Komolyzenét népszerűsítő programsorozatot indítanak a pécsi Pannon Filharmonikusok
2021. szeptember 30. csütörtök 08:21

A komolyzenét a tánccal, színházzal és humorral vegyítő programsorozatot indít útjára Flört címmel a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) a baranyai megyeszékhelyen pénteken.
A zenekar szerdai közleménye szerint az új sorozat az évad során összesen négy pénteken várja a közönséget a Kodály Központban olyan koncertekkel, amelyek szórakoztató, kikapcsolódást ígérő élményt nyújtanak majd azoknak, akik még csak kacérkodnak a komolyzenével.
A Szabad egy táncra? című első koncerten Alberto Ginastera, Astor Piazzolla és Manuel de Falla művi csendülnek fel a zenekar muzsikusainak tolmácsolásában, Bogányi Tibor (képünkön) vezényletével, Giovanni Guzzo hegedűművész Meláth Andrea mezzoszoprán és táncművészek közreműködésével.
A februári, Álmodozzunk együtt című koncerten a PFZ egykori vezető karmestere, Hamar Zsolt többek között Mendelssohn Szentivánéji álom című művének félig szcenírozott előadására készül. A koncerten hallhatja a közönség a zeneszerző egyik legszebb hegedűversenyét is Kelemen Barnabás előadásában.
Április elsején, A zenegyűlölő 1.0 című esten az Óbudai Danubia Zenekar és Hámori Máté lesz a Pannon Filharmonikusok vendége. A humorban gazdag előadásban rendhagyó módon Janklovics Péter stand-up humorista működik közre, kifigurázva zeneszerzőt, előadót és a közönséget egyaránt.
A negyedik, Párban az igazi című koncerten Bogányi Tibor karmester Várdai István partnereként csellóművészként is fellép Vivaldi, Schumann és Schubert műveivel.
Kitértek a közleményben arra, hogy minél fiatalabb az estekre bérletet váltó zenebarát, annál nagyobb kedvezménnyel honorálja a zenekar az érdeklődést, míg a 6-18 évesek számára - mint minden pécsi bérletes koncertre az évadban - díjmentes a belépés.
A sorozatról további információk találhatók a zenekar honlapján, a www.pfz.hu oldalon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...