkezésének reggelén a vádlott az áldozat házánál motoros fűrésszel fát vágott, és miután fizetségét megkapta, az idős asszony - vele közös háztartásban élő - 61 éves fiával töltötte a délutánt.

A férfit a pécsi rokonaihoz vitte, ahol leitatta, és társaival együtt kikérdezte a vagyonukról, jövedelmükről, a ház belső elrendezéséről.

Éjszaka az ittas vádlott visszatért a faluba, a nyitott ajtón bement az idős asszony házába, és kutatni kezdett a konyhában. A sértett azonban észrevette és felismerte, ezért a férfi egy tőrkéssel többször megszúrta az asszonyt, meg is ütötte, majd a földön fekvő áldozatra rágyújtotta a házat.

A vádlottat a rendőrség a második gyilkosság előtt meghallgatta a német férfi halála ügyében, és hazugságvizsgálatnak is alávetették, de akkor még nem gyanúsították meg.

A férfi utóbb elismerte mindkét bűncselekmény elkövetését.

Az egy törvényi egységbe tartozó bűncselekmények ügyét - a többszöri eljárás tilalma miatt - a bíróságnak perújítási eljárás keretében kellett tárgyalnia.

A táblabíróság döntésével helyben hagyta a perújításban első fokon eljáró Pécsi Törvényszék ítéletének a szabadságvesztésre vonatkozó részét, megállapította azonban, hogy a vádlott a második gyilkosságot aljas célból követte el, azért gyújtotta rá a házat a sérült, mozgásképtelen áldozatra, hogy le ne bukjon.

MTI