Tizenhárom baranyai önkéntes mentőszervezet jutott pályázati támogatáshoz

2021. május 17. hétfő 13:09

Tizenhárom baranyai önkéntes mentőszervezet jutott pályázati támogatáshoz

Százötvenegy önkéntes mentőszervezet, köztük tizenhárman Baranyából jutottak 2021-ben központi forrásból pályázati támogatáshoz. Az erre vonatkozó döntést május 12-én hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. 

 

 

Az önkéntes mentőcsoportok megalakítását és működésük szervezett kereteinek megteremtését kilenc évvel ezelőtt kezdeményezte a katasztrófavédelem. A központi, majd a területi rendeltetésű mentőszervezetek megalakítása és minősítése után a járási és települési szintű szervezeteket hívták életre. Ezek a csapatok ma már jól kiegészítik a hivatásos katasztrófavédelem egységeinek munkáját, képesek hatékonyan, a hivatásosok irányításával működni.

Az önkéntes mentőszervezetek fejlesztésének elsődleges célja a települések önvédelmi képességének erősítése volt. A szervezetek bevonásával emelkedik azoknak a száma, akik helyben szerepet tudnak vállalni a károk, különös tekintettel a viharkárok felszámolásában és a helyreállítási munkálatokban. Jelenleg országosan több mint húszezer önkéntes áll beavatkozásra készen az emberek biztonsága érdekében.

A mentőszervezetekben tevékenykedők létszámának növekedésével arányosan beavatkozásaik száma is emelkedett, tavaly összesen 2 ezer 249 katasztrófavédelmi műveletben vettek részt az önkéntes mentőszervezetek. A beavatkozásokhoz nem elegendő az önkéntesek elhivatottsága és szakmai tudása, megfelelő felszereltségre, a kor kihívásainak megfelelő technikai eszközökre is szükség van.

A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem idén is kiírta azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, működési költségek finanszírozására, védőruházattal való ellátására, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből. A jóváhagyott döntés alapján százötvenegy önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz.

A baranyai támogatottak a következők: 

Mecsek Mentőcsoport, "Baranya" Speciális Mentők Egyesülete, Mecsek Mentőcsoport, Szent Flórián Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület, Szigetvidék Szentlőrinci Járási Mentőcsoport, Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Pécsváradi Járási Mentőcsoport, Mecseknádasdi Önkéntes Kiemelten Közhasznú Tűzoltó Egyesület, Mohácsi Járási Mentőcsoport, Önkéntes Tűzoltó Egyesület Majs, Bóly Települési Mentőcsoport, Bólyi Polgárőr Egyesület, Komló Járási Önkéntes Mentőcsoport, Önkéntes Tűzoltó Egyesület Szászvár, Pécsi Járási Mentőcsoport, Önkéntes Tűzoltó Egyesület Hosszúhetény, Mecsek Mentőcsoport, Pécsi Mentőkutyás Egyesület, Kökény Települési Mentőcsoport, Kökényi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület,Szentlőrinci Települési Önkéntes Mentőcsoport, Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Magyarszék Települési Mentőcsoport, Magyarszéki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Bóly Járási Mentőcsoport, Szederkényi Polgárőr Egyesüle;.

 

Forrás: Katasztrófavédelem