Tetőzött a Duna Mohácsnál, gyorsan csökken a vízszint

Tetőzött a Duna Mohácsnál, gyorsan csökken a vízszint A folyón levonuló árhullámnak nincs utánpótlása, Mohácsnál a péntek esti tetőzés után jövő hét végére már két méterrel kisebb víz várható.    Az előrejelzésnek megfelelően pénteken tetőzött Mohácsnál a folyón levonuló árhullám, megközelítve a 660 centiméteres vízállást.A nagyobb víznek nincs utánpótlása, így gyors apadás várható, jövő péntekre két méterrel is csökken a vízszint, négy méter körüli vízállásra lehet számítani.

Kopjafa őrzi a Mecsekben a közúti balesetekben elhunyt motorosok emlékét

Kopjafa őrzi a Mecsekben a közúti balesetekben elhunyt motorosok emlékét Pénteken került a helyére az a kopjafa a Mecsek-pihenőnél, amit a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület állított a közlekedési balesetekben elhunyt motorosok emlékére. A céljuk, hogy így hívják fel társai figyelmét arra, mennyire törékenyek, s így talán egy kicsit lassabban gurulnak tovább.  Facebook-oldalukon azt írták :"Egy megbeszélésen merült fel a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság részéről, hogy megyénk egy motorosok által sűrűn látogatott, problémás útvonalára helyezzünk ki bármi olyan figyelemfelkeltő dolgot, amit, ha motorosok meglátnak, talán egy kicsit...

Kártyát lopott, aztán vásárolgatott egy pécsi nagyi

Kártyát lopott, aztán vásárolgatott egy pécsi nagyi A komlói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.       Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 61 éves pécsi nő ellen. A megalapozott gyanú szerint a nő 2021. június 6-a és 10-e között a munkahelyén az egyik kolléganőjének a pénztárcájából eltulajdonított egy SZÉP kártyát. A nő ezután egy komlói üzletben közel 70 000 forint értékben vásárolt a kártyával, majd a vásárlást igazoló szelvényre a kolléganője nevét írta alá. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is...

Vigyázat, pécsiek! Egy...

Vigyázat, pécsiek! Egy BMW-ből figyelhetik a betörők, hogy ki hagyja üresen a házát Az elmúlt időszakban több bűnözői kört is felszámoltak a rendőrök Pécsett, ennek köszönhetően a városban nyaranta nem...

Autó tetejéről nyúlt le egy...

Autó tetejéről nyúlt le egy pénztárcát egy férfi A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki ellopott egy parkoló autó tetején felejtett...

Egyetlen új fertőzöttet...

Egyetlen új fertőzöttet azonosítottak Baranyában Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus-járványnak, de újabb 85 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...

Cserben hagyott egy autós...

Cserben hagyott egy autós egy felboruló motorost Azért, hogy elkerülje az ütközést egy motoros egy szemből érkező autóssal, az útpadkára hajtott, majd felborult Hosszúhetény...

Nyolcvannégy milliárd...

Nyolcvannégy milliárd érkezik Baranyába, Pécs önálló pályázati keretből gazdálkodhat Az előző hétéves időszakhoz képest 14 milliárd forinttal több, 84 milliárd forint érkezik Baranyába 2021-2027 között, amire a...

Drogdílerekre csaptak le a...

Drogdílerekre csaptak le a kommandósok Baranyában, bukott egy vevő is - Videó! A Baranya megyei rendőrök két szentlőrinci férfit fogtak el, akik a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek. Velük együtt egy...

Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében

Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében Egy beteg meghalt és újabb 71 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Baranyában két új fertőzöttet azonosítottak.    A kormányzati portálon azt írták: 809 016-ra nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 020, és 744 714 ember tekinthető gyógyultnak. Kórházban 62 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 34 282-re csökkent. Hatósági házi karanténban 1384-en vannak, a mintavételek száma 6 274 804.Baranyában két...

Megruházta volt börtönőrét egy férfi Komlón

Megruházta volt börtönőrét egy férfi Komlón Őrizetbe vett a rendőrség egy 26 éves férfit, aki rátámadt a volt börtönőrére Komlón - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.   Közleményükben azt írták: a gyanú szerint a komlói férfi kedd délután támadt rá az egyik áruház parkolójában áldozatára, fenyegette, majd többször megütötte. A sértett abban a büntetés-végrehajtási intézetben dolgozik körletfelügyelőként, ahol korábban a férfi fogvatartottként tartózkodott.A bántalmazót a rendőrök a lakásán elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Ellene hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés...

Baranyai településeken esett csaknem a legtöbb eső az elmúlt hét nap során

Baranyai településeken esett csaknem a legtöbb eső az elmúlt hét nap során Az Országos Meteorológiai Szolgálat összesítése alapján az elmúlt hét nap során az országban Drávaszabolcs, valamint Mohács és környéke volt az egyik olyan terület, ahol a legtöbb eső hullott. Az égi áldás mértéke meghaladta a 90 millimétert.  Azt írták, hogy az utóbbi napokban a hazánk környékén kószáló hideg légörvény sokat tett annak érdekében, hogy javítson a szárazságon, aszályhelyzeten, de sajnos nem mindenhová a megfelelő mennyiségeket hozta. Egyes területek szinte teljesen szárazon megúszták, míg más részeken annyi csapadék hullott, hogy a talaj nem volt képes...

Újabb ellopott jogosítvány...

Újabb ellopott jogosítvány került elő a pécsi csatornarengeteg sötét bugyraiból Pár évvel ezelőtt a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei egy kanadai jogosítványra lettek figyelmesek a pécsi szennyvíztisztító...

Tízen sérültek meg egy hét...

Tízen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain Baranya megye közútjain az elmúlt héten 10-en sérültek meg közúti közlekedési balesetben.  Összesen 46 közlekedési...

Így állunk ma: megérkeztek...

Így állunk ma: megérkeztek a járványügyi adatok Nincs halálos áldozat, újabb 56 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu...

Pécsi kutyatenyésztő ellen...

Pécsi kutyatenyésztő ellen emelt vádat az ügyészség állatkínzás miatt A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki  korábban kutyákat...

Megnyugszik az idő,...

Megnyugszik az idő, eltehetjük az esernyőket Szerdán kora délutánig helyenként zápor, néhol egy-egy zivatar még előfordulhat az ország keleti felén, de a délután második...

Szabadon engedték a...

Szabadon engedték a felgyógyult sasfiókát Immár egészségesen szárnyalhat egy fiatal rétisas a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező Gemenci erdőben.   A...

Egyre több véméndi iskolás találkozik a német fúvós zenével

Egyre több véméndi iskolás találkozik a német fúvós zenével Csaknem két tucatra emelkedett azoknak a Véménden tanuló általános iskolás gyermekeknek a száma, akik nap mint nap találkoznak a hagyományos magyarországi német fúvószenével. A helyi német nemzetiségi önkormányzat ugyanis 2018 óta évről évre sikeresen indul a Csoóri Sándor Alap népzeneoktatásra vonatkozó pályázati kiírásán. A három éve 12 gyermekkel indult program sikerein felbuzdulva további résztvevők csatlakoztak a kezdeményezéshez, amelynek kiemelt célja az idén 35 éves fúvószenekar utánpótlásának jövőbeli biztosítása.  - Német nemzetiségi zenét oktatunk, így a...

Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében

Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében Meghalt két beteg és újabb 25 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Baranyában két új fertőzöttet azonosítottak.    A kormányzati portálon azt írták: 808 889-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 019-re, a gyógyultaké 743 449-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 35 421. Kórházban 77 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 1504-en vannak, a mintavételek száma 6 261 622-re nőtt.Baranyában két új fertőzöttet...

Megszűnik keddtől a tűzgyújtási tilalom Baranyában

Megszűnik keddtől a tűzgyújtási tilalom Baranyában Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén, ezért július 20-ától Budapesten és Magyarország tíz megyéjében visszavonja a hatóság a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.     Keddtől a tűzgyújtási tilalom Budapesten, valamint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében szűnik meg. A Nébih közölte: változatlanul érvényben marad a fokozottan tűzveszélyes...