Megütötte volt élettársát egy pécsi nő

Megütötte volt élettársát egy pécsi nő A rendőrök garázdaság miatt indítottak eljárást egy 45 éves pécsi nő ellen.       A pécsi nyomozók szerdán gyanúsítottként hallgattak ki egy 45 éves pécsi nőt. A gyanú szerint a nő aznap este Pécsett, a Varsány utcában szóváltásba keveredett volt élettársával. A férfi beszállt az autójába és közölte, hogy elmegy, ekkor a nő a nyitott ablakon keresztül arcon ütötte a férfit, aki az eset során könnyebben megsérült. A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.A gyanúsított ellen garázdaság miatt nyomoz a Pécsi...

Emberrablás, emberkereskedelem miatt csuktak le két férfit

Emberrablás, emberkereskedelem miatt csuktak le két férfit A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra emberkereskedelem bűntettének alapos gyanúja, egyikükkel szemben további emberrablás bűntettének alapos gyanúja miatt.    A nyomozás eddigi adatai szerint 2021. március 5-én az egyik gyanúsított férfi a sértett nővel együtt fogyasztott kábítószert a gyanúsított dombóvári lakásában. A gyanúsított felvetette a sértettnek, hogy pénzért - 150.000 forintért - eladja prostituáltnak, mely összegből 50.000 forintot a nő kap azzal, hogy az eladást követően másnap a gyanúsított segítségével a...

Megugrott a napi új fertőzöttek száma

Megugrott a napi új fertőzöttek száma Meghalt egy beteg, és újabb 104 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Baranyában két új fertőzöttet azonosítottak.    A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 316-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 30 038-ra emelkedett. A gyógyultak száma 765 952. Kórházban 83 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 14-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 14 326. Hatósági házi karanténban 1085-en vannak, a mintavételek száma 6 423 992.Baranyában két új fertőzöttet azonosítottak,...

Hányás- és húgyfoltok,...

Hányás- és húgyfoltok, ürülék, nyilvános szex - Óriási a kupleráj a Zsolnay-szobor környékén Számos cikk szólt már arról, hogy a pécsi belvárosban, Kertvárosban vagy éppen Meszesen miképp keserítik meg az ott lakók...

Homorúdon fogtak el egy...

Homorúdon fogtak el egy migránscsapatot éjjel A csoportot a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.    A Bács-Kiskun megyei...

Tárcát talált az utcán egy...

Tárcát talált az utcán egy férfi, a pénzt jól el is tette A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy hetvehelyi férfi ellen.    A komlói nyomozók kedden este...

Nagy buli lesz Komlón: a...

Nagy buli lesz Komlón: a Tankcsapda is fellép a Volt Van Lesz Rockfesztiválon A Tankcsapda, az Alvin és a Mókusok és a Moby Dick is színpadra lép a csütörtökön, azaz ma kezdődő 3. Volt Van Lesz...

Balesetezett, aztán...

Balesetezett, aztán kiderült, hogy trükközött a rendszámmal A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki közlekedési baleset részese volt, majd a...

Bár korábban bírálta, most...

Bár korábban bírálta, most mégis beült Péterffy Attila frakciószövetségébe Kóbor József FRISSÍTVE: közleményben reagált a Fidesz. A helyhatósági választások előtt még kritizálta Kóbor József és nem is támogatta a...

Fának csapódott egy kisbusz, lezárták a 6-ost

Fának csapódott egy kisbusz, lezárták a 6-ost Teljesen lezárták a 6-os főutat, miután egy kisbusz fának ütközött a Kővágószőlős közelében - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.   A járműben ketten utaztak, az elsődleges információk alapján mindketten megsérültek.Az Útinform közlése szerint nagy a torlódás a környéken, ajánlatos elkerülni az érintett útszakaszt.

Baranyában is tovább emelkedett a fertőzöttek száma

Baranyában is tovább emelkedett a fertőzöttek száma Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Baranyában három új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 212-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 30 037. A gyógyultak száma 763 801. Kórházban 80 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 16 374. Hatósági házi karanténban 1168-an vannak, a mintavételek száma 6 415 557.

Legalja: szolgasorban tartotta öt nevelt gyermekét egy baranyai házaspár

Legalja: szolgasorban tartotta öt nevelt gyermekét egy baranyai házaspár Kényszermunkával és kiskorú veszélyeztetésével vádolja a Baranya Megyei Főügyészség azt a házaspárt, akik a nevelt gyermekeiket kihasználták, szolgasorban tartották, érzelmileg elhanyagolták.   A vádirat szerint az öt gyermeket 2013 májusában helyezték el a házaspárnál, mivel vér  szerinti szüleik nemi erkölcs elleni, és a gyermekek érdekét sértő bűncselekményeket követtek el a sérelmükre. A családba kerülést követően a vádlottak kapcsolata jó volt az akkor 1 és 12 év közötti gyermekekkel, ez azonban 2014-re megváltozott. A házaspár a nevelt gyerekeket kihasználta,...

Kilencen sérültek meg egy...

Kilencen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain Baranya megye közútjain összesen 47 közlekedési baleset történt, amelyből kilenc személyi sérüléssel járt.  A...

Baranyában is emelkedik a...

Baranyában is emelkedik a napi új fertőzöttek száma Nem halt meg senki, de újabb 80 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu...

Emberrablót és egy...

Emberrablót és egy emberkereskedőt is lekapcsoltak a baranyai zsaruk - Videó! Egy férfi 150 ezer forintért vásárolt meg Dombóváron egy nőt egy másik férfitól azért, hogy majd külföldön prostituáltként...

Kiépül a Mecsek-kör, pár...

Kiépül a Mecsek-kör, pár éven belül akár Siófokig is eltekerhetünk az új bicikliúton Ha a minden a tervek szerint halad, 2023-ban indulhat a Pécs és Siófok között négy szakaszra bontott kerékpárút építése. A...

Rálőtt egy pécsi férfi...

Rálőtt egy pécsi férfi barátnője volt párjára az utcán A rendőrök büntetőeljárást indítottak az ellen a 47 éves pécsi férfi ellen, aki féltékenységből garázdálkodott. ...

Kaszával rontott...

Kaszával rontott szomszédjára egy pécsi nyugdíjas A rendőrök súlyos testi sértés elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást egy pécsi férfi ellen.    A nyomozók...

Mutatjuk, hogy alakult a járványhelyzet Baranyában

Mutatjuk, hogy alakult a járványhelyzet Baranyában Országszerte 35, Baranyában három új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 046 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.  Az elhunytak száma változatlanul 30 037 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 759 033 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 20 976 főre csökkent. 87 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában három új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 28 630.

A pécsi virológus, Kemenesi Gábor szerint elkerülhetetlen a negyedik hullám

A pécsi virológus, Kemenesi Gábor szerint elkerülhetetlen a negyedik hullám Aligha tudjuk elkerülni a negyedik hullámot, de sokkal jobb eséllyel várhatjuk, mint az összes korábbit - mondta Kemenesi Gábor pécsi virológus, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.  Kifejtette, bár az utóbbi hetekben mindenki élvezi a felhőtlen nyarat és a vakációt, nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a koronavírus elleni oltás fontosságára.A szakember elmondta, hogy bár sokkal többet tudunk már a vírusról, mint egy évvel ezelőtt, egyetlen esélyünk csak a vakcina lehet.- Ősszel, vagy még hamarabb megérkezik a deltahullám, így a vakcina lehet a...

Tudományos szenzáció lehet: tojássárgájából állítanak elő koronavírus-ellenanyagot Mohácson

Tudományos szenzáció lehet: tojássárgájából állítanak elő koronavírus-ellenanyagot Mohácson A mohácsi Prophyl Kft. olyan kutatás-fejlesztési projektbe fogott, amellyel a Covid-19-vírussal szemben hatékony ellenanyagot fejlesztenek ki tojássárgája felhasználásával - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán.  A miniszter közlése szerint a vállalat oltó- és ellenanyaggyártó kapacitását 420 millió forintból bővíti. A fejlesztéshez a kormány 330 millió forinttal járult hozzá.  Varga Mihály kijelentette: új iparág születik. Az Egészségipari Támogatási Program révén újabb területen válhat Magyarország önellátóvá. A cég saját Facebook-oldalán...