Prostituáltakat futtató pécsi bártulajdonosnőre csaptak le a rendőrök - Videó!
2021. szeptember 30. csütörtök 17:46

Több helyszínen csaptak le a baranyai rendőrök, egy kerítéssel gyanúsítható nőt, valamint két segítőjét fogták el.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján szerdán reggel fogtak el két férfit és egy nőt Pécsett, illetve Kozármislenyben.
A gyanú szerint az egyik pécsi éjszakai bár üzemeltetője, egy 67 éves helyi nő márciustól prostitúciós tevékenység céljából anyagi ellenszolgáltatásért hotelekben biztosított szobát, illetve helyiséget, majd prostituáltakat közvetített ki a vendégei számára.
Ezen kívül szintén pénzért esetenként az ismeretségi körébe tartozó férfiak számára lakásokra, rendezvényekre is szervezett, majd szállíttatott prostituáltakat.
A szexmunkásokat egy 48 éves taxis vitte a különböző címekre, megvárta őket, majd a prostitúciós tevékenységért kapott összeget a fuvardíján felül átvette, és átadta azt a 67 éves nőnek.
A rendőrök elfogtak egy 36 éves kozármislenyi férfit is, aki a gyanú szerint a pécsi hoteljében biztosította a helyet a prostitúciós tevékenységnek.
Az összesen négy helyszínen megtartott kutatás során a rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett autót, készpénzt, valamint nagy értékű porcelánokat találtak és foglaltak le.
Előállításukat követően a nyomozók mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként. A nő ellen kerítés, míg két társa ellen prostitúció elősegítése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...

